Két ukrajnai atomerőművi blokk befejezése, pontosabban e beruházások finanszírozása tette szükségessé az EBRD által előírt tájékoztatási klauzula „aktivizálását”. A kijevi kormány Hmelnyickijben és Rivnyében szándékszik két reaktor 1990-ben leállított építkezését befejezni, ami az EBRD becslései szerint 1,72 milliárd dollárt igényel. Ehhez a bank – bár konkrét összegről még nem nyilatkozott – hozzávetőleg 190 millió dollárt hitelezne. Ekkora léptékű hitelek nyújtása előtt az EBRD szabályzata több teendőt is előír. Elsőként azt kell feltárni, hogy a szóban forgó beruházás a legkisebb költségű megoldás-e. Erről ezúttal meglehetősen furcsa körülmények között bizonyosodtak meg. A bank egymás után három szakértő csoportot is megbízott, s végül a harmadiknak – a Stone &Webster nukleáris tanácsadó cégnek – a két blokk mellett érvelő számításait fogadta el. Ezzel szemben a környezetvédők a második, független szakértőkből álló team által készített vizsgálat eredményét tartják mérvadónak, amely szerint a két reaktorblokk korántsem a legoptimálisabb beruházás. Érvelésük szerint Ukrajna amúgy is egyre csökkenő energiakeresletét az úgynevezett igényoldali befolyásolás technikáival és energiamegtakarítási beruházások révén hatékonyabban lehet kielégíteni. Ráadásul a két blokk befejezéséről a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) is kétségeket fogalmazott meg; legfőképpen azt, hogy miként lehet a szovjet típusú erőművet nyugati biztonságtechnikával ellátni. Az IAEA szerint korántsem megoldott a blokkok irányítástechnikája.
Közmeghallgatás nélkül jár le december 15-én Magyarországon az az időszak, amelyet az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) ír elő országhatáron túl ható beruházások, ez esetben két ukrajnai nukleáris reaktorblokk befejezése előtt. Jóllehet, az invesztíció problémáit a környezetvédelmi miniszter a nyáron elismerte, úgy tűnik - fogalmazta meg aggodalmait az Energia Klub és az E-misszió - a magyar kormányzat mozgásképtelen.
Ajánlott videó
- 12:19 Négy napra megnyitják a látogatók előtt az Igazságügyi Palotát
- 12:09 A Fidesz reagált Kapitány István le nem mondására
- 12:07 „Megérdemelték azokat a trófeákat” – a BL-címvédő edzője nem fosztaná meg pályán elért címeitől a Cityt
- 11:59 Katz Dávid: Az Árulókat parább nézni, mint játszani
- 11:33 Sokan tévedésből teszik ezt a medencével tél előtt, pedig nem kellene
- 11:31 Sylvester Stallone elárulta, miért nem vonulhat még vissza
- 11:18 Tigristámadás: megszólalt az áldozat családja
- 11:05 A történelem szemtanúja – Bojár Sándor képeiből készült tárlattal vár az idei World Press Photo kiállítás
- 11:05 A Fidesz „Volt Miniszterelnök Titkársága” aláírással reagált a szegedi kancellár súlyos állításaira
- 11:00 Kapitány István: Nem mondtam le, és nem is fogok
- 11:00 Mi nem vásároltuk volna meg a Mátrai Erőművet – volt MVM-es felső vezető beszélt Mészáros Lőrinc nagy üzletéről
- 10:45 Javítási munkák az M1–M7-en és az Mo-on – közölték, hogy hol lesznek sávzárások
- 10:39 Az Apple bemutatta, milyen eszközökkel okosíthatjuk fel az otthonunkat
- 10:38 Felfüggesztetik a Wellis kötvényének kereskedését
- 10:24 Kapitány István: A rezsicsökkentést fenntartjuk, a támogatást újabb csoportokra is kiterjesztjük
- 09:37 Gulácsinak üzent a Villarreal edzője azután, hogy fegyveres rablók jártak a magyar kapus otthonában
- 07:30 Kvíz: tejföl az égésre, krumpli a zokniba – ismeri a régi népi gyógymódokat?
- 11:00 Kapitány István: Nem mondtam le, és nem is fogok
- 07:09 Lemondott az USA súlyos botrányokba keveredett athéni nagykövete
- 19:24 Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter
- 07:09 Magyar Péter: érkezik Emmanuel Macron, lesz új gyermekvédelmi törvény, a KDNP-s képviselők mehetnek fóliázni
- 20:45 Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
- 06:33 Irán új taktikákra váltott
- 03:33 „Egyedülálló élménytől, ismertségtől fosztottak meg minket” – csalással ütötték el a magyar 3x3-as kosárválogatottat az olimpiától
- 08:26 Templomba viszi a politikát a KDNP, fogolykiváltó imára hívják támogatóikat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
