Mindig is előszeretettel vette ki a részét a közép- és kelet-európai térség bankjainak istápolásából a londoni székhelyű nemzetközi pénzügyi szervezet: tavaly befektetéseinek háromnegyedét jutatta ide. A korábbi évek mérlege a banki tőkebefektetések szintén magas arányát mutatja. Két éve az összes tőkebefektetés közel fele, 1995-ben több mint az egynegyede landolt ebben a szférában. Az EBRD ugyanakkor a pénzügyi intézmények szélesebb körét támogatja, bár korántsem hasonló mértékben: míg a bankokhoz tavaly 267 millió ecu (1 ecu mintegy 1,1 dollár) hitel és ennél közel 50 millióval több tőke jutott, a többi pénzügyi szférába tartozó társaságnak összesen ha 30 millió ecut hagytak jóvá. E körben elsősorban biztosítókat kedvezményez ilyen formában a bank. Így tett például idén márciusban is abban a nagy visszhangot kiváltó ügyletében, amikor a BARC Versicherungs-Holdinggal közösen arról határozott, hogy 18,8 millió ecu-val segíti a cseh, a horvát, a magyar, a szlovák és szlovén biztosítási piac fejlődését. Erősen kérdéses vajon a magyar biztosítási piacnak szüksége van-e még ilyen jellegű segítségre. Ismét ugyanaz a kérdés merült fel tehát az EBRD-vel kapcsolatban, mint az elmúlt években rendre: kell-e még támogatnia a régió fejlettebb pénzügyi piacait, vagy azok már megállnak a saját lábukon is a nemzetközi versenyben?
Az mindenesetre igaz, hogy bár az idén éppen a legnagyobb lengyel bankcsoportba masírozott be az EBRD, az utóbbi három évben a legtöbb alkalommal horvát, lett és észt hitelintézetekre költött. Többször került napirendjére például Grúzia, sőt már a kirgiz bankrendszerig is eljutott. A közép- és kelet-európai élbolyhoz még csak felzárkózóban lévő országokban ugyanakkor segítette a Hypo-Bank, a Bank Austria Creditanstalt és a Daewoo Bank megtelepedését: az előbbiekét Horvátországban, az utóbbiét Üzbegisztánban. Az orosz pénzügyi intézmények fejlesztésére – 40 kereskedelmi bankot kiemelten kezelve – külön programot hozott létre (Oroszország önálló programokkal és még inkább egy-egy témára szerveződő külön alapokkal mindig is nagy hangsúlyt kapott az EBRD tevékenységében). Lengyel- és Csehországban kis számú banki beruházási, hitelezési ügyletben volt jelen a bank, míg Magyarországon több hitelintézet – sorrendben az MKB, a Budapest Bank (BB) és a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) – tulajdonosi szerkezetén is nyomot hagyott. A tulajdonosi kapcsolatrendszer sokféleségéből is nyilvánvaló, hogy közel sem egyformán elégedettek érdekeltségeik eddigi teljesítményével.
Közülük a K&H esetét e helyütt még nem érdemes különösebben taglalni, mivel abban alig egy éve tulajdonos az EBRD. Maradéktalanul elégedett lehet viszont az MKB-val: ez a hitelintézeti részesedés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Amin persze elsősorban nem a hagyományos értelemben vett pénzügyi befektetők elvárásait kell érteni (ezek a várható árfolyamnyereségre és az osztalékra szorítkoznak), hanem az EBRD által kitűzött összetett célok megvalósítását. Ennek lényege a hitelintézeti szektorra lefordítva abban foglalható össze, hogy a kezdeti időkben tőkeerővel, szakmai tanácsokkal és nem utolsósorban a legjobb kategóriájú üzleti minősítése nyújtotta háttérrel próbálta meg segíteni a privatizálás előtt álló állami bankokat. Ezt a tevékenységét a tulajdonszerzéskor legalább öt évre tervezte. Jelenléte az MKB-ban mégis egy évvel rövidebbre sikeredett, ami értesüléseink szerint nagymértékben összefüggött a Horn-kormánynak azzal a szándékával, hogy a Postabankot külföldi stratégiai befektetők mellett esetleg pénzügyi befektetők kezébe adja. Az EBRD vezetősége ugyanis nem akart változtatni a magyar bankszektorra megszavazott keretösszegen, így a nemzetközi pénzügyi szervezet postabanki részvétele csak a már befektetett összegek átcsoportosításával lett volna megoldható.
A jelek szerint azonban ez az összeg egy ideig mindenképpen parlagon marad. A Postabank őszre tervezett feltőkésítése már a múlté, az csak a tetemes veszteségek rendezését követően, előreláthatólag másfél-két év múlva kerülhet ismét napirendre. Így viszont az EBRD legalább megkímélte magát a Budapest Bankéhoz hasonló kellemetlenségektől. Mind a mai napig különös, hogy a BB 1995 végi privatizációjába beszálló nemzetközi pénzügyi szervezet hogyan viselte szó nélkül a bankot – titkos, 12 milliárd forintos tőkejuttatást rejtő magánosítási záradéka miatt – ért sorozatos kritikákat. Különösen azok után, hogy akadtak pillanatok, amikor enyhén szólva nem látszott a kibontakozás útja (olyannyira, hogy értesüléseink szerint az amerikai stratégiai partner, a General Electric Capital Services (GECS) 1996 végén komolyan fontolgatta a kivonulást). Márpedig az EBRD-nek – ismét csak a klasszikus pénzügyi befektetőkhöz viszonyítva – fokozottabban kell ügyelnie, hová teszi pénzét, hiszen annak forrását részben a támogatását elváró tagállamok befizetései adják.
A sors fintora, hogy a banknak akkor kell elhagynia ezt a “hajót”, amikor azt a viharok után már sikerült nyugodt vizekre kormányozni (Figyelő, 1998/31. szám). A GECS-nek ugyanis feltett szándéka, hogy él a BB privatizációs szerződésének záradékában biztosított opciós jogával, azaz legkésőbb 2001 májusáig megvásárolja az állam és az EBRD kezében lévő részvényeket. Akkor amúgy is lejár a nemzetközi pénzintézet öt évre tervezett közreműködése.
