A Procent Online nemcsak tőzsdei információkat és híreket nyújt, de lehetővé teszi a részvénnyel, befektetési és kárpótlási jeggyel kapcsolatos online megbízások lebonyolítását és a számlainformációk lekérdezését is. Az ötlet külföldön már bizonyított. Egy Wall Street-i elemzés szerint az év első felében a teljes értékpapír-forgalom 22 százaléka zajlott online módon. A tavalyi megfelelő arány még csak 17 százalék volt, év végére pedig már 27 százalékot jósolnak. A felmérés szerint világszerte több mint 18 millióan intézik befektetéseiket az Interneten keresztül. Közülük a „hagyományos” brókercégek palettájáról legtöbben a Charles Schwab, az E*Trade, a Fidelity és a Waterhouse Securities szolgáltatásait veszik igénybe, de népszerű az America Online, a Yahoo és a Quicken is. A tanulmány előrejelzése alapján jövőre ezeknek a cégeknek mintegy félmilliárd dollárt kell majd hirdetésre fordítaniuk, mivel egyre több bank és teljes körű szolgáltatást nyújtó brókercég lép be az eddig „háborítatlan” online értékpapírpiacra.
- 07:37 Halálos vonatgázolás történt Sülysápon
- 07:15 Több országban tevékenykedő kábítószer-kereskedő szervezet hajóját süllyesztette el az amerikai haditengerészet
- 07:09 „Attól nagyon-nagyon féltem” – az akkugyáraktól való félelmében fenyegetett kommentben robbantással a debreceni férfi, akit az otthonában fogtak el a rendőrök
- 07:01 „A vízpart nyugalmát emlegetik, de a többség gigászi pontyokkal akar fotózkodni” – ökológiai katasztrófát okoznak a horgászok?
- 06:39 Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap
- 06:37 Szeles vasárnapnak nézünk elébe
- 06:02 Egy éve ilyenkor: 200 ezer forintot kért a budapesti nő, mert lespriccelte a siófoki szökőkút
- 03:38 Baráth Péter újra betalált, szárnyal az új szezonban
- 22:15 Három kulcsembere is megsérült Pakson, mégis nyerni tudott a Debrecen
- 22:00 Szórakoztató még 14 évad után az X-Faktor, vagy már csak hálni jár belé a lélek?
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 21:37 Boldogan mulattak, amikor egyszer csak lángra kapott a terem: 22 halott egy kongói esküvőn
- 21:31 Az utolsó húsz percben öt gólt dobott, mégis simán nyert a BL-ben az ETO
- 21:13 Ha nincs közfelháborodás, nem jut el az ügy a Kúriáig – fordulat a Képzőművészeti Egyetem kollégiumában történt szexuális erőszak ügyében
- 07:00 Kutatás szerint ezek a kutyák élnek a legtovább: 5 fajta, amely hosszú éveken át hű társ lehet
- 22:00 Szórakoztató még 14 évad után az X-Faktor, vagy már csak hálni jár belé a lélek?
- 19:07 Kutyapárt: Kovács Gergőék helyett új vezetőket választottak
- 17:01 Miért nem lehet több helyen fürdeni a Dunában?
- 21:13 Ha nincs közfelháborodás, nem jut el az ügy a Kúriáig – fordulat a Képzőművészeti Egyetem kollégiumában történt szexuális erőszak ügyében
- 15:54 Maszkos férfiak támadtak egy Kubatov Fradivárosát kritizáló szerkesztőre
- 21:08 Vitézy: Új tram-train rendszer jöhet Miskolc körül
- 17:58 Magyar Péter: Jutalmat és kitüntetést javaslok a paksi védekezésben résztvevők
- 19:41 Soha nem látott még a világ ilyen Bundesliga-újoncot
- 14:59 Hétfőtől négy új helyettes államtitkár állhat munkába
- 06:02 Egy éve ilyenkor: 200 ezer forintot kért a budapesti nő, mert lespriccelte a siófoki szökőkút
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
