Nincsenek írott normák arról, mikor tekinthető a tűzoltóság eléggé korszerűnek. A szakemberek általában a németországi előírásokból indulnak ki; eszerint egy tűzesetnél a riasztást követő 10 percen belül meg kell kezdeni a beavatkozást. Nálunk sok ipari létesítmény megfelel ennek a követelménynek, de távolról sem mindegyik.
A fejlesztés legfőbb gátja, hogy a tűzoltók technikája rendkívül drága. Nemcsak a speciális gépkocsik, hanem a használt anyagok, illetve a különféle felszerelések, védőruhák, tömlők, alkatrészek is. A kiképzés sem olcsó, és a dolog természetéből adódóan a hivatásos állomány létszámát rátartással, vészhelyzetre kell méretezni. Alapprobléma továbbá, hogy a tűzoltók bére nincs arányban a rájuk háruló teherrel, pláne nem a megóvott vagyonnal. (Az operatív munkában részt vevő “kistűzoltók” bére bruttó 40 ezer forint körül mozog.) A nem megfelelő felszereltség mellett az is késedelmet okoz, hogy rendkívül sok a téves riasztás, ami egyrészt az állampolgári felelőtlenséggel, másrészt egyes jelzőberendezések elavultságával magyarázható. Ez olykor súlyos tragédiát is okoz, mint például a békásmegyeri lakástűz esetében, amikor a területileg illetékes tűzoltók téves riasztás miatt éppen másutt voltak, s a tényleges tűzesetnél csak késve tudtak beavatkozni; helyettük távolabbi egységeket kellett bevetni.
A tűzoltóság képtelen követni az elmúlt néhány év ipari és kereskedelmi beruházásait. Igaz, erre nincs is kötelezve ez a szervezet. Az 1996-ban született tűzvédelmi törvény ugyanis pontosan meghatározza, hogy tűzoltó egységet a helyi önkormányzatoknak kell létesíteniük. Ez lehet hivatásos vagy önkéntes, attól függően, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre. Ez a jogszabály szabja meg a műszaki felszereltség szintjét is. (Emellett létezik úgynevezett állami tűzoltóság is; ebbe a körbe az országos és a megyei parancsnokságok tartoznak.) A fenntartáshoz mégsem az önkormányzat kasszájába kell nyúlni. A költségvetés ugyanis a Belügyminisztériumon keresztül normatív támogatást ad, sőt a létesítéshez szükséges anyagi fedezet előteremtésére is pályázhatnak a helyi testületek.
Az önkormányzatok tehát bátran belevághatnának a helyi tűzoltóság létrehozásába, mégsem teszik meg mindenütt. Még olyan településeken sem, ahol a józan ész mindenképpen megkövetelne egy ilyen lépést. A beruházók sem mindig körültekintőek az ügyben, hogy egy esetleges tűz vagy robbanás esetén milyen távolságról várhatják el a segítséget. A tűzoltóság pedig nem köteles – ez nem is lenne logikus – egy nagyberuházás mellé azonnal új laktanyát vagy szertárat telepíteni.
Nincs például hivatásos tűzoltóság Budaörsön, ahová az elmúlt néhány évben nagy áruházláncok települtek. Van viszont nem is olyan messze, Törökbálinton – a Depó mellett -, sőt Érden is, de még a fővárosi XI. kerületi tűzoltó laktanya sincs túl távol. Működik továbbá Budaörsön egy önkéntes tűzoltószervezet, amelynek a műszaki felszerelést a település német testvérvárosa adta, az önkormányzat pedig évente valamivel több mint egymillió forint anyagi támogatásban részesíti őket. A város jegyzője szerint ez a megoldás nemcsak olcsóbb, de hatékony is. A bevásárlóközpontok pedig az autópályán gyorsan elérhetők, mindamellett saját tűzvédelmi rendszerük van.
Az építési szabványok szigorú előírásokat tartalmaznak, amelyek az építtető kötelességévé teszik a megfelelő érzékelő, riasztó és oltó szerkezetek beszerelését. A nyugati beruházók ugyanakkor hozták “saját” szabályaikat is, hiszen Franciaországban, Svájcban vagy Ausztriában sincs minden áruház, gyár mellett nagy hatékonyságú tűzoltóság. Az M0-ás vonzáskörébe épült bevásárlóközpontok a legkorszerűbb jelzőberendezésekkel és állandó nyomás alatt lévő oltórendszerrel vannak felszerelve, s alkalmazottaik közül többen oltási feladatok ellátására is kaptak kiképzést. Az egyik áruház illetékese elmondta, hogy a külföldi tulajdonosok biztonsági szakembere rendszeresen ellenőrzi is a berendezéseket, éppen a magyar oltási rendszer, főként annak technikai állapota miatt. Jó okuk van rá, mert ha a biztosítók nem ítélik megfelelőnek a tűzvédelmi berendezések mennyiségét és minőségét, akkor a díjszabás megállapításánál is vastagabban fog a ceruzájuk.
