Gazdaság

KÖNYVISMERTETÉS – Vissza a jövőbe

Mélyreható empirikus elemzéseket, makrogazdasági kitekintést, valamint az esettanulmányokból leszűrhető vállalati ajánlásokat egyaránt tartalmaz a Visszatérés az orosz piacra? című kötet. A könyv szerzői – a vállalati reorganizáció és az orosz piac működésének avatott szakértői – a magyar cégek oroszországi piacvesztését, illetve a fel-felvillanó új lehetőségeket és a tornyosuló akadályokat vették górcső alá. A kötet alapjául egy 1997 második felében elvégzett kutatás szolgált, ami azt jelenti, hogy – bár a szerzők folyamatosan aktualizálták mondandójukat – az 1998. második félévi oroszországi pénzügyi válságot nem vehették figyelembe következtetéseik megfogalmazásánál.

A felmérés keretében az orosz piacon érdekelt 20 magyar közép- és nagyvállalat vezetője mondta el véleményét a kinti viszonyokról. Ennek alapján a könyv néhány ajánlást fogalmaz meg. Ezek közül a legáltalánosabb: állami segítséggel kell támogatni az oroszországi piacra jutást. A kutatók javasolják továbbá egy olyan szervezet létrehozását, amely az érdekelt cégek érdekeit közvetítené az államigazgatás felé. Mindez javíthatná a vállalatok piacismeretét, amely jelenleg még sok kívánni valót hagy maga után. Ekkor következhetne az átgondolt piaci és marketingstratégia kialakítása; az utóbbira azért van szükség, mert a vállalatok magatartása egyelőre piackövető, ami már kevésnek bizonyulhat az egyre élesedő versenyben.

Árnyaltan fogalmaznak a szakértők a termékfejlesztés ügyében. Mint megállapítják, a magyar cégek közép- és kelet-európai versenytársaikhoz képest sokszor azért értek el jobb eredményt, mert már a kilencvenes évek elején ugyanazt a terméket adták el keletre és nyugatra. Ez viszont sok esetben azt hozta, hogy a magyar áru “túl jónak” bizonyult a gyengébb minőséghez szokott orosz piacon. Most a szerzők diplomatikusan azt ajánlják: “gondosan tanulmányozni kell” a keleti és a nyugati vállalatok termékfejlesztési tapasztalatait.

Mindezen javaslatok csak akkor érhetnek célt, ha javulnak a közvetlen finanszírozási feltételek, vagyis az állam több esetben nyújt majd garanciát az azt igénylőknek. Az ITD Hungary gondozásában megjelenő kötet készítői ezenkívül magyar tulajdonú raktárhálózat kialakítását is javasolják Oroszországban. Szintén kormányzati feladat lenne a hatékonyabb gazdaságdiplomáciai tevékenység. Ez egyfelől Magyarország “fejlett nyugati piac” imázsának megalapozásában jelenne meg, másfelől pedig abban, hogy a hazai cégek az eddiginél nagyobb részhez juthatnának nemzetközi bankok oroszországi célú hiteleiből.

(Szalavetz Andrea-Réthi Sándor: Visszatérés az orosz piacra? Stratégiák, esélyek és buktatók, 129 oldal; ITD Hungary, 1998.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik