Gazdaság

GYÓGYSZERÁREMELÉS – Eltérítők?

A hazai gyógyszergyártók, úgy tűnik, elunták a várakozást, s egyoldalú, 10 százalékos áremelés mellett döntöttek. Az ügyben a kormányt képviselő Egészségügyi Minisztérium most megpróbálja szándékától eltéríteni a magyar gyártókat, ám a hírek hallatán az utóbbiak külföldi társai is lázadozni kezdtek.

Meglepték a magyar igyógyszergyártók tárgyalópartnereiket, amikor egy hete – hivatkozva az elhúzódó ártárgyalások kilátástalanságára – az egyoldalú, 10 százalékos áremelés mellett döntöttek, február elsejei hatállyal. A gyógyszerforgalmazók erre azonnal közölték, hogy ez esetben az árakat “határozottan és lendületesen” áthárítják a fogyasztókra. Léptek a nemzetközi gyógyszergyártók is: közölték, hogy a 3 százalékos emelést ők is csak január elsejétől tudták volna elfogadni. Miután azonban kiderült, hogy a gyógyszeráremelésre csak később kerülhet sor, immár a külföldi gyártók is többet szeretnének – különös tekintettel arra, hogy a késés ellenére nem számíthatnak kompenzációra.

A fejleményeket látva az egészségügyi tárca vezetője intenzív kommunikációs offenzívába kezdett: Gógl Árpád előbb személyesen győzködte a hazai gyártókat, majd a hajlékonyabbnak tűnő partnereknek levélben ajánlott alkut. Ennek lényege, hogy azon cégek, amelyek termékeik árát csupán 3 százalékot meg nem haladó mértékben emelik (ez nem átlagosan, hanem minden egyes termékre értendő), jutalmul arányos támogatásnövelésben részesülnek. Az engedetlenebbeknek viszont számolniuk kell azzal, hogy az emelés összegét teljes egészében a fogyasztónak kell állnia, ami esetükben könnyen keresletcsökkenéshez, s végső soron piacvesztéshez vezethet. Mindehhez persze tudni kell, hogy egy eddig 100 százalékos támogatottságú szernél a 10 százalékos áremelés gigantikus térítési díjnövekedést okozhat, egy 90 százalékos támogatottságú szernél pedig a 10 százalékos emelés duplájára emelné a térítési díjat.

A február eleji áremelkedést amúgy több szempontból is kivitelezhetetlennek tartják a minisztériumnál: az új árakat ki kell hirdetni a közlönyben, s legalább 30 nappal a bevezetés előtt tájékoztatni kell erről a gyógyszertári rendszergazdákat is – s a gyártók már késésben vannak a február elsejei határidőhöz képest. A tárgyalások persze még nem értek véget, így hamarosan kiderülhet, hogy taktikai szempontok vagy makacs meggyőződés diktálta-e a felek lépéseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik