Figyelemre méltó, s egy kicsit az itthoni “állapotokat” is igazolni látszik az a tény, hogy szinte az egész EMU-régió viszonylatában a kis- és közepes méretű vállalkozások a legelmaradottabbak az euróra való felkészülés terén. Ezt felismerve alakította ki stratégiáját a General Motors csoporthoz tartozó Adam Opel cég is, amely e hiányosság felszámolására a múlt év vége felé külön euró-kurzusokat tartott márkakereskedőinek és beszállítóinak. Január negyedikétől ugyanis az Opel elvárásai szerint már egyetlen olyan szalon sem működhet az érintett országokban, amelyben a betérő vevő nem vásárolhat euróért. Hasonlóan, a beszállítók esetében is mindinkább azt tartaná kívánatosnak a cég, ha azok is e valutanemben tennék meg ajánlataikat, s új szerződéseket már csak euróban köthetnének velük. Az átállásból persze a korábban megkötött szerződések sem maradnak ki; azokat folyamatosan, az esztendő második felétől “eurósítják”.
Első olvasatra az egységes valuta külön kényelmes helyzetet teremt a vevőknek, hiszen ezentúl a vásárlás előtt elvileg nem kell az egyik nemzeti valutáról a másikra átszámolni a vételárat az összehasonlítás kedvéért; a konverziós költségekről már nem is beszélve. Ugyanakkor az új helyzet a gyakorlatban talán mégsem ilyen egyszerű. Elég itt csupán az egyes országok különböző adótípusaira, vagy a felszámolt jutalékokra gondolni, s akkor már csak a nettó árak vethetők össze igazságosan. Ez az érvelés persze egy hamburger esetében közel sem olyan elgondolkodtató, mint egy személyautó kapcsán.
