Sokkal súlyosabb gazdasági hanyatlás mutatkozik a vártnál a válságövezetbe tartozó országoknál. Indonéziában, Dél-Koreában és Thaiföldön továbbra is zsugorodik a belföldi kereslet, s ezt csak némileg ellensúlyozza a külső egyensúly javulása. Mértékadó előrejelzések szerint az idén a reál-GDP Indonéziában 15 százalékkal, Thaiföldön 8 százalékkal, Dél-Koreában pedig 7 százalékkal csökken.
Fellendülés 1999-ben sem valószínű; a pesszimizmus alapvető oka az adósságcsőd. A dél-koreai és a thaiföldi bankok rossz hiteleinek aránya az adott ország GDP-jéhez viszonyítva majdnem 40 százalékos, Indonéziában és Malajziában pedig 30 százalék feletti a megfelelő arány. Mindehhez hozzá kell venni a külső hitelek törlesztésénél mutatkozó hátralékokat: ez 30 milliárd dollár Dél-Koreában, 22 milliárd Indonéziában és 13 milliárd Thaiföldön. Nyilvánvaló, hogy az ázsiai válság nem helyi gond. Az egész világra átterjedvén megváltoztatja a kereskedelem összetételét, lenyomja az árakat és aláássa a pénzügyi piacokat. Az importra és az exportra gyakorolt közvetlen hatása helyben a legkomolyabb. Az idén Kína nettó kivitele a GDP 1 százalékának megfelelő értékkel csökkenhet. Japán is sokkal jobban függ az Ázsia többi részéhe irányuló exporttól, mint más magas jövedelmű országok.
A dominó-effektus elve szerint, a nyomott árakon keresztül a válság távolabb is érezteti hatását. Az Economist által számított, minden cikkre kiterjedő nyersanyag-árindex 1997 májusa óta 30 százalékkal hanyatlott. A Brent nyersolaj ára például a tavaly szeptemberi majdnem 22 dollárról mára 13 dollár alá esett. Ennek legnagyobb áldozata Oroszország, de az áresés ugyancsak súlyosan érintheti Ausztráliát, Új-Zélandot, Kanadát, Argentínát, Chilét és Brazíliát, valamint az olajexportáló országokat, amelyek közül néhányan – Indonézia, Nigéria és Venezuela már most bajban vannak.
Mindez fokozza a fejlődő piacok “bizonytalansági deficitjét”. Az év eleje óta a J. P. Morgan bankház feltörekvő piaci kötvényeket figyelő indexe azt mulatja, hogy hozamuk a hasonló amerikai állampapírokhoz képest 500-1300 bázisponttal emelkedett, mégpedig elsősorban augusztus vége óta Ugyanakkor a feltörekvő részvénypiacok zöme – dollárban számítva – hatalmas visszaesést volt kénytelenek elkönyvelni (lásd a grafikont). A helyzet tehát rossz, de lehet még ennél is rosszabb. A kulcs: Japán, az Egyesült Államok és az Európai Unió (EU), amelyek – piaci árakon számítva – az össztermelés kétharmadát adják. Ha ezek viszonylag stabilak maradnak, a válság “csak” a világgazdaság egyharmadára fog korlátozódni. A folyamat így még legalább kétesélyes.
A leggyengébb láncszem Japán. Friss becslések szerint ott a bankrendszerben felhalmozódott rossz hitelek összege elérte az egybillió dollárt. A helyzet évről évre romlik, miután a kormány vonakodik a rossz kölcsönök ügyével nyíltan foglalkozni. Ennek az álláspontnak persze van belső logikája. Ha a kabinet szembenézne a problémával, a lakosság rádöbbenne, hogy mennyire megromlott a vagyoni helyzete. A Deutsche Bank elemzői szerint a háztartások arra ébrednének, hogy vagyonuk a szabadon felhasználható jövedelemnek mintegy 140 százalékával csökkent. Ezt követően nyilvánvalóan újra szeretnék építeni a vagyonukat, s a megtakarítások növekedése messze meghaladná a tervezett adócsökkentés által gerjesztett kiadástöbbletet. A belső kereslet tehát nem élénkülne. Szinte elkerülhetetlen így a jen gyengülése és a japán kivitel ennek tulajdonítható javulása. Egyesek szerint Japánban negatív reálkamatokra lenne szükség, míg mások úgy vélik: csak inflációval lehetne megszüntetni a szigetországi adósságválságot. Japán tehát továbbra is a probléma része lesz, nem pedig a megoldásé.
Az általánosan elfogadott nézet szerint az Egyesült Államokat és az EU-t mindez jórészt érintetlenül hagyja, ugyanis a külső egyensúly várt mértékű romlása nem vezet a növekedés számottevő lelassulásához A csökkenő árak kedvező antiinflációs hatást fejtenek ki, s így közvetve a kötvényhozamokat ideálisan alacsony szintre szorítják le: a 10 éves lejáratú kötvények esetében ez jelenleg Nagy-Britanniában 5,6, az Egyesült Államokban 5,4, Németországban és Franciaországban mintegy 4 százalék.
A paradox következtetés az, hogy a feltörekvő piacok kínjai és Japán nehézségei eddig szinte csak hasznot hoztak az Egyesült Államoknak és az EU-nak. Egyetlen nagy kockázat azonban megmaradt: a részvénypiacokon jelentkező bizonytalanság. A világgazdaságra nézve az a legnagyobb veszély, ha az amerikai tőzsde, ez a “vagyonteremtő gép” tartós hátramenetbe kapcsol.
A Goldman Sachs egy vitára ingerlő tanulmányában azt feltételezi, hogy a részvényárfolyamok 20 százalékos globális esése jövőre 0,75-1,00 százalékkal csökkentené a világ GDP-jét, amivel a legtöbbet az Egyesült Államok, a legkevesebbet pedig az EU veszítene. Mindez az ázsiai válsághoz hasonló megrázkódtatást jelentene, s akár kumulatív hanyatlást is beindíthatna a Wall Streeten, illetve az amerikai gazdaság egészében.
A helyzet megértéséhez számoljunk például az amerikai részvénypiac 50 százalékos hanyatlásával. Becslések szerint ennek következtében az Egyesült Államok GDP-je a második évben 7 százalékkal kisebb lenne, mint egyébként. Még akkor is 5 százalékos lenne a visszaesés, ha a monetáris politikát lényegesen lazítanák, például a rövid lejáratú kamatlábakat 4 százalékponttal csökkentenék.
A Financial Times összegzése szerint sok függ attól, hogy az erősödő nemzetközi defláció közepette sikerül-e tartósan fenntartani a viszonylag magas amerikai és nyugat-európai részvénypiaci árfolyamokat. A világgazdaságot ugyanis a részvénypiac tartja életben. Ma már nem azon kell vitatkozni – fogalmaz a lap -, hogy ez lehetségese, hanem imádkozni kell a jelenlegi állapot fennmaradásáért.
