A fúzióengedélyezés egyre nemzetközibb a GVH munkájában, s nemcsak az EU-csatlakozás előkészítése miatt. Az 1996-os módosítás óta a versenyhivatal ellenőrzi a multinacionális M+A aktivitás magyarországi hatását. Nem kizárható ugyanis, hogy a magyar leányvállalatok az egyesülést követően gazdasági erőfölényre tesznek szert. A két nagy osztrák bank, a Bank Austria és a Creditanstalt 1997 elején döntött a fúzióról. Mindkét hitelintézet rendelkezett magyarországi érdekeltséggel, ezért az egyesülést engedélyezésre benyújtották a GVH-hoz is. Hasonlóan járt el a két nagy olajipari vállalkozás, a Mobil és a BP, amelyek szintén még 1997-ben döntöttek arról, hogy Európában közösen lépnek fel. Nemzetközi fúziókat természetesen nem tud megtiltani a GVH, csak azoknak a magyar piacon kiváltott hatásait tudja ellensúlyozni. Például úgy, hogy előírja az egyik magyar érdekeltség értékesítését. Bár ilyen még nem fordult elő, nem zárható ki, hogy erre a jövőben sor kerül. A magyar üdítőital-piacon például a külföldi cégek egyenként olyan jelentős részesedéssel rendelkeznek, hogy bármilyen nemzetközi együttműködési szerződés felboríthatná a piaci egyensúlyt.
- 21:16 Halálos baleset történt szenteste
- 21:04 Mikor jön a nyugdíj 2026-ban?
- 20:30 A vb-címről lemaradt, de a fizetési versenyben utcahosszal nyert Verstappen
- 19:53 Már a Temuról rendelnek a legtöbbet a magyarok
- 19:04 Balavány: Aki elfordul a kiszolgáltatott gyerekektől, kitaszítja Istent az életéből
- 19:02 Skandináv lottó: hat szelvény nyert 150 ezer forintot szentestére
- 18:45 Havi négyszázezer forintot ér a szerzetesek önkéntes munkája
- 18:00 Így ragyognak a mélyűr karácsonyfadíszei
- 17:57 Tizenöt-húsz órás áramszünetek Ukrajnában
- 17:03 Szabadság-szobor a panel erkélyén, kirabolt mozi, elherdált műemlékek – idén is bemutattuk Budapest rejtett csodáit és változásait
- 16:59 Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat
- 16:58 Tizenhárom év után került elő az Air India elveszett repülőgépe
- 16:31 Jelentősen visszavághatják a filmek állami támogatását
- 16:16 Fegyvernek nézte a klarinétot a mesterséges intelligencia: „vörös kód” lépett életbe egy floridai iskolában
- 15:59 „Itt azt érezzük, amit Magyarországon elvesztettünk: tényleg fontos, amit csinálunk”
- 21:04 Mikor jön a nyugdíj 2026-ban?
- 14:46 Holtan találták otthonában a népszerű youtuber Adam the Woo-t
- 10:03 „Nem fogom letagadni, kukából éltem. De most, hogy befogadott ez a közösség, így jobb” – ahol a legszegényebbek is barátokká válnak
- 15:29 Döntött a kormány: 2026-ban is 125 milliárd forint mehet látványsportos taóra
- 11:12 Meghan Markle a giccses kölcsönkonyhájában bizonygatja: ő a közel tökéletes amerikai háziasszony
- 10:08 Kiderült, mire a legbüszkébb Orbán Viktor az elmúlt 16 év kormányzásából
- 13:28 Videón, ahogy víznyelőbe borul egy lakóhajó Angliában
- 19:04 Balavány: Aki elfordul a kiszolgáltatott gyerekektől, kitaszítja Istent az életéből
- 15:02 A háború a karácsony időpontját is megváltoztatta Ukrajnában
- 16:59 Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
