A valutatanács általában a „legvégső esetben” előhúzott makrogazdasági eszköz. Moszkvai bevezetésére azonban már az is elég indok lehetne, hogy a kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedik – például a bérhátralékok kifizetését és a bankszektor megmentését illetően. A pénzszerzés legkézenfekvőbb módja a bankóprés beindítása lenne, ez viszont hiperinflációval fenyegethet. A valutatanács elkerülhetővé tenné a fedezet nélküli pénzkibocsátást, mert a kormányzatra kényszerített drákói fegyelemmel garantálná a rubel értékét. Az ország devizatartalékát ugyanis kötelezően a rubel törvényben meghatározott – például a dollárhoz kötött – fix árfolyamának támogatására kellene felhasználni. A monetáris függetlenség és fiskális mozgásszabadság feladásáért „cserébe” a valutatanács léte garantálná, hogy a rubel e fix árfolyam mellett átváltható konvertibilis valutára. A rögzítés során kialakított árfolyam meghatározza a gazdaságra nehezedő teher mértékét.
A rubel zuhanása azt bizonyítja, hogy a szokványos módszerekkel nehéz az árfolyam védelme iránti elkötelezettséget hihetővé tenni. A valutatanács azonban az eddigi tapasztalatok alapján garanciát jelent arra, hogy az árfolyam – a hajdani arany-standardhoz hasonlóan – nem mozdulhat el, csak akkor, ha a kormány az egész rendszert feladja.
Ebben a szisztémában a szavahihetőség megszerzése érdekében az orosz hatóságoknak fel kellene adniuk a kamatlábak és a pénzkínálat feletti ellenőrzést. A tartalék és a pénzkínálat közötti összefüggés miatt a jegybanknak nem lenne saját monetáris politikája. Csak úgy nyomtathatna rubelt, ha a mögött megfelelő dollárfedezet van.
A valutatanács csak akkor emelné a rubel mennyiségét, ha a magánszektor a rögzített árfolyamon hajlandó lenne dollárt eladni. Amennyiben a pénz iránti kereslet túl magas lenne, azt magas kamatlábakkal automatikusan visszafognák. A kamatlábak addig emelkednének, amíg helyre nem áll a bizalom.
Mindez nyilván nagy terhet róna a reálgazdaságra és a bankrendszerre. Ha például betétesi roham indulna a hitelintézetek ellen, azok nem fordulhatnának a kormányhoz segítségért. A jegybank nem léphetne fel a kereskedelmi bankok utolsó mentsváraként. Ezzel egyúttal létfontosságúvá válna a most gyakorlatilag nem létező bankfelügyelet szerepe.
A bankok mindezt csak magas tőkésítettség mellett élhetnék túl, tehát többük csődbe menne. Egyes közgazdászok szerint az egyetlen igazán fontos hitelintézet az országos takarékbank – a Szberbank -, ahol a nagy tömegek tartják megtakarításaikat; a többinél nem kellene mindenáron megakadályozni a bezárást vagy a külföldi tulajdonba kerülést.
Néhány napja még mindenki úgy hitte, Csernomirgyin legfőbb feladatául az őt hatalomra segítő oligarchák tulajdonában lévő bankok megmentését tekinti. Annál nagyobb feltűnést keltett, amikor visszalépése küszöbén jelezte: kész elfogadni a rendkívüli intézmény – pontosabban a „gazdasági diktatúra” – életre hívását. Igaz, erre akkor került sor, amikor 1 dollárért már több mint 20 rubelt kellett adni, az infláció üteme pedig évi rátában megközelítette a 150 százalékot. A szisztémát jövő januártól vezették volna be, kiegészítve azzal a nemzetközi bizalom helyreállítását célzó lépéssel, hogy az orosz központi bank arany- és devizatartalékának egy részét külföldön – feltehetően Németországban – helyezik el.
Nemzetközi körökben szkeptikusan ítélik meg egy esetleges valutatanács várható hatékonyságát az orosz káosz közepette. Otto Pöhl, a Bundesbank volt elnöke, akit Cavallóval együtt szintén meghívtak Moszkvába, kijelentette: e módszer sikeréhez a politikai és az intézményi feltételek egyaránt hiányoznak. A jegybanknak például kielégítő tartalékokkal és megfelelő bizalmi tőkével kellene rendelkeznie, s ezek közül egyik sincs meg. (A múlt hét végéig az orosz központi bank több mint 9 milliárd dollárt fecsérelt el a rubel védelmében, s tartalékai 11 milliárd alá apadtak.)
Primakov ex-külügyminiszter kompromisszumos megoldásnak számít, megjelenése elsősorban Borisz Jelcin elnök látványos visszavonulásának és gyengülésének a jele. A várható gazdaságpolitikával kapcsolatos befektetői aggodalmak miatt visszaeséssel zárta a hetet a moszkvai börze. Elemzők arra számítanak, hogy a gazdasági reform jócskán lelassul. A külföldi befektetők aligha fogadták kitörő örömmel, hogy az új kormányfő első miniszterelnök-helyettesnek Juris Maszljukovot nevezte ki, aki a szovjet érában a Goszplan, vagyis a tervhivatal vezetője volt. Ráadásul a jegybank elnöke az a Viktor Gerascsenko lett, aki korábban már betöltötte ezt a tisztet, s 1994-ben azután kellett távoznia, hogy összeomlott a rubel az infláció miatt – amelyet mellesleg az váltott ki, hogy a jegybank jelentős mennyiségű pénzt bocsátott ki a költségvetés hiányának fedezésére…
Visszatérve a valutatanácshoz, e módszer ellenzői szerint hagyományosan csak kis országokban működhet megfelelően; a Nemzetközi Valutaalap (IMF) például nem is olyan régen „lebeszélte” az ezen megoldást fontolgató Indonéziát. Léteznek azonban kedvező tapasztalatok is: ezt mutatja Hongkong és Argentína példája, s az utóbbi sem éppen kis ország. Az ott 1991-ben gazdasági miniszterré kinevezett Cavallo által létrehozott intézmény működését például kimondottan sikeresnek tartják. Cavallo az IMF fejcsóválása közepette indította be a valutatanácsot, ám annak szigorával gyorsan letörték a hiperinflációt, sőt, nemzetközi mércével mérve is igen alacsonyra csökkentették az áremelkedés ütemét. Ezzel párhozamosan egy olyan privatizációs programot is végrehajtottak, amely gyakorlatilag lebontotta a Perón elnök idejében felépült korporatista államot. Ez a gazdaságpolitika magas növekedést indított be, amelyet csak az 1996-os „Tequila-válság” szakított meg. Jelenleg azonban ismét évi 7 százalék körül bővül a GDP, az infláció pedig alig több 1 százaléknál.
Orosz viszonylatban a legnagyobb problémát talán a tetemes indulási költségek jelentenék, biztosítani kell ugyanis az összes forgalomban levő rubel devizafedezetét. Az IMF és a Hetek azonban nem léptek közbe az orosz leértékelődés megállítása érdekében. Kétséges, hogy valutatanács létrehozásához adnának-e több tíz milliárd dollárt. Igaz az új gazdaságirányítás személyi összetétele amúgy is szinte bizonyossá te-szi, hogy a valutatanács terve hamarosan „tűnő kísértetté” foszlik.
