Gazdaság

Állampapírforma

A Postabanknak és az ÁPV Rt.-nek összesen 182,8 milliárd forint értékben ad át államkötvényt az idén a költségvetés. Ebből 51,5 milliárd a piaci értéke annak a csomagnak, amely már kibocsátott, 8 hónap és 5 év közötti futamidejű kötvényekből áll. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) úgy válogatta ki a papírokat a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.-nél vezetett számlájáról, hogy az 1999-es G jelű és a 2004-es G jelű közötti államkötvényekből 700 millió és 8,9 milliárd forint értékű tételeket állított össze. Minden állampapír-fajtából legalább 1 milliárd forintnyi megmaradt a számlán. A papírok 90 százaléka fix, 10 százaléka pedig változó kamatozású. Jövő évben 5,1 milliárd forint lesz az a rész, amelyet törleszteni kell. Borbély László András, az ÁKK igazgatóhelyettese arról tájékoztatott, hogy a fennmaradó 131,3 milliárd forint körülbelül 10 éves futamidejű, változó kamatozású papírokból áll. Az induló hozamszint megállapításánál a 6 hónapos diszkont kincstárjegyeket veszik irányadónak. A három akcióhoz kapcsolódó 182,8 milliárd forintnyi államkötvény jövő évi kamatterhe a számítások szerint 23 milliárd forint lesz. Ez első ránézésre meglehetősen alacsony értéknek tűnik, nemcsak a jelenlegi hozamszintekhez, hanem az államkötvények névleges kamatozásához képest is. A 182,8 milliárdos csomagból és a 23 milliárdos kamatteherből 12,5 százalékos éves átlagos névleges kamat adódna. A magyarázat Borbély László András szerint részben abban rejlik, hogy a hosszú futamidejű papíroknak a névleges kamata is lényegesen kisebb, mint a rövid futamidejűeknek. Ennél is fontosabb, hogy az új kibocsátásúak esetében az első évben nem teljes éves kamatot fizetnek ki (egy 65 milliárdos mennyiség esetében például az első periódus 8 hónap, majd utána félévente fizetnek kamatot). Az e tényező miatti kiesés durván 4,5 milliárd forintos megtakarítást okoz, helyesebben ez a kamatteher nem jövőre, hanem elcsúsztatva, egy évvel később jelentkezik. Ez persze az akcióhoz kapcsolódó 2000. évi kamatterheket dobja meg, igaz ezzel ellentétes hatásként a csökkenő kamatszintek miatt a változó kamatozású papírok terhe is kisebb lesz akkorra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik