Nem várja el az EU, hogy a csatlakozás időpontjáig a tagjelölt országok teljes mértékben megfeleljenek a szervezet környezetvédelmi követelményeinek. Ezt, a csatlakozás dátuma szempontjából korántsem mellékes momentumot emelték ki az Európai Bizottság tisztviselői a környezetpolitika többoldalú – tehát az öt közép- és kelet-európai országot, valamint Ciprust érintő – átvilágítása (screening) során. A teljes jogú taggá válás időpontjára vonatkozó legpesszimistább munkahipotézis is korábbi dátumra utal ugyanis, mint a környezetvédelmi adaptáció lehetséges legkorábbi éve. A brüsszeli illetékesek idézett kijelentése azt jelezheti, hogy az unió a környezetvédelem elmaradottságát nem kívánja felhasználni a bővítés késleltetésére.
Mindemellett – mint azt Őri István, a környezetvédelmi tárca illetékese, egyben a fejezetet tárgyaló delegáció eddigi első embere a Figyelőnek elmondta – az EU olyan reálisan megvalósítható ütemtervet igényel, amely a jogközelítésben, az intézményfejlesztésben és a végrehajtásban egyaránt célul tűzi ki az európai normák teljes körű adaptálását. (A korábbi főosztályvezetőt egyébként brüsszeli tárgyalásai közben lefokozták: ezentúl a nemzetközi főosztály helyetteseként dolgozik tovább.)
Az 1997 óta fennálló, hárompontos célrendszer megvalósítása aligha ígérkezik könnyű menetnek, hiszen még a jogharmonizáció is igencsak döcög, nem beszélve az átvett vagy módosított joganyag Brüsszel által több ízben kritizált végrehajtásáról.
A tavaly novemberben az Európai Bizottság által közzétett országvélemény környezetpolitikai kitételei korántsem nevezhetőek hízelgőnek. A dokumentum szerint a hazai környezetpolitika nem volt képes megfelelni a csatlakozási partnerségben – vagyis a belépési tárgyalások megkezdésekor átnyújtott bizottsági dokumentumban – foglalt összes rövid távú prioritásnak. A magyar zöldpolitika “priuszai” közül néhány, egyelőre el nem fogadott törvény emelhető ki, úgymint a hulladékgazdálkodásról, a katasztrófa-elhárításról és a vegyi anyagokról szóló jogszabály. Ezeket egyébként már a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) való 1996-os májusi belépéskor is teljesíteni kellett volna. Az ottani tagság elnyerésének első évfordulóján a hazai illetékesek megerősítették: legkésőbb 1998 végére kipipálhatók lesznek ezek a tételek (Figyelő, 1997/12. szám). A legfrissebb verdikt szerint azonban a jogszabályalkotás továbbtolódik. Mint azt Erdey György környezetvédelmi helyettes államtitkártól megtudtuk – a hulladékgazdálkodási törvény elfogadása 1999-re várható, a jogszabály hatályba lépése pedig a 2000. év elején lesz esedékes. A csúszás egyik oka az üzleti ellenérdekeltség. A hulladékgazdálkodási törvénytervezet ugyanis egyfelől bizonyos költségeket a cégekre hárítana, igaz viszont, hogy élénkítheti a nem veszélyes hulladékokkal való kereskedést.
A környezetvédelmi jogszabályok adaptációjában hiányosságok mutatkoznak a szennyvízkezeléssel és a levegőtisztasággal kapcsolatos irányelvek átvételében is. Itt mintegy 25-30 miniszteri rendeletről van szó, amelyeket a szaktárca az uniós csatlakozás időpontjáig fokozatosan vezet majd be. Mint Erdey György megerősítette, a csatlakozás Budapesten használt hipotetikus dátumáig, vagyis 2002. január elsejéig hazánk átveszi majd az unió összes fontosabb környezetvédelmi jogszabályait; ezen az időponton “csupán” a végrehajtás nyúlik majd túl. A tervek szerint addig bevezetik a környezetterhelési díjat is, amelyet ugyan nem ír elő az EU, de meghonosítását saját tagállamai számára is kívánatosnak tartja (lásd külön írásunkat).
Az adaptáció persze mit sem ér hatékony végrehajtás nélkül; ahhoz pedig igen jelentős beruházásokra van szükség. Információink szerint a tárca – független kutatóintézetek háttértanulmányaira épülő – legfrissebb kalkulációi szerint nem kevesebb mint 2500 milliárd forintot kell az elkövetkező néhány esztendőben erre a célra áldozni. Ennek mintegy felét tennék ki a szennyvízzel kapcsolatos invesztíciók, a levegő védelmére és a hulladékgazdálkodásra pedig az összeg 25-25 százaléka jutna. Hogy pontosan mennyi ideig tart majd ez a fejlesztési időszak, arról ma még csak találgatások láttak napvilágot. Brüsszeli forrásból úgy értesültünk, hogy uniós körök rossz szemmel néznék, ha bármely tagjelölt állam több mint 10 éves haladékot kérne a tárgyalásokon. Ez az eshetőség egyelőre nem fenyeget minket, hiszen – mint azt a tárcánál elmondták – a 2002-es hipotetikus belépési dátumot követően mintegy hat évre lesz szükség a környezetvédelmi program végrehajtásához. (Ha a csatlakozásra később kerül sor – s erre utal néhány jel -, akkor a kért derogációs időszak hossza mérséklődik.) Egy-két különösen érzékeny területen, így a szennyvíz és a kommunális hulladék kezelése kérdésében elképzelhető, hogy további két esztendőt vesz majd igénybe a normák átvétele, a környezetvédelem általános felzárkózását tehát az illetékesek 2010-re teszik. Ennek nyomán az erre a célra fordítható hazai pénzeszközök a GDP jelenlegi 1 százalékáról 1,7-1,8 százalékra nőnének.
A ráfordítások állami – kormányzati és önkormányzati – hányadát a fenti összeg 60 százalékára becsülik; 30 százalékra rúgna a magánszektor részesedése, míg 10 százalékot tenne ki a nemzetközi szervezetek, elsősorban az EU hozzájárulása. Az unió az első jelentősebb összeget a 2000-től induló előcsatlakozási alapból folyósítja majd – mintegy 100 millió euró értékben. Igaz, ebbe beletartozik a közlekedéspolitikára szánt összeg is (Figyelő, 1998/52. szám). Hogy a 60 százalékos állami-önkormányzati részesedés – beleértve az utóbbihoz szükséges további törvénymódosításokat, amelyek a környezetvédelmet érintő önkormányzati feladatok pontosabb meghatározását és kikényszerítését célozzák majd – reálisan megvalósítható-e a remények szerint növekvő GDP-ből, arról a szakértők véleménye megoszlik. Egyesek úgy vélik, nem elképzelhetetlen, hogy a szennyvízberuházásokra, a levegő védelmére és a hulladékgazdálkodásra vonatkozó átmeneti időszakok hosszáról szóló alkudozáson túlmenően a csatlakozási tárgyalások lapzártánkkal egy időben kezdődött kétoldalú átvilágításának szakaszában – főleg pedig a témáról később tartandó érdemi eszmecseréken – a magyar fél igyekszik majd kicsikarni az uniós hozzájárulás emelését.
