Minden bizonnyal megszaporodnak az év végén és a jövő év elején azok a hirdetések, amelyekben a magánnyugdíjpénztárak kiemelkedő eredményeikről számolnak majd be. Pedig az 1998-as hozamok kis túlzással semmit sem mondanak a pénztári vagyonkezelők tevékenységéről; sokkal inkább az tükröződik ezekben, hogy valójában mikor kezdtek el befektetni ezen intézmények.
A tört év hozamainak összehasonlíthatósága már korábban is megkérdőjeleződött, hiszen a pénztárak eltérő időpontban kezdték meg működésüket, s ezzel befektetéseiket is. Így egyáltalán nem mindegy, hogy a vagyonkezelő közel egy év alatt produkált bizonyos százaléknyi hozamot, vagy pedig egy-két hónapos működéssel – esetleg kifogva egy jobb időszakot – időarányosan ugyanennyit. Az utóbbi fél esztendő hazai értékpapír-piaci történései miatt a probléma még összetettebb, hiszen a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe, a BUX az idén a 9 ezer pont feletti és a 4 ezer pont alatti szintet is megjárta.
Ha például az intézmény a tavaszi csúcs idején eszközölte részvénybefektetései nagy részét – s most feltételezzünk mindössze 20 százalékos részvényarányt a nyugdíjpénztár portfoliójában -, akkor vesztesége akár a 10 százalékot is elérheti. Amennyiben a maradék 80 százaléknyi pénzét állampapírokban, vagy más „konzervatív” befektetési formában tartotta, akkor az összhozama (az év elejére jellemző 18 százalékos állampapírhozammal számolva) még így is 5 százalék alatt marad. Ezzel szemben az a pénztár, amelyik gyakorlatilag csak szeptemberben kezdte befektetéseit, az azóta eltelt időszakot jellemző részvényárfolyam-erősödésen rövid távon sokat kereshetett. Hipotetikusan a négy hónap alatti 25 százalékos tőzsdei erősödés éves szinten lineárisan számolva 75 százalékot jelent. Ez pedig 20 százalékos részvényarányt feltételezve 15 százalékos hozamtöbbletet eredményez.
A magánnyugdíj-pénztárakról szóló törvény szerint évente egyszer kötelező az adott évre vonatkozó hozamokat közzétenni. Ezzel együtt közölni kell a megelőző 4 évre vonatkozó hozamokat, és az 5 éves ciklus átlagos hozamrátáját. Ez utóbbiak értelemszerűen nem szerepelnek a magánpénztárak 1998-as évről szóló összesítésében, hiszen az idei az első évük. Mint Erdős Mihály, az Állami Pénztárfelügyelet (ÁPF) főosztályvezetője a Figyelő kérdésére elmondta: a közzétételi kötelezettség minden olyan pénztárra vonatkozik, amely az adott évben már megkezdte működését.
A Nyugdíjpénztári Szolgáltatók Országos Szövetsége vagyonkezelési tagozatának tagjai megállapodtak, hogy az idei hozamokat nem fogják marketing célokra felhasználni – hangsúlyozta Szabó László, a Concorde Alapkezelő Rt. igazgatója. Persze ez a megállapodás értelemszerűen nem vonatkozik magukra a pénztárakra. Az ÁPF és a Pénztártanács egyébként a tárgyévet megelőző november végéig határozza meg hozamelvárását. Erre az évre ehhez a MAX indexet – azaz az éven túli lejáratú, fix kamatozású állampapírokból összeállított bruttó hozamindexet – vették alapul. Ennek 85 százaléka az elvárható legkisebb, míg 140 százaléka a legmagasabb elérendő hozam. Ha a meghatározott alsó szélsőértéknél is alacsonyabbat érne el egy intézmény, akkor az úgynevezett hozamkiegyenlítési tartalékból kell átcsoportosítani az egyéni számlák javára. Ha pedig a megadott maximumnál nagyobb az eredmény, akkor éppen fordítva kell eljárni. Fontos szabály, hogy a kiegyenlítés csak azokra az egyéni számlákra vonatkozik, amelyek az év első napjától szerepelnek a pénztár nyilvántartásában. Mivel az idén csak a jelenlegi tagok kisebb részének van meg a teljes évük, így erre igazán nagy számban csak az 1999-es év zárása után kerül majd sor.
A hozamkiegyenlítési tartalék mindazonáltal nem csodaszer. Ha valamely alap éveken keresztül a minimum alatt teljesít, akkor egy idő után nem lesz miből pótolnia az egyéni számlákon mutatkozó hiányt. Lényege tehát csupán az, hogy az éves ingadozásokat csökkentse. A hozamelvárást egyébként elvileg év közben is lehet módosítani; ezt az előírások szerint a hatályba lépés előtt 30 nappal kell nyilvánosságra hozni. Mivel a Pénztártanács ülése november közepén lesz, módosításra az idén már aligha lehet sort keríteni.
Az állami hozamelvárás egyébként sokak szerint meglehetősen piacidegen tényező, másfelől pedig a túlságosan részletes befektetési szabályozás nem segíti elő a vagyonkezelők hatékony tevékenységét. A jelenlegi helyzetben különösen szerencsétlen megoldásnak tűnik például az, hogy a magánpénztárak csak 1999 vége után vehetnek külföldi papírokat. A tagoknak elemi érdekük lenne, hogy a vagyonkezelő a tőke egy részét külföldi instrumentumokba fektethesse, ezáltal terítve a befektetések kockázatát.
