Az unióban a fogyasztói csomagolást elsősorban direktívákkal szabályozzák, amelyek tartalmát minden tagállamnak kötelező saját jogrendjébe illeszteni, a maga választotta formában. Fontos szerepet játszanak az Európában egységes szabványok is, amelyek nem kötelező érvényűek, ám fontos előírásokat tartalmaznak a csomagolások méretére, kivitelére és vizsgálatára.
A csomagolási előírások döntő része ma már hazai jogszabályok alapján kötelező. A magyar honosítási gyakorlatban ugyanakkor sajnos csorbát szenvedett az előírások egyetemessége, minden csomagolt termékre való érvényessége. A mennyiségi követelményeknél például külön szabályozás vonatkozik az élelmiszerekre és külön az egyéb termékekre. A legáltalánosabb területen, a jelöléseknél az irányelvek honosítása nem hozott forradalmi változást. Ezzel szemben új a névleges csomagolási mennyiségek taxatív megállapítása (ez alól léteznek átmeneti felmentések).
Ennél nagyobb változást jelent a ténylegesen becsomagolt mennyiségtől való eltérés (adagolási pontosság) engedélyezett mértékének szabályozása. Az EU-ban a ténylegesen adott átlag a mérvadó, kizárva az adagolt mennyiséggel való ügyeskedést. Az új szabály a korábbitól eltérő szemléletet és más előírási rendszert követel. Ugyanakkor az eddig szokásos adagolásszabályozás korszerűsítésével jelentős megtakarítást is lehetővé tesz. (Egyébiránt a korábbi magyar szabványok és az ezekből levezetett szabályozási módszerek országosan évi több milliárd forintos érétkű túladagolást okoztak és okoznak, elsősorban az exportálók számára.) A veszélyes anyagok és készítmények kezelésére vonatkozó 1996-os kormányrendelet – az EU előírásaival összhangban – új osztályozást vezet be.
