MEDITERRÁN TÍPUS. Eme – napóleoni jogrendszerre épülő – modell Franciaországra és Spanyolországra jellemző. Ezekben az államokban az önkormányzatok viszonylag kicsik, s nem túl sok feladatot látnak el. Mivel az ilyen apró – a franciáknál például átlagosan 1580 lakosú települések nem képesek eltartani az önkormányzatukat, ezek nagyban függnek a központi támogatásoktól, pénzügyi rendszerük centralizált (az összes közkiadásnak csak 11-15 százaléka jut a helyi testületekhez). Ugyanakkor épp a kicsinység miatt vannak hagyományai az együttműködésnek, amelyet a szabályozás is támogat. A társulásra sokféle formát lehet választani – Franciaországban például a szindikátust, a városi közösséget vagy az agglomerációs közösséget. Pénzügyi ösztönzők is működnek: a társulásoknak több támogatás jut, feltéve, hogy elérik az adott feladat gazdaságos elvégzéséhez szükséges legkisebb méretet.
SKANDINÁV TÍPUS. Skandináviában a hatvanas évek végétől végbement egy önkormányzati koncentráció. A nagyobb méret okán ezek a grémiumok jobban támaszkodhatnak a helyi adókra, s így önállóbbak lehetnek.
GERMÁN TÍPUS. E sajátos német modellnél az állam) és az önkormányzati feladatok nem válnak el élesen; a tartományokon, a körzeteken keresztül hierarchikus rendszer alakult ki, s a legalsó szintekre már nem sok feladat jut.
MAGYAR TARKA. A hazai önkormányzati rendszer elaprózott, így ebből a szempontból és a saját bevételeket tekintve – a napóleoni típusra hasonlít (nálunk az átlagos településméret 3250 fő), míg feladataiban skandináv jellemzőket mutat.
