Gazdaság

SZÖVETKEZIK A GOODYEAR ÉS A SUMITOMO – Kerékcsere

Új szereplő kerül az autógumi-gyártók világranglistájának élére egy, a napokban bejelentett összefogás eredményeként. A terv szerint az amerikai Goodyear és a japán Sumitomo Rubber Co. részvénycserével is megpecsételt, átfogó partneri kapcsolatra lép egymással.

Gyökeresen átalakítja a gumiabroncsgyártók közötti erőviszonyokat a Goodyear és a Sumitomo szövetsége. A két cég eddig a világrangsor harmadik, illetve ötödik helyét foglalta el, együttesen viszont a legnagyobb gyártóvá lép elő. Tavalyi 18 milliárd dolláros összeadott forgalmuk a teljes világpiaci értékesítés 22 százalékának felel meg (a Goodyear eddig 17 százalékos részesedést mondhatott magáénak). Összesen hat új közös vállalkozást indítanak el; az amerikai fél 1 milliárd dollárral járul hozzá az alapítási költségekhez, miközben 10 százalékos részt szerez a japán gyártóban, míg ez utóbbi a Goodyear részvénytőkéjének 1-2 százalékot képviselő paketthez juthat. Az egyik közös vállalat Észak-Amerikában működik majd, a másik az európai piacon, kettő Japánban vállal szerepet, míg további két vállalkozás globális célok megvalósítására jön létre. Az irányítás joga mindegyiknél a Goodyear kezébe kerül, amely az amerikai és az európai cégben 75 százalékot mondhat majd magáénak.

A világ autógumi-piacát eddig a japán Bridgestone és a francia Michelin vezette, egyenként 18-18 százalékos részesedéssel. A francia társaság éves forgalma egy hajszálnyival marad el a Firestone márkanevű termékekről ismert japán gyártóétól. A Sumitomo – a Dunlop márka birtokosa – 1909-ben mint a brit Dunlop leányvállalata kezdte meg működését, majd 1917-ben vált önállóvá, illetve csatlakozott a Sumitomo vállalatcsoporthoz. A 4700 dolgozót foglalkoztató cég adózott eredménye közel 50 millió dollár volt 1997-ben, értékesítése pedig mintegy 5 milliárd dollár. Az ázsiai gazdasági válság azonban nehézségeket okozott a gumigyártónak is, amelynek adóssága mintegy 2,8 milliárd dollár, tőzsdei kapitalizációja viszont immár éppen hogy csak eléri az 1 milliárd dollárt.

Az 1898-ban alapított Goodyear jelenleg mintegy 95 ezer dolgozót foglalkoztat a világ 30 országában lévő gyártótelepein. Nettó profitja 1997-ben 559 millió dollárt, eladásai pedig 13,1 milliárdot tettek ki. A Goodyear a közelmúltban átfogó racionalizálási terveket hozott nyilvánosságra, melyek szerint 2800 munkatárs számíthat elbocsátásra, és várhatóan becsukják az Alabamában működő gumigyárat; e lépések nyomán évi 300 millió dolláros megtakarításban reménykednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik