Többhetes köntörfalazást követően az orosz jegybank november dereka óta már nem csinál titkot abból az előrejelzéséséből, amely szerint az ország hitelintézeteinek mintegy fele csődbe fog menni az elkövetkezendő hónapokban. Néhány nagy és különösen súlyos helyzetben lévő bank – köztük a Tokobank és az Inkombank – engedélyét már visszavonták. A jegybank immár a törvényhozás elé terjesztette átalakítási programját, amelyben négy kategóriába osztotta az orosz hitelintézeteket (lásd külön).
Enrico Perotti amszterdami egyetemi tanár, a feltörekvő piacok bankrendszereinek szakértője a The Banker című folyóiratban kifejtette, hogy más országok tapasztalatai alapján az orosz bankrendszer sikeres átalakításának is három feltétele van. Először: az indokolatlan kockázatot vállaló bankoknak szembe kell nézniük tetteik következményeivel. Másodszor: a további veszteségek megakadályozása érdekében azonnal be kell zárni a ténylegesen csődben lévő hitelintézeteket. Harmadszor: nem szabad megengedni, hogy a jegybank kísértésbe essék és az infláció átmeneti felfuttatásával csökkentse a banki veszteségeket.
Perotti meglátása szerint az orosz jegybank háza táján eddig hiányzott a kemény lépésekhez szükséges politikai akarat. A Duma elé terjesztett tervezetről a nyugati szakember szerint nem világos, hogy mely bankokat fogják segíteni, mi lesz a segítség formája, miként finanszírozzák azokat, s hogyan szüntetik meg azt a jogi vákuumot, amelyben jelenleg működnek. Vagyis ez a terv csupán kívánságlistának tekinthető.
A jegybank konszolidációs elképzeléseinek sikerét a fenti általános feltételeken túl két megoldatlan – és egymással is összefüggő – speciális probléma nehezíti: egyrészt az államnak a belföldi adósságállomány (GKO-kötvények) terén keletkezett törlesztési hátralékai, másrészt az orosz kereskedelmi bankok által külföldi befektetők felé vállalt – 6 milliárd dollárnyi – garanciális deviza-szerződés. Az államkötvény visszafizetésének elmulasztásával voltaképpen a kormányzat tett egycsapásra fizetésképtelenné több száz, addig viszonylag egészséges bankot. A rubel leértékelését követően pedig az orosz hitelintézetek devizaszerződései potenciálisan hatalmas veszteségekké transzformálódtak, mivel ezek garantálták a külföldi befektetők pozícióinak megvédését a belföldi adósságpiacon.
Két amerikai közgazdász – Michael Bernstam és Alvin Rabushka – a konzervatívként számontartott Hoover Intézet kiadásában most megjelent könyvében (Fixing Russian Banks) úgy véli: az orosz gazdasági reformok eredménytelensége elsősorban a kormány és a vállalkozási szféra közötti (általuk “vérfertőzőnek” nevezett) viszonnyal és a független kereskedelmi banki szektor létrehozásának elmaradásával magyarázható. Az orosz bankok azért vallottak kudarcot, mert nem tudtak megfelelő nagyságú lakossági betétállományhoz jutni, de a náluk elhelyezett betéteket sem sikerült nyereségesen befektetniük. Inkább olyan kvázi állami hivatalként működtek, amely egy újraelosztási folyamatban az állami pénzeket félig privatizált cégekhez folyatta át. Ennek következtében – hangzik a bírálat – a magánmegtakarításokat is az állami bevételek legügyesebb ragadozói hasznosíthatják, nem pedig azok, akik ezeknek a lehető legmagasabb megtérülését tudták volna elérni.
