Meglehetős egyértelműséggel fordította a külgazdasági iránytűt az egykori keleti piacoktól nyugat felé az 1988 óta folyamatosan megvalósított importliberalizáció. A nagymértékben liberalizált import és az Európai Közösséggel 1991-ben aláírt társulási szerződés – az Európai Megállapodás – igen nyersen adta tudtára a vállalatoknak: életben maradásukhoz immár a nyugati cégekkel kell felvenniük a versenyt, méghozzá az ottani minőségi követelményeknek megfelelve. A jelek szerint ez a vállalati csődhullámba torkolló külgazdasági sokk volt az ára annak, hogy néhány évvel később, a külkereskedelmi termék- és irányváltás révén, a magyar mikroszféra jóval a leendő EU-csatlakozás előtt részévé vált a nyugati gazdasági vérkeringésnek. A változások sikerét igazolja, hogy az export négyötöde a fejlett országokban talál vevőre. Tavaly ráadásul – 1990 óta először – külkereskedelmi többlete volt hazánknak az EU-val folytatott árucsere-forgalomban. Közép- és kelet-európai összehasonlításban egyedülálló, hogy – jóllehet az unióba irányuló mezőgazdasági kivitel 1997-ben 14 százalékkal visszaesett – az agráriumban is megmaradt a nyolc éve fennálló magyar aktívum (lásd a grafikont).
A kilencvenes években lényegében folyamatosan bővülő, jelenleg a hazai összforgalom több mint kétharmadára rúgó magyar-EU kereskedelem kereteit a társulási szerződés szabta meg. A dokumentum a magyar ipari termékeket három listára osztotta, melyek közül az első két árucsoport vámleépítése már véget ért, míg a harmadik listás termékek esetében a mérséklődés még tart. Az unió ugyanakkor az acél- és a textilipart leszámítva már 1995. január elsejétől eltörölte a vámokat a honi iparcikkekkel szemben, azóta az említett két ágazatban is befejeződött a vámok lebontása.
A mennyiségi korlátozások leépítése az iparban magyar oldalról 1995 elejétől kezdődött. Hazánk ugyan egyes iparcikkekre – így például gyógyszerekre, személygépkocsikra és cipőkre – fenntarthat még mennyiségi korlátozásokat a fogyasztási globálkvóta keretében, ennek jelentősége azonban egyre kisebb. Az unió oldaláról pedig – miután tavaly év végén a textilipari kvótákat is megszüntették – mindenfajta mennyiségi korlát elhárult a magyar áruk bevitele előtt. A teljes kölcsönös piacnyitás az iparban 2000 végéig valósul meg.
Tekintettel arra, hogy a vámlebontás mértékét a társulási szerződés pontosan előírja, az 1995-ben hatályba lépett GATT-megállapodásban foglalt magyar vállalások csak az EU-n kívüli kereskedelemre vonatkoznak. Eszerint 1995 és 2001 között az átlagos ipari vámszint 9,5 százalékról 7 százalék alá süllyed.
A WTO-keret még így is jóval nagyobb lehetőséget ad a hazai termelés védelemére az Európai Megállapodásnál, vagyis az ezredfordulóig nő a szakadék az ország EU-n belüli és azon kívüli kereskedelmi partnerei között – állítja Várkonyi László, az ipari tárca főosztályvezetője. Legkésőbb a csatlakozáskor aztán a magyar külső vámszint is az unióséra mérséklődik – megfosztva egyúttal a költségvetést a vámbevételektől -, vagyis a közel 10 százalékos mértékről mintegy a felére csökken.
Az iparnál jóval érzékenyebb terület a mezőgazdaság. Itt ugyanis szó sincs szabadkereskedelemről. A WTO-egyezmény szerint a nem vámjellegű korlátozások felszámolása után 1995-ben a vámszintet 20-ról 45 százalékra emeltük fel. Az akkori vállalások szerint ez a szám 2001-ig 30 százalék alá csökken. Emellett az exporttámogatásokat a négy évvel ezelőtti szinten kellett befagyasztani; a mérséklődés azóta folyamatos, hasonlóan a belső szubvencióhoz.
Átfogó vámlebontásról a mezőgazdaság esetében nem beszélhetünk, bizonyos kiviteli kvóták keretében azonban 80 százalékos vámkedvezményt vehetünk igénybe az uniónál. Jóllehet ez az arány a fordított esetben csak 30 százalék, az ebbéli előnyünk értékelésekor meg kell említeni, hogy – itteni vélemények szerint – az EU-ban még így is magasabb a sokszor burkolt vámvédelem szintje. A kedvezményesen kivihető mennyiség 1992-től 1997-ig évente 10-10 százalékkal nőtt, míg tavaly óta esztendőnként 5 százalékos bővülést irányoztak elő. A mezőgazdasági termékek jövőbeni piacra jutása szempontjából ugyanakkor nem a vámszint a döntő, hanem az, hogy miként alakul a Közös Mezőgazdasági Politika (CAP). Az EU-ban, ha lassan is, de csökkenek az agrártámogatások, s irányultságuk az árakról a termelőkre helyeződik át. Arról azonban, hogy a CAP-reform az ezredfordulón milyen mértékű liberalizációt enged majd meg, vagyis az összes termelési értékhez képest megállapított 40 százalékos támogatottság mennyire mérséklődik, egyelőre csak találgatások láttak napvilágot.
