Tavaly tovább erősödött a verseny a vaskohászati termékek piacán, ami azzal is járt, hogy jó néhány kiemelt termék gyártója a korábbinál nehezebb helyzetbe került a bel- és külpiacokon – derül ki a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés legfrissebb tanulmányából. A felhasználó vállalatok magas induló készlete, a megrendelések csökkenése, a megfelelő piacvédelem hiánya, illetve a fokozódó importnyomás miatt a belföldi termelés visszaesett. Ez főként az úgynevezett hosszútermékek előállítóit érintette; a melegen hengerelt rúdidomok termelése viszonylag kevésbé mérséklődött.
A gyárak közül elsősorban az Ózdi Acélművek Kft. termeléscsökkenése volt számottevő, ennek hátterében azonban elsősorban az elhúzódó privatizáció állt. Az évi 400 ezer tonna acéláru előállítására képes ózdi hengersorokon – egyebek mellett alapanyaghiány miatt – az elmúlt évben csupán 100 ezer tonnányi terméket állítottak elő; ez alig több mint 6 milliárd forint nettó árbevételt hozott. Igaz, tavaly május vége, a privatizáció lezárulása óta folyamatosan nő a termelés: a júniusi 4 ezer tonna az év vége felé a háromszorosára emelkedett, az idén pedig – az új német tulajdonosok, a Max Aicher GmbH cég képviselői szerint – 18 ezer tonnára nő a havi átlag. Az elképzeléseknek megfelelően 1999 tavaszán már a 70 tonnás új elektrokemencének is működnie kell.
A nemrégiben kassai kézre került Diósgyőri Acélművek Rt. privatizáció utáni első rendkívüli közgyűlésére február 16-án kerül sor. Mivel a cég addig nem ad ki termelési információkat, most csak annyit lehet tudni, hogy a tavalyi veszteség elérte a 7 milliárd forintot. Ez év első negyedére van ugyan megrendelése a társaságnak, ám az elektrokemence acélhulladékkal való ellátása továbbra is komoly gondot okoz. A Kelet-szlovákiai Vasmű által kinevezett szlovákiai magyar vezérigazgató egyelőre hallgat, pedig mint hírlik, már nagy lendülettel nekilátott a gyár átszervezésének. Információink szerint a közgyűlésen – a privatizációs szerződésben rögzített, összesen 4,5 milliárd forintos alaptőke-emelés mellett – a létszámcsökkentésről, illetve a két cég közös piaci stratégiájáról eshet szó.
A borsodi térségben már működik egy másik szlovák érdekeltség is. A Metaltrade Hungária Kft. 1994 őszén vásárolta meg a felszámolás alatt álló December 4. Drótművek vagyonát, s 51 százalékos részesedéssel megalakította a D&D Drótáru és Drótkötél Ipari és Kereskedelmi Kft.-t. A maradék 49 százalékot tavaly nyáron a Magyar Fejlesztési Bank Rt. vette át az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-től. A cég termelése az 1994-es 37 ezer tonnáról tavaly csaknem 49 ezerre nőtt, az árbevétel pedig 2,7 milliárd forintról 4,8 milliárd fölé emelkedett. Schreiber György vezérigazgató érdeklődésünkre elmondta: a korábbi több száz milliós veszteség minimálisra csökkent, a tavaly év végén elkezdett reorganizációs program végrehajtása nyomán pedig az idén várhatóan már pozitív lesz a pénzügyi mérleg. Tény, hogy a gyárban az erősáramú távvezetékek acélsodronyaitól kezdve a betonfeszítő huzalokig sok mindent, egyre eredményesebben állítanak elő. Az integrált számítógépes rendszert telepítő és gépállományában is megújuló cég azonban az alapanyag-beszerzés gondját még mindig nem tudta megnyugtatóan megoldani. A vezérigazgató olyan piacvédelmi intézkedéseket sürget, amelyek összeegyeztethetők az ország majdani Európai Uniós (EU) csatlakozásával.
Csődközeli állapotban keveredett ki a reorganizációs programjának végrehajtását követő 1993-as mélypontról a Salgótarjáni Acélárugyár Rt., mely állami hitelgaranciával és a köztartozások átütemezésével igyekezett újraépíteni piacait. Az export irányváltása mellett – idézte fel Hopka László vezérigazgató – a technikai megújulás és a karcsúsítás volt a leginkább alkalmazott túlélési eszköz. Akkoriban félmilliárdos vesztesége volt a társaságnak. Jóllehet, az adózás előtti eredmény 1996 óta pozitív, ennek nagyságáról a cégvezető még nem szívesen beszél. Arról viszont örömmel számolt be, hogy legújabb termékük, a – lapos profil elnevezésből kitalált – La-Fil fantázianevű huzal gyártása ez év első negyedében beindul, s a remények szerint egymilliárd forintos termelésbővülést hoz majd. A társaság értékesítésének közel négyötöde hidegen húzott termék: szegek, huzalok, kerítésfonatok, irodabútor-elemek, görgős szállítóelemek szerepelnek a palettán. A termelés minőségi előrelépését jelzi, hogy a győri VAW Kft. beruházásához a nógrádi gyár az egyedüli magyar gép beszállítