Fennállása óta az egyik legnagyobb veszteségét volt kénytelen elkönyvelni tavaly a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. Az 1997 végéig állami kézben lévő társaság üzemi eredménye 7,9 milliárdos, mérleg szerinti eredménye pedig 6,7 milliárd forintos negatívumot mutatott. Az év elején a kassai Kelet-Szlovákiai Vasmű többségi tulajdonba került cég termelési vesztesége januárban még 700-800 millió forint volt; ezt áprilisban már 243 millióra faragták le. Bár az idén gyökeres változás nem lesz e téren, Július Bacsó vezérigazgató azt reméli, hogy a veszteséget év végéig sikerül 3,3 milliárdra leszorítani. A DAM februári rendkívüli közgyűlésén elfogadott három évre szóló stratégiai program értelmében a veszteség jövőre 1,6 milliárdos, az ezredfordulón pedig 173 milliós lesz, utána pedig már nyereséget várnak. Bizonyosra vehető, hogy októberig nem lesz létszámcsökkentés. Mint ismeretes, korábban a szlovákok – az ÁPV Rt.-vel történt megegyezés alapján – a cég 2,5 ezer fős dolgozói gárdájának 26 százalékától váltak volna meg 1998-ban. A döntést azért odázták el, mert még nem tudni, miként alakul a MÁV részéről kilátásba helyezett jelentős vasútisín-megrendelés. Ha ez az üzlet bejön, a durvahengerműben foglalkoztatott emberek egyelőre maradhatnak, hiszen lesz munkájuk.
- 03:59 Minősíthetetlen és elfogadhatatlan – kiakadt a Milan edzője a Fradi elleni vereség után
- 03:33 Nemcsak Milánó és Magyarország, egész Európa hallotta a Fradi szurkolóit
- 22:21 Egygólos sikerrel is megelégedett volna az új kézikapitány, 11 gólos diadal lett a vége
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 21:39 „Ez olyan este volt, amire büszkék lehetünk” – a Fradi játékosai szerint hihetetlen érzés Milánóban nyerni
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 20:39 Fütyült a San Siro, eltángálta a Fradi a Milant
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 20:08 Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt
- 20:05 Az egész országot érintő bankválság után lemondott Paraguay elnöke
- 19:54 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.05.
- 05:05 Vasban található az ország leghosszabb nevű települése, Erdélyben pedig az abszolút győztes
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 15:52 Ügynökakták: a Mi Hazánk szerint történelmi esélyt szalasztott el a Tisza-kormány
- 17:56 Százak kísérték utolsó útjára a Tenerife kedden meghalt futballistáját
- 14:58 Így ért véget az akciósztárok rivalizálása: Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger évekig szívatták egymást
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 14:02 Ígéretes fiatalból könnyes szemű legenda – Cristiano Ronaldo válogatottságának története képekben
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 16:09 Tovább bővül a Most Wanted-univerzum: ezt tervezi 2027-re az RTL
- 13:17 Lezsák Anna az ÁBTL főigazgatójának lemondását követeli
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
