Magyarország egyik legnagyobb háztartásigép-gyártó vállalata, a Hajdúsági Iparművek (HIM) Rt. 6,5 milliárd forintot meghaladó árbevételt tervez 1999-re, a tavalyelőtti 5 milliárd, illetve az 1998-as 6 milliárd forintos érték után. Az 1994-ben privatizált gyár 75 százalékos többségi tulajdonosa a menedzsment és a dolgozók által alkotott MRP-szervezet. A HIM-nél két fő háztartási gépcsaládot gyártanak: az árbevétel 35-40 százalékát jelentő motoros háztartási gépeket (köztük mosógépeket, centrifugákat, mosogatógépeket), illetve a teljes forgalom 60-65 százalékot kitevő hőtechnikai berendezéseket (elektromos forróvíz-tárolókat, lapradiátorokat és indirekt fűtési vízmelegítőket). Annak révén egyébként, hogy a cég tavaly a Minimat automata mosógépcsalád előállítása helyett áttért az elöl-, illetve a felültöltős Hajdú-0 Watt típuscsalád gyártására, 60 százalékkal nőtt az automata mosógépek eladása. A gyár 1993-ban megfelelt az ISO 9001-es minőségbiztosítási rendszer követelményeinek, s 1999-ben várhatóan az ISO 14 000-es – az Európai Unió legszigorúbb környezetvédelmi előírásait is figyelembe vevő – szabványrendszer kritériumait is teljesíti. Az elmúlt évben egymilliárd forintos beruházás révén a HIM Rt. korszerű technológiára cserélte a környezetszennyező vegyi technológiájú felületkezelést.
- 09:53 Túrázás közben zuhant a mélybe a világ egyik legjobb terepfutója
- 09:38 „Mindannyian meg fogtok halni!” – székkel akarta agyonverni rokonait az unoka
- 09:25 A Tisza frakciója nem támogatja Baka András legfőbb ügyészjelöltjét
- 09:02 Reagált Takács: Félnek tőlem, ezért le akarnak járatni. Klasszik komcsi trükk
- 09:01 A BM megerősítette: katonák vehetik át a kiemelten fontos állami épületek védelmét
- 08:55 Több fontos törvényről szavaz kedden az Országgyűlés
- 08:54 Titokban találkozott a CIA igazgatója Zelenszkijjel
- 08:51 Kiderülhetett, mi okozta Presley Gerber halálát
- 08:42 Trumpnak nem tetszik a mesterséges intelligencia kifejezés, szavazást tartott, mire nevezzék át
- 08:37 Karácsony Gergely: Az Alkotmánybíróság kimondta a szolidaritási hozzájárulás alkotmányellenességét
- 08:16 Telex: a magyar adófizetők dobták össze az atlétikai Világdöntő rekorddíjazását
- 08:14 Magyar Péter: Takács Péter e-mailje megmutatja, hogyan viszonyult a Fidesz az egészségügyhöz
- 08:01 Vádat emeltek egy büntetett előéletű férfival szemben, aki az iskolába berontva fenyegette meg a fia tanárnőjét
- 07:47 Volt főügyész: Megmondták, ki ellen lehet nyomozni és kit nem lehet kihallgatni
- 07:46 Nyíltabb kommunikációt és a VAR-kamerák felülvizsgálatát kéri a Debrecen
- 21:47 Lázár János engedély nélkül létesített napelemparkot a 13 millióra büntetett birtokán
- 20:41 Közzétették a Miniszterelnökség szerződéseit: összesen hármat kötöttek, ebből az egyik egy bérelt lakás Bódis Krisztának
- 07:26 Magyar Péter a közösségi médiában csapott össze az ukrán külügyminiszterrel
- 19:32 Bujdosó szerint a frakció még beszélni fog Szathmáry jelöléséről
- 16:23 Hegedűs Zsolt: 4,3 milliárd forintot fizetett vissza az államnak Dr. Kőnig Róbert alapítványa
- 21:14 Válasz: Matolcsy Ádámék újra az MBH Bank tulajdonosi körében
- 15:44 Hétfőn két, Mészáros Lőrinchez köthető luxusgép is Bordeaux-ba repült
- 08:01 Vádat emeltek egy büntetett előéletű férfival szemben, aki az iskolába berontva fenyegette meg a fia tanárnőjét
- 18:17 Átalakítja a kormány a pedagógusok továbbképzését
- 08:14 Magyar Péter: Takács Péter e-mailje megmutatja, hogyan viszonyult a Fidesz az egészségügyhöz
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
