A szabályozók által gúzsba kötött japán pénzügyi cégek legalább egy évtizeddel le vannak maradva külföldi versenytársaik mögött. A kockázatkezelési forradalom és a költségcsökkentő fúziók jórészt elkerülték Japánt. Hiába beszélnek deregulációról, New Yorkban több átalakítás és fúzió volt egy hónap alatt, mint Tokióban az elmúlt tíz évben. A külföldi – lekicsinylő japán szóval gaidzsin – cégek most nagyot „kaszálnak”. A banki és a biztosítási szektorban még mindig kis részesedésük van, ám az alapkezelés, a befektetési banki tevékenység és az értékpapír-kereskedelem terén fantasztikusan előretörtek.
A külföldi cégek a tokiói tőzsdén még két évvel ezelőtt is csak egynegyedét adták a forgalomnak; ez az arány tavaly év végére egyharmadra emelkedett (igaz, azóta némileg csökkent). A külföldi befektetők, akik jelenleg a japán részvénypiac 12 százaléka felett rendelkeznek, mindig is szívesebben tárgyaltak külföldi cégekkel. Most azonban már előfordul, hogy a honi nagybefektetők is idegen közvetítőkhöz fordulnak. A magyarázat abban rejlik, hogy kevés japán bróker kínál a végrehajtásnál többet; a zömük nem ért az elemzéshez. S bár az Institutional Investor című magazin népszerűségi listájának élére a Nomura kutatói kerültek, a többi 16 között csak két japán brókercég akadt.
A külföldiek inváziója különösen rosszkor éri a japán értékpapír-cégeket. A kisebbeknél a jutalék teszi ki a jövedelem felét, tehát az a forgalom visszaesésével arányosan csökken. Mivel a nagy üzletkötések jutalékát nemrégiben szabályozták, a bevételek még tovább esnek. Az áprilisban nyilvánosságra hozott eredmények szerint tavaly csak a Nomura és a Kokusai volt nyereséges, több neves cég pedig csődbe jutott.
A befektetési alapok eladásából származó jövedelem csökken. Ennek csak egyik oka a bessz; a másik az, hogy megingott a hazai brókercégekbe vetett bizalom. A befektetőket ugyanis egyik számláról a másikra „mozgatták”, amivel a brókerek tisztes jutalékot kerestek – a megbízóik hasznának terhére.
A japán cégek számára tehát a megbízhatóbb hírű külföldiek komoly versenyt jelentenek. A Merrill Lynch a csődbe ment Yamaichi több mint 30 fiókját és mintegy 2 ezer alkalmazottját vette át; reményei szerint a japán kiskereskedelmi üzletágnak körülbelül 40 százalékát teszi majd ki a befektetési alapok értékesítése.
A legfontosabbnak ezen belül az óriási nyugdíjalapokat tartják. A múltban ezekkel csak az életbiztosításra szakosodott társaságok és speciális bankok foglalkozhattak. A dereguláció ezt a piacot is megnyitotta. Mivel a nyugdíjpénztárak alulfinanszírozottak, egyes nagyvállalatok (például a Hitachi és a Nippon Steel) mindinkább befektetési tanácsadó cégeknek – gyakorlatilag speciális alapkezelőknek – adnak pénzt. Tavaly az effajta társaságok által kezelt összegek egyharmaddal emelkedtek. Eközben a külföldiek 80 százalékos növekedést értek el; igaz, alacsonyabb szintről indulva. Az utóbbiak a befektetési banki tevékenységben a legsikeresebbek; a Goldman Sachs, a Morgan Stanley, a Merrill Lynch és a többiek virágzó időszakot élnek át.
A külhoni befektetési bankok két olyan eszközzel rendelkeznek, amellyel a hazaiak nem: el tudják érni ezen pénzügyi eszközök legfontosabb vevőit (a nagy külföldi intézményes befektetőket), s ismerik a modern pénzügyi technikákat. A japán bankok és brókercégek elvileg természetesen el tudják sajátítani a befektetési bank működéséhez szükséges szakértelmet, ezen módszerek gyakorlása azonban roppant nehéz lesz. A legtöbb cégnél még mindig merev hierarchia és fizetési rendszer érvényesül. Emellett a japánok még ma is többet foglalkoznak a múltbéli csorbák kiköszörülésével, mint a jövővel. Kevesüknek van ahhoz bátorsága, hogy külföldi cégben vásároljon ellenőrző részesedést. Természetesen úgy is lehet szakértelmet szerezni, ha őket vásárolják meg. Az erősebbek azonban nem akarnak idegen kézbe kerülni, a külföldiek pedig nem merik megkockáztatni, hogy esetleg csődtömeget vásárolnak. Nem véletlen, hogy nagyon kevés vegyes vállalat jött létre, s még egyetlen japán pénzügyi cég sem került teljes egészében külföldi kézbe.
Miközben a homályos szabályok még mindig a belföldieknek kedveznek inkább, a gaidzsinok – főként a nagy amerikai befektetési bankok – tovább nyomulnak. Az Economist víziója szerint lehet, hogy egyszer Tokióból mégis New York lesz: egy Wall Street-i cégek által uralt piac…
