Gazdaság

ENERGIAPÉNZ A DOLGOZÓKNAK

Három évi vita után a kormány képviselői megállapodást írtak alá a villamosenergia-ipar két nagy szakszervezetével. Ennek értelmében az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. energiacégekből befolyt privatizációs bevételéből 6 év alatt “legfeljebb” 8,6 milliárd forintot (az ágazatból bejött pénz 5 százalékát) a munkahelyet váltók támogatására fordítják. Soha még ekkora összeget nem kapott, s vélhetőleg a jövőben sem kap más ágazat a leépítések ellentételezésére. Azt, hogy 1998-ra mekkora hányad jut, Csiha Judit privatizációs miniszter nem tudta meghatározni. (Eredetileg 2,5 milliárd forintról szólt a fáma.) Az alap létrehozására még Suchman Tamás tett ígéretet, 1995 közepén. Azóta a vita indulatoktól és fenyegetésektől sem mentesen zajlott, s többször is úgy tűnt, sohasem állapodhat meg a két oldal. A mostani egyezség értelmében a felső határ, amihez egy-egy dolgozó hozzájuthat, bruttó 600 ezer forint. Ezt áttelepülési támogatásra, munkahely-változtatásra, átképzésre, korengedményes nyugdíja kiegészítésére veheti igénybe. A két ágazati önsegélyező pénztár (bányász és villamosipari) felállását követően 1995 júniusáig visszamenően feldolgozzák az igényjogosultak körét; magára a szervezetek működtetésére legfeljebb a 8,6 milliárd forint 3,5 százalékát fordítják. Gál Rezső, a villamosipari szakszervezet elnöke szerint azért is megnyugtató a megegyezés, mert 1995 óta 9 ezer dolgozó hagyta ott az ágazatot, a következő 7 évben pedig további 10 ezerrel nő ez a szám. Gál Rezső elsődleges célnak továbbra is a munkahelyek megőrzését tartja, s csak ezután következik az alap felhasználása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik