A lombardhitelek éves kamata jellemzően 20 és 23 százalék közötti, erre jön rá a 0,5-1,0 százalékos kezelési költség. Hogy ez drága vagy nem, az nézőpont kérdése, hiszen az egyéb hitelekhez képest akár olcsónak is nevezhetjük. A lakáshitelek, a gépkocsi-, illetve fogyasztásicikk-vásárlásra felvett kölcsönök “ára” ennél érezhetően magasabb: a kamatok ezeknél jellemzően 25 százalék körüliek, de nem ritka a 30 százalékos mérték sem. A lombardhitel relatív olcsósága lényegében a területre jellemző nagyobb versenynek köszönhető, és annak, hogy ez esetben a bankok is talán nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Ám ha a betéti kamatokhoz viszonyítunk, akkor kiderül: a legfeljebb 16 százalékos rátával szemben lombardhitel-kamat meglehetősen magasnak tűnik. Még inkább igaz ez, ha a jelenlegi inflációval vetjük össze azok szintjét. A legutolsó – novemberi – hivatalos számítás szerint az éves infláció alig 11 százalék feletti volt, így gyakorlatilag 9-12 százalékos reálkamatot fizet az ügyfél. Még magasabb e tétel, amennyiben a várható jövőbeli inflációt vesszük figyelembe, hiszen az elemzők között konszenzus van abban, hogy a pénzromlás – ha a korábbiaknál kisebb mértékben is – középtávon csökkenő lesz. Az utóbbi egy évben egyébként a hitelkamatok lényegesen szolidabb mértékben szálltak alá, mint a betéti kamatok, s az eddigi tapasztalat szerint ez így lesz a jövőben is. Így egyértelmű: az állampapírok, banki konstrukciók ezt a kamatot nem bírják el, legfeljebb részvényekre érdemes hitelt felvenni. A lombardhitel-felvétel azonban rugalmassága, a gyors ügyintézés miatt is kedvezőbb az ingatlanfedezetű, az áruvásárlási és a speciális gépkocsihiteleknél. Ráadásul az esetek többségében a futamidő előtti törlesztés is sokkal rugalmasabb, mint más hitelformáknál.
- 11:17 Integritás Hatóság: a közpénzből felhizlalt PR-cég jobban ért a közbeszerzés abuzálásához, mint a szakmájához
- 11:15 Ismét vásárlás nélküli pénzlevonásokról számolnak be Apple felhasználók
- 11:09 „Hajléktalan népszámlálás” lesz Budapesten
- 11:07 Jogerősen hét évet kapott a férfi, aki vascsővel ütötte agyon a barátját, mert az több pénzt kért a saját élettársáért
- 11:02 Nemzetközi jogász: A Gázában megvalósuló cselekmények benne vannak a népirtás elleni egyezményben, de a palesztin nép megsemmisítésének szándéka aligha bizonyítható
- 10:53 Ásófejű cápát fedeztek fel az Atlanti-óceánban
- 10:48 A Kísértés: Négy kísértőnek távoznia kellett a szigetről
- 10:48 Erre kell figyelni az új épületenergetikai szabályok miatt
- 10:42 Kigyulladt egy iskolabusz Thaiföldön, 25-en meghaltak
- 10:39 Tényleges életfogytiglant kértek a két férfire, akik túlevésre kényszerítették és kivégezték zárkatársukat a Maglódi úti börtönben
- 10:27 A Kutyapárt hivatalosan is átvette a XII. kerületi önkormányzatot a Fidesztől
- 10:24 A nyugdíjasok felének jelentősen csökkent a jövedelme, miután abbahagyta a munkát
- 10:18 Magasabb a Mount Everest, mint kellene
- 10:13 Kiszel Tünde Alízként köszöntötte az októbert
- 09:50 Hevesen sem lesz akkuberuházás, győzött a lakossági ellenállás
- 08:52 Két és fél év börtönt kértek a karateedzőre, aki felrúgott egy hétéves kisfiút a szolnoki kalandparkban
- 09:48 Képgaléria: 100 éves lett Jimmy Carter, a humanitárius elnök
- 18:48 Kövér László: Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módra viselkedni és okoskodni, mert hibát követ el
- 06:18 Izrael megkezdte a szárazföldi műveleteket Libanonban
- 20:44 Mikes Anna az Ázsia Expresszről: A nehéz helyzetek ellenére mi egymással soha nem problémáztunk
- 07:00 Versenyképesség: a kkv-k céljai helyett az állami feladatok ellátására mehetnek az EU-s források
- 19:18 Hazaárulózással, szómegvonással, párttitkározással indult a parlamenti ülésszak – videó
- 09:27 Elbúcsúzott Tüttő Kata és Mirkóczki Ádám is
- 20:12 Magyar Péter: Ami Orbán Balázs mondataiban elhangzott, az a legalja
- 21:12 27 év után kell elköltöznie egy párnak Rákosrendezőről, de szerintük a MÁV nem ajánlott megfelelő cserelakást
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!