Némileg más a helyzet az ipari létesítményeknél, különösen akkor, ha az adott cég veszélyes anyagokkal dolgozik. Ilyen a százhalombattai finomító, a kazincbarcikai vegyiművek, a paksi atomerőmű vagy a ferihegyi repülőtér. Ezekben úgynevezett létesítményi tűzoltóságok működnek, amelyeknek kifejezetten az a dolguk, hogy a tüzeket, robbanásokat kezdetükkor megkíséreljék oltani, lokalizálni – mindaddig, amíg az állami, önkormányzati tűzoltóság közbe nem lép. A tapasztalat az, hogy az utóbbira általában már nincs is szükség.
A veszélyes anyagokkal dolgozó cégekre a jövő évtől amúgy is komoly terhek hárulnak. Február elsejétől ugyanis Magyarországon is be kell tartani az igen szigorú európai normákat, az úgynevezett Seveso II. előírásokat. (Ebben az olasz városban annak idején emlékezetes tragikus vegyi katasztrófa történt; az ipari létesítményekre vonatkozó környezet- és tűzvédelmi előírásokat tartalmazó szabálygyűjtemény is innen kapta a nevét.) A külföldi tőkéből megvalósult zöldmezős beruházások általában már megfelelnek ennek az előírásnak. A sors fintora, hogy az Electrolux nemrég Jászberényben leégett csarnokának – a Seveso II.-nek is megfelelő rekonstrukciója – néhány héten belül kezdődött volna meg. Így viszont már csak az újonnan épülő csarnokot fogják így felszerelni.
A magyar tűzoltóság technikai fejlesztése azonban aligha helyettesíthető az ipari tűzvédelmi korszerűsítéssel. Még a korábbi kormány indította el azt a hitelkonstrukciót, amely 8,5 milliárd forintot szánt a fejlesztésre, ezen belül a speciális gépjárműpark szinte teljes megújítására. Ez a jelenlegi 280 gépkocsiból 200-at érint, alapvetően az elavult, keletnémet gyártmányú IFA kocsikat. Egyelőre 80 autót fizettek ki, ennyi be is érkezett. Kérdés, lehet-e majd folytatni a programot.
Nem tudni azt sem, miként alakul a műszaki mentési bázisok kialakítása. A tervek szerint az országban 9 helyen létesülne ilyen központ, daruval, vegyi semlegesítővel felszerelve. Ezeket értelemszerűen közlekedési vagy ipari, vegyipari baleseteknél vetnék be. A megvalósításhoz a Phare környezetvédelmi támogatási rendszeréből 2 millió ecu-t nyert meg a Tűzoltóság Országos Parancsnoksága.
A fejlesztéshez azonban mindez még kevés. A tűzoltók éppen ezért komolyan számítanak a biztosítóktól jövőre már befizetendő 1 százalékra. Várhatóan 0,8-1 milliárd forint körüli összeg folyik majd be, amelyet a jogszabály alapján csak technikai fejlesztésre lehet fordítani. A számítások szerint még így is 3-5 év kell ahhoz, hogy a magyar tűzoltóság elérje az európai szintet.
Vészhelyzet esetén azonban minden pénzt megér a gyors és hatékony beavatkozás. Ennek érdekében alakítják ki nemsokára az egységes katasztrófa-elhárítási rendszert, amelybe beletartozik a polgári védelem és tűzoltóság újbóli összevonása, valamint az egységes ügyeleti és döntési rendszer kialakítása, amelyet majdan a 112-es telefonszámon lehet elérni. Itt együtt lesz riasztható a rendőrség, a tűzoltóság és a jelenlegi polgári védelem. Egyelőre bizonytalan, hogy a mentőket is be lehet-e vonni ebbe a szisztémába.
Szükség is lehet a szervezeti átalakításokra, mert a statisztika szerint egyre több tűzeset van az országban. Amíg 1997 első felében 12,6 ezer riasztás volt efféle okból, addig az idei első félévben már majdnem 20 ezer.
A korszerűbb tűzoltóság egyben azt is jelentené, hogy a nagyobb eseményeknél egyszerűbb lenne a beavatkozás megszervezése. Adott esetben ugyanis szomszédos településekről, olykor 50-80 kilométerről is be kell vetni egységeket, miként a jászberényi tűznél is történt.
