Ahogyan Antall József kormánya nem csekély mértékben a Toldi gimnáziumi ismeretségeken alapult, úgy tűnik, az Orbán-kabinet gazdaságpolitikájának jövőbeni formálóit a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Rajk László Szakkollégiuma köti össze. A pénzügyi tárca várományosa, Urbán László még mint szakkollégista ismerkedett meg az intézmény igazgatójával, Chikán Attilával. Utóbbi jó eséllyel pályázik ugyanazon kormány gazdasági miniszteri posztjára. Kornai János Hiány című művének értelmezése, feldolgozása hozta őket össze. Amúgy Urbán egy időben a Chikán-vezette vállalatgazdaság-tan tanszék félállású oktatója is volt. Míg azonban Chikánt mindig is a mikroszféra izgatta, addig Urbán a makrogazdasági tanulmányok mellett kötelezte el magát. Viszonyukat a pénzügyminiszter-jelölt sokkal inkább barátinak, mintsem mester és tanítványa kapcsolatnak írja le.
- 10:49 „Éljen Adolf Hitler!” – ezért indult nyomozás 1986-ban
- 10:40 Mészáros vagyonát is érintheti, ha Várkonyi valóban nem tudja, mi áll a házassági szerződésükben
- 10:39 Samuel L. Jackson tudja, mi kell a netezőknek: eldarálta az Ezékiel 25:17-et
- 10:35 „Megszurkállak, ha nem vonod vissza a vallomásodat” – börtönből fenyegette meg a tanút a drogkereskedő
- 10:28 Parkolósávból lesz kerékpárút a Rudas fürdővel szemben
- 10:21 Villámárvíz a sivatagban: évtizedek óta nem látott eső zúdult Las Vegasra
- 10:02 A focivébé egyik legnagyobb balhéja miatt változtathat a FIFA
- 09:41 A saját egészségünkre és a családunkra is jobban figyelhetünk a HUAWEI WATCH D3-mal
- 09:28 Orbán Viktor is elutazott Brüsszelbe, ahol az uniós vezetők találkozóját tartják
- 09:24 Visszahúzódtak a befektetők, óvatosabbak a hitelfelvevők az ingatlanpiacon
- 09:23 Kevesebbet áll színpadon Bodrogi Gyula: „Nem én döntöttem így, így alakult”
- 09:20 Reggel beomlott egy iskola teteje, tizenhét iskolás meghalt Pakisztánban
- 09:04 A totyogás sprint ehhez a tizenegyeshez képest
- 08:57 Celebes vetélkedőt vezet majd Gundel Takács Gábor az RTL-en
- 08:55 1,88 métert "nőtt" Európa legmagasabb hegycsúcsa
- 08:19 Orbán feleségéhez köthető egyesületeket pénzelt a közpénzből felhizlalt Mészáros-cég
- 07:12 Fáklyákat dobtak az oktatási minisztériumba, folytatódtak a durva diáktüntetések Tiranában
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
- 07:42 Antiguáig menekült egy magyar pedofil, de gyorsan hazarepítették a trópusi paradicsomból
- 09:28 Orbán Viktor is elutazott Brüsszelbe, ahol az uniós vezetők találkozóját tartják
- 19:18 Orbán Anita: Megállapodás született a Norvég Alapról, több mint 92 milliárd forintot kap Magyarország
- 18:28 Lengyel Tamás: Nemcsak áldozatai, okai is voltunk a rendszernek
- 03:33 Óriási veszteség érte a Real Madridot az El Clásico előtt
- 08:35 Nyolc évet kértek az ittas autómosóra, aki elgázolt egy triciklivel közlekedő 41 éves nőt, majd sorsára hagyta haldokló áldozatát
- 22:58 Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
