Gazdaság

SZÁMVEVŐK A PRIVATIZÁCIÓRÓL – Végelszámolás előtt

A Hungarocamiont egy érvénytelen ajánlatot benyújtó pályázó kapta, a Pénzintézeti Központ az üzleti érték alatt kelt el, a Dunaferr vagyonkezeléséért fizetett sikerdíj pedig időzített bombának bizonyulhat - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. működését firtató vizsgálat szerint ennek ellenére a tavalyi gazdálkodás rendezett volt.

Volumenét és értékét tekintve a privatizációs folyamat második legjobb éve volt a tavalyi. A számvevők szerint az ÁPV Rt.-nél javult a szabályozottság, szervezettebb és összehangoltabb lett a belső működés.

Tavaly is voltak persze vitatható ügyletek. “Törvényes felhatalmazás nélkül” felejtett el például 20,3 milliárd forintot befizetni a költségvetésbe az ÁPV Rt. az 1997-es év zárásakor. A pénz nem veszett el, csak – legalábbis részben – átalakult, mert azt a vagyonkezelő önkormányzati járandóságra és privatizációs ellenértékhányadra tartalékolta. Ha késve is, január 12-én 11,8 milliárdot mégis átutalt. Mindennek ellenére mulasztás nem terheli a vagyonkezelőt – állítja válaszában Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója -, merthogy a szervezetre kirótt “kötelező” befizetést időben teljesítette.

Az “eladni mindenáron” elve szintén okozott némi zavart. Kirívó eset a Hungarocamion Rt.-é: az egyre újabb kiírások a vételár folyamatos csökkenéséhez vezettek, az ajánlatok árfolyama 25 százalékról 10 százalékra esett vissza. Végül a szállítási vállalat 81,31 százalékát 426,3 millió forintért a HC Invest Kft.-nek adták el – vagyis egy érvénytelen pályázatot benyújtó ajánlattévőnek, a befektető hitelígérvényét nem bank állította ki. Az ÁPV Rt. válasza erre: a vizsgálatok során nem igazolódott, hogy az ígérvény nem felelt meg a formai kívánalmaknak. A tranzakcióval kapcsolatban a jelentés viszont azt állapította meg: az ÁPV Rt. nincs felkészülve arra, hogy az általa meghatározott kiírási feltételek teljesítését egyértelműen ellenőrizni tudja.

A Pénzintézeti Központ Bank Rt. 1997. májusi, 2,08 milliárdos részvénycseréjekor elmaradt az ilyenkor nélkülözhetetlen vagyonértékelés. A novemberi eladáskor az egyetlen jelentkező pályázati dokumentációjába a vételárat tartalmazó oldalt utólag illesztették be, s az ár az angol nyelvű pályázatban 1,44 milliárd forinttal volt alacsonyabb a magyarhoz képest. A vételár (nyertes az Atlasz Biztosító Rt. vezette konzorcium) 6 milliárd 192 millió forintnak megfelelő összeg volt; ez jóval alatta marad a részvények valós üzleti értékének, így az ügylet sérti a privatizációs jogszabályt. A munkavállalói részvények év végi kiadásakor pedig újabb törvényt hágtak át a banknál, ezúttal a dolgozói tulajdonról szólót.

A cukoripar privatizációjának értékelése nem teljes – hisz a folyamat több évre elhúzódott -, ám a számvevőszék így is talált kivetnivalót benne. A multikkal szembeni összefogás jegyében alapított Magyar Cukor Rt. csődhelyzetbe került, majd eladták, s az ágazatban már tulajdonos osztrák Agrana International kezébe került. A Magyar Cukor öt gyára időközben kettőre olvadt, merthogy egyet eladtak, kettő pedig megszűnt.

Nagy kockázatot hord magában a Dunaferr Rt. vagyonkezelési szerződése, a cég nemzetgazdaságban betöltött szerepe miatt. A vagyonkezelés sikerdíját évente készpénzben fizeti az ÁPV Rt., s 1996-ban 153,4 millió volt az előleg, ám ennek számítási módszere bizonytalan. Ráadásul a kezelési szerződés megkötésekor elmaradt a vagyonértékelés. Ennek ellenére a vagyonkezelés – ellenőrzés mellett – megfelelően működtethető.

Még 1996 közepén az ÁPV Rt. 2,7 milliárd forintot fizetett a Honvédelmi Minisztériumnak, s cserében vállalta ugyanekkora értékű HM-ingatlanvagyon eladását. Idén júniusig azonban csak 560 milliós értékű ingatlan került át a vagyonkezelőhöz, s ez “messze nem fedezi” az immár kétéves előleget.

Mintaszerű volt az Erdért Rt. értékesítése 2 milliárd forintért. Problémamentes az ÁSZ szerint az a kettős részvénycsere is, amelynek keretében 36,6 milliárd forintnyi vagyon került ki az ÁPV Rt. tulajdonából. A társaság teljesítette 16,7 milliárdos tartalékalap-feltöltési kötelezettségét, megfelelő volt az önkormányzatok járandóságainak és a privatizációs ellenértékhányadnak a kifizetése, s javult a belső ellenőrzés szakszerűsége is.

Az ÁSZ-vizsgálat pikantériája, hogy olyan időszakot vesz górcső alá, amikor Kovács Árpád volt a vagyonkezelő vezérigazgatója, aki jelenleg az ÁSZ elnöke. Sándor István alelnök, aki egyébiránt magát a jelentést is szignálta, ezt firtató kérdésünkre azt válaszolta: Kovács Árpád nem vett részt ebben az ellenőrzésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik