Elkészült, de még végleges jóváhagyásra vár a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. idei üzleti terve, amely szerint a társaság éves vesztesége 1,6 milliárd forint lesz. Ez pontosan megfelel a tavaly év elején kötött privatizációs szerződésnek. Abban a szlovák vevő vállalta, hogy az 1997-es 6,7 milliárd forintos veszteséget az ezredfordulóig fokozatosan lefaragja. Julius Bacsó vezérigazgató lapunk érdeklődésére elmondta: 1998-ban 3,4 milliárd forint körüli volt a veszteség. Sikerült megoldani a létszámcsökkentést is úgy, hogy valamennyi elbocsátott dolgozó munkához jutott. Az év kezdetén 2600, a végén 2250 volt a foglalkoztatottak száma. A távozókat a diósgyőri társaság karbantartó cégénél, a Megaszernél helyezték el. A privatizációs szerződés értelmében az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-nek február 9-ig kellett, a szlovák tulajdonosnak pedig április 9-ig kell emelnie a DAM alaptőkéjét, mégpedig 1,5-1,5 milliárd forinttal. A vagyonkezelő tájékoztatása szerint az összeg átutalása február 8-án megtörtént. A vezérigazgató nem tart attól, hogy a másik fél ne teljesítené vállalt kötelezettségét. Abban bízik, hogy a kassai tulajdonos, a Kelet-szlovákiai Vasmű (VSZ) pénzügyi helyzete rövid időn belül stabilizálódik, s így újabb hiteleket tud felvenni a diósgyőri cég, amelynek most gyakorlatilag nincs semmiféle banki tartozása. Ez azonban nem egészséges állapot egy évi 335 ezer tonna – főként minőségi ötvözött – acélt előállító gyár esetében. A termelés a tervek szerint 2000-re 386 ezer tonnára nő, és akkor már 170 millió forint körüli lesz a nyereség. Hogy ezek a tervszámok tarthatók lesznek-e, arról ma még nem szívesen nyilatkozik a vezérigazgató.
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 15:09 Michael Mann véletlenül lábon lőtte magát, kórházba szállították a rendezőt
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
- 14:45 Lisszabonban is összefeszültek a lakhatási válság miatt tüntetők a rendőrökkel
- 14:43 Megmentenék a Palatinus-tavat, munkacsoportot alakítanak Radnai Márkék
- 14:35 Saly Noémi: ’56-ban kiderült, hogy a magyar ember mégiscsak tisztességes
- 14:09 Gyűlnek a gondok a Bayernnél: három müncheni játékos is megsérült a rangadón, egyiküket már meg is műtötték
- 14:02 Meghalt Sárközi Lajos, a Kalapács zenekar gitárosa
- 13:34 Kreml: Európa jelenlegi hozzáállása mellett haszontalan lenne részt vennie a tárgyalásokon
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 13:19 Trump, Lula és az Aranylabda
- 12:39 Rendszeres humanitárius együttműködésről állapodtak meg az ukránok és az oroszok
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 12:08 Aranylabda: így szavazott Szöllősi György
- 12:03 Vinícius lett az arca a Real Madrid problémáinak, pedig nem ő okozta azokat
- 07:37 Romjaiban is odavonzaná a neonácikat Hitler porig égett Sasfészke
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 10:11 Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Aleksandar Vucic bizalmasát
- 11:03 Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
- 12:08 Aranylabda: így szavazott Szöllősi György
- 07:05 Ma még lesz pár óra napsütés, aztán fordulat jön az időjárásban
- 04:44 Teniszeredménnyel lett meg Flick századik győzelme a Barcával
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 09:36 Tíz balatoni vasútállomás felújítását indítják el Vitézyék
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
