Gazdaság

HASONSZŐRŰEK

EGYESÜLT ÁLLAMOK. A tengerentúlon az adóhatóság keretein belül hozták létre a nyomozó csoportot, amelynek kizárólagos jogosítványa az egész országban, hogy valakit adócsalás miatt vád alá helyezzen. Az ügynökök igen széles jogkörrel rendelkeznek: tanúkat hallgathatnak ki, akiktől különböző dokumentumok átadását is követelhetik; letartóztathatják az adócsalással gyanúsított személyt; házkutatást végezhetnek nála, sőt – a tudtával – számítógépes nyilvántartását is áttekinthetik. Egyszerű eljárással banktitkokhoz ugyancsak hozzáférnek. A speciális ügynökök fegyverrel is rendelkeznek. Az adócsalók felderítésében rejtett adónyomozók szintén közreműködhetnek, akik a vállalkozások alkalmazottjaiként dolgoznak, s így betekintést nyernek azok üzleti életébe, könyveibe.

NÉMETORSZÁG. Itt, s általában Európában – az úgynevezett arányossági követelmény alapján – a hatóság az eljárás során csak

a célja eléréséhez szükséges azon eszközöket alkalmazhatja, amelyek megfelelnek az ügy jelentőségének és a gyanú mértékének.

Az adóbűnügyek feltárása során az adónyomozási hatáskör egyébként a büntetőeljárás szabályai szerint a rendőrség hatásköréhez hasonlítható, vagyis az adónyomozókat is megilleti az előzetes letartóztatás, a lefoglalás, a kihallgatás, valamint a házkutatás

és az elkobzás joga. Az adónyomozás előtt nem nagyon létezik társadalmi vagy politikai kiváltság, amit leginkább az bizonyít, hogy hivatalban lévő tartományi miniszterelnök, világhírű sportoló, több ismert üzletember is bukott már le adócsalás miatt. A németeknél egyébként különösen a szervezett gazdasági bűncselekmények leleplezésében ér el egyre jobb eredményeket az adónyomozás.

NAGY-BRITANNIA. Általában a rendőrség nyomoz adóügyekben is, s csak a kiemelt jelentőségű ügyek tartoznak a több mint tíz éve létrehozott Serious Fraud Office nevű szervezethez. Annak, hogy idekerüljön egy ügy, leginkább az a feltétele, hogy a csalás felderítése sikeresebbnek tűnjön a nyomozás és a vádképviselet “egyesítése” révén. Megvizsgálják, hogy a veszélyeztetett érték elérte-e az egymillió fontot; országos, a nyilvánosságot érdeklő ügyről van-e szó; kell-e hozzá különleges szaktudás; van-e nemzetközi vonatkozása; szükséges-e különböző kényszerítő eszközök alkalmazása. Ez utóbbiak közt egyébként személyek kihallgatása, okiratok bekérése, házkutatás és lefoglalás jöhet szóba.

HOLLANDIA. Az adónyomozást a pénzügyminisztérium közvetlen irányítása alatt működő adónyomozási és információs szolgálat végzi, az eljárás megindítása viszont az államügyészség és az adóhatóság felső vezetésének kezében van. Az adónyomozók által igénybe vehető kényszerítő eszközök tára igen széles. A letartóztatásnak minden formáját alkalmazhatják, ennek azonban feltétele a rendkívül alapos gyanú, a szökési veszély, a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye, a tanúk vagy a társtettesek befolyásolása. A nyomozók – bírói utasításra – házkutatást is végezhetnek.

AUSZTRIA. Az adóhatóság szervezeti rendszerébe integrált bűnügyi ellenőrzési osztály végzi a szóban forgó tevékenységet. Az osztrák adózsaruk házkutatást tarthatnak az adócsalással gyanúsított személynél; ehhez általában bírói engedély kell, de indokolt esetben az utólag is beszerezhető. A házkutatással személyi motozás is párosulhat, amely a gyanúsított családtagjaira is kiterjedhet.

A “sógorok” nyomozóinak nincs fegyverük, van viszont letartóztatási jogosítványuk. Ausztriában szándékos adócsalás esetén pénzbüntetést kell fizetni (ez az adóhiány kétszerese), súlyosabb esetekben viszont szabadságvesztés is kiszabható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik