Ha valaki járt már a McDonald’s-hoz hasonló gyorsétterem-láncok valamelyikében, s tankolt a Mol, az Aral vagy épp a Shell kútjainál, akkor minden bizonnyal van némi elképzelése arról, mi a franchise. Ezek a cégek ugyanis jelentős részben e forma segítségével terjeszkednek. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy az üzletek árukínálatának és berendezésének hasonlósága a sokszínű kapcsolatokat takaró felszín csupán.
Mi tehát a franchise? Lényegében egy jól működő vállalkozás kellően bevezetett márkanevén, üzleti sikerének titkán és hasznán osztozó, egymással szorosan együttműködő, önálló vállalkozások halmaza, melyet az ötlet- és egyben rendszergazda (franchisor) fog össze. Olyan vállalkozásnövekedési szerkezet, melyben a rendszergazda már nem az eredeti termékét vagy szolgáltatását adja el csupán, hanem magát az értékesítés know-how-ját is. Az ezt megvásárló átvevő (franchisee) saját pénzből ugyan, de a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően működteti üzletét, melynek hasznából a rendszergazda is részesül. E mögött az egyszerűnek tűnő viszony mögött azonban jogok és kötelezettségek bonyolult rendszere található, melynek kiegyensúlyozására a felek általában nem fordítanak kellő figyelmet. A gazdaságilag erősebb átadó természetesen nem is akar egyensúlyt, hiszen kezdeti előnyének megtartására törekszik. Az átvevők pedig általában tapasztalatlanok, és nincsenek tisztában a lehetőségekkel. A Magyar Franchise Szövetség (MFSZ) jogi bizottságát vezető Darázs Lénárd szerint éppen ez a kiegyensúlyozatlanság az, ami a legkönnyebben alááshatja az efféle rendszerek működését. Ebben persze sokszor a szerződést megíró ügyvéd is hibás, még ha legtöbbször akaratlanul is. Magyarországon ugyanis meglehetősen kevés az olyan jogi szakember, aki elegendő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy egy komplett franchise szerződést meg tudjon írni. Munkájukat ráadásul semmiféle franchise-ról szóló törvény vagy kormányrendelet nem segíti, a Versenytörvény és a hozzá kapcsolódó franchise csoportmentességi rendelet (lásd külön írásunkat) ugyanis más feladatot lát el. A Polgári Törvénykönyv csak a tömegével előforduló, úgynevezett “tipikus szerződéseket” szabályozza, az ilyen – kereskedelmi megállapodást és finanszírozási konstrukciót magában foglaló – keretszerződéseket nem.
Darázs Lénárd szerint azonban erre nincs is szükség. Egyszerűen hagyni kell, hogy – a világ többi országához hasonlóan – itt is a kereskedelmi gyakorlat alakítsa ki a jogi kereteket. Az MFSZ egyébként a Franchising Európai Etikai Kódexét tartja irányadónak e tekintetben, mivel az szinte tökéletesen megválaszolja a franchise által felvetett kérdéseket.
Persze az sem mindig célravezető, ha szóról szóra követjük az európai gyakorlatot: sokszor pont a külföldi szerződések egy az egyben történő átvétele okozza a gondot. A Family Frost például hibát követett el, amikor nem vette figyelembe, hogy a magyar törvények szerint, csak a KRESZ által rögzített esetekben lehet az utcán dudálni, így dallamkürtös kocsijai csak polgármesteri engedéllyel árulhatják a fagylaltot. A papír megszerzésének feladata így a franchisee-ra hárult, aki tulajdonképpen valami olyasmiért fizetett franchise-díjat, amit meg sem kapott a rendszergazdától – neki ugyanis egy garantáltan jól működő rendszerhez kellett volna jutnia.
Ráadásul a jogi problémák csak a jéghegy csúcsát jelentik; az igazi gondok legtöbbször a mélyben vannak. Ezért a kevésbé tapasztalt, óvatlan vállalkozóknak célszerű még a kezdet kezdetén tanácsadóhoz fordulni. A Zarex Magyarország Kft.-nek például jól kidolgozott programja van a leendő rendszergazdák felkészítésére, a szisztéma megtervezésére és kiépítésére. A “Zarex 4+3-as formula” első négy pontja a felkészülést, míg a másik három a növekedés menedzselését segíti. A tanácsadó cég vezérigazgatója, Sajó János szerint a négy alapelv leginkább az autó kerekeihez hasonlítható: az elinduláshoz mindegyikre szükség van, ahhoz pedig, hogy jól haladjunk, valamennyi guminak egyforma keménységűnek kell lennie. Vagyis jól körülhatárolható ötlet, jól felépített rendszer, átgondolt menedzsment-koncepció és megfelelő pénzügyi háttér nélkül nem érdemes belefogni egy franchise rendszer kiépítésébe.
A tanácsadó az első pontban nem tud segíteni, hiszen egy leendő rendszergazdának mégiscsak tudnia kell, mi a termék, amit el szeretne adni. Magának a rendszernek a kidolgozásában viszont már sokat segíthet. Elsősorban azzal, hogy megtanítja az ügyfélnek a stratégiai gondolkodás “tudományát”. Az alapvető probléma ugyanis az szokott lenni, hogy a vállalkozó azt hiszi: ha van egy jó ötlete és némi pénze, a többi már magától megy. Így részletekbe menő cselekvési program és pénzügyi terv elkészítésére nem is gondol. Ha mégis, a menedzsmenttel kapcsolatos kérdések tisztázására általában már nem fordít gondot. Pedig sokszor amiatt nem tud a már működő rendszer egy idő után tovább növekedni, mert a rendszergazda nagyon könnyen beleesik abba a hibába, hogy mindent egymaga akar csinálni. Egy ponton túl azonban a működtetés annyi időt és energiát emészt fel, hogy a növekedésre már egyikből sem marad. Éppen ezért célszerű előre megtervezni: a rendszergazda mikor, kinek és milyen funkciókat ad majd át. Hasonló körültekintésre van szükség a pénzügyi terv elkészítésekor is.
Ha mindezek megvannak, indulhat az üzlet. A kezdeti lendület megtartásához viszont további három feltétel szükséges: a franchise-t a legmegfelelőbb pályázóknak kell eladni; a rendszert folyamatosan a piaci igényekhez kell igazítani; s az ellenőrzés sem maradhat el. Persze a dolog ezek nélkül is működhet, de csak egy ideig. A franchise-zal kapcsolatos problémák legfőbb sajátossága éppen abban rejlik, hogy csak egy bizonyos méreten túl válnak krónikussá. Jobb tehát elébe menni a dolgoknak, és rászánni azt a fél évet a rendszer megalapozására.
