Bár a bankok – néhány frappáns névtől eltekintve – telefonos elérhetőségüket zömmel telebank szolgáltatásra keresztelik, valójában abban sem teljes az egyetértés, hogy mit értenek e kifejezés alatt. Egy-két banknál ide sorolják mindazon szolgáltatásokat, amelyekre a megbízás telefonvonalon érkezik, függetlenül attól, hogy azt az ügyfél közvetlenül (telefonkészüléken) vagy számítógép közbeiktatásával adta. Bár a klasszikus telebankolás az előbbit jelenti, a hitelintézetek e kifejezés hallatán szívesen beszélnek a vállalati és lakossági ügyfeleik számára kínált electronic, illetve home banking szolgáltatásokról is.
A telebank értelmezésében a lényeges különbség mégsem ez. A hagyományos – pusztán telefonkészüléket feltételező – verziónál maradva az eltérést az adja, hogy az ügyfél a vonal túlvégén automatával avagy a szép elnevezésű operátorral találkozik-e. A mindvégig billentyűkre és géphangra támaszkodó megoldások képviselői egyenesen azt állítják: a másik módozat nem telebank, csupán telefonos ügyfélszolgálat.
Mindenesetre telebank néven valamennyi hitelintézet – különféle arányokban – mixeli e kétfajta szolgáltatást. Az egyik végletet kijelölő Inter-Európa Banknál (IEB) mindent “bepötyögéssel” lehet elintézni; a rendszeroperátortól csupán segítség, a teendők magyarázata kérhető. Hasonló módon működik a Mezőbank szisztémája is, mely javarészt a gépi “társalgást” támogatja. Ám ha az ügyfél további információt szeretne, akkor munkaidőben banki alkalmazottal is tárgyalhat (még ha tranzakciót általa nem is indíthat), a kártyáját pedig a nap folyamán bármikor letilthatja az operátornál. A másik véglet az ABN Amro (Magyar) Bank Bankvonala, ahol automata egyáltalán nincs is, és a Citibank rendszere, ahol viszont a kommunikáció nyelvének és az igénybe venni szándékozott szolgáltatásnak a kiválasztásán kívül minden esetben “személyes” kapcsolatra kerül sor. A köztes megoldások általában úgy épülnek fel, hogy információt a gép ad, a megbízást pedig a gép és az operátor teljesíti. Így működik például az OTP két rendszere, ahol a vállalati ügyfelek által is használható TeleBank automatikus, míg a csak lakossági klienseket kiszolgáló TeleBank Center élőhangos. S bár az utóbbi több szolgáltatásra hajlik, átutalni például mindkettő tud.
Ahhoz, hogy a honpolgár e rendszerekbe belehallgathasson, csak tárcsáznia kell. Első körben általános banki információt a legtöbb helyen az is kap, aki nem az illető intézmény ügyfele. Azok a számlatulajdonosok, akik ennél többre kíváncsiak, és esetleg megbízni is szeretnék az automatát vagy az operátort, erről a szándékukról kénytelenek szerződést kötni. Így van ez valamennyi hitelintézetnél, mint ahogy az is, hogy általában bármely vállalati és lakossági ügyfél telebankolhat; ezen belül megkötést csak kevés bank alkalmaz. Ekként tesz az OTP, mely üzleti, illetve konvertibilis forintkártyához köti a telefonos kapcsolatot. Amennyiben a bank rendszere átutalásra is alkalmas, és kiváltképp, ha ráadásul automata is, mindazon célállomást előre meg kell adnia az ügyfélnek, ahová pénzt küldeni szándékozik. Ezt a szerződés mellékleteként vagy külön írásban rögzítik.
