A sztrájk jogilag nem egyértelműen szabályozott. Eredendően az Alkotmány bárkinek lehetővé teszi a sztrájkban való részvételt, a sztrájkról szóló 1989-es törvényt pedig több helyütt értelmezi a már említett Munka Törvénykönyve. A gond a jogszerűség meghatározásánál kezdődik, amely eddig minden munkabeszüntetés során bírósági döntést igényelt. A másik fő probléma az úgynevezett „még elégséges szolgáltatások” megállapítása miatti hiányosság. A jogszabályok csupán azt kötik ki, hogy a sztrájk idejére munkáltató és munkavállaló egyezzen meg ennek mértékéről. Azt azonban senki nem mondja meg, hogy hány vonatnak kell minimálisan közlekedni, vagy az erőműveknek mennyi energiát kell termelni, illetve a gyógyászatban mi az elvárható minimum egy orvostól, vagy ápolónőtől. Az adott vállalat veszteségét viszonylag pontosan meg lehet határozni; azt már kevésbé, hogy mennyi kár ért mondjuk egy autógyárat, amely a sztrájk miatt nem jutott időben a megrendelt alkatrészekhez. Az egészségügyben szervezett sztrájkok miatt keletkezett károk ezzel szemben értelmezhetetlenek.