A telefonon elérhető szolgáltatások köre az információ nyújtástól egyre inkább az aktív műveletek beiktatása felé halad (a bankok szolgáltatásairól lásd táblázatunkat az 52. oldalon). E viszonylag egységes fejlődés a telebanki díjpolitikákban korántsem ismétlődik meg: az árakat illetően a hitelintézetek meglehetősen különböző utakat követnek. A differenciálásra rögtön három mód kínálkozik. Mindenekelőtt annak vonatkozásában, hogy a hívás díját ki állja: az ügyfél vagy a bank? Az erre adott három lehetséges választ a zöld, a kék és a “mezei” telefonszám adja: az elsőnél a bank, a másik kettőnél az ügyfél fizet. (A 40-es körzetszámmal tárcsázandó kék szám esetében az ügyfél mindenhonnan a helyi hívás díját fizeti.) Nem véletlen, hogy e számok függvényében alakulnak az egyes hitelintézeteknél a telebanki csúcsórák: a zöldszámos rendszereket éjjel és hétvégén hívják előszeretettel, a többit pedig – hogy, hogy nem – délelőtt.
Bár elvétve, de akad olyan intézmény, mely a telebanki szolgáltatást külön díjjal illeti. A Bank Austria Creditanstalt Rt. félévi díjtalanság után havi 300 forintos előfizetési díjat kért, s a főként telefonos ügyfélkapcsolataira alapozó Citibanknál is fizetni kell az úgynevezett CitiPhone Bankingért. Igaz, csak 1,5 millió forintos számlaösszeg alatt, ekkor havi 2500 forint dukál a banknak a telebanki szolgáltatást is fedező számlafenntartási díj képében.
Érdekes továbbá, hogy mit számol a bank a telefonon adott megbízásért: ugyanazt a tarifát szabja-e meg, mint “normál” banki ügymenetben, avagy kedvezményekkel ösztönöz a telebank használatára? Általánosnak az mutatkozik, hogy az ügyfél ugyanolyan “elbánást” érdemel, ha személyesen vagy ha csupán hangalakban tűnik fel. Kivétel ez alól az OTP Bank, mely bár operátorokkal felszerelt TeleBank Centerében azonos díjat számol fel az átutalásért, mint bankfiókjaiban, automata Telebankjában ugyanezt ingyen végzi. Igaz, onnan ügyfelenként legfeljebb 99 különböző helyre utal. Díjaiból telefonos igénybe vétel esetén engedményt ad a Citibank is: az átutalás telefonon itt is ingyenes.
A hozzáférhető adatok szerint – a bankok egy része meglepő módon nem vezet ilyen statisztikát, mások pedig titkosnak minősítik azt – pontosan az előbbi két bankot hívják a legtöbbször. Az OTP efféle számai azért egy nagyságrenddel nagyobbak: itt havi 600 ezer alkalommal csörren a telefon. Ezzel szemben a Citibank idén eddig átlagosan 40 ezer hívást fogadott havonta, amitől a maga napi ezer telefonálójával a Postabank sincs nagyon lemaradva. Ez egyébként egy fiók forgalmával ér fel, amelyet tehát ily módon a bank meg is “spórolt” magának.
Merthogy az ügyfelek kényelmén túl vaskos banki szempont az a megtakarítás, amelyet a számlatulajdonosok “otthon tartásával” érhetnek el a hitelintézetek. Ezen megtakarítási várakozásaikról mindenesetre vonakodnak számot adni (az OTP úgy 110 banki ügyintézőt helyettesít a TeleBankkal). Ebbe nyilván belejátszik, hogy sokuk rendszere túlságosan fiatal, alig fél-egy éve indult, és – legalábbis egyelőre – kevéssé kihasznált. Ezeknél a hívások is gyérek (a Kereskedelmi és Hitelbankot például naponta néhány tucatnyian tárcsázzák), és a telefonon bonyolított tranzakciók aránya is alacsony (az IEB-nél az átutalásoknak csupán néhány ezreléke indul telefonról). Ehhez mérten a hitelintézetek telebanki vonalainak száma is meglehetősen széles skálát jelöl ki: két vonaltól a százhúszig terjed. Ezeken a lakossági ügyfelek leggyakrabban átutalni szeretnének, a vállalatiak viszont pusztán aktuális számlaegyenlegükre kíváncsiak.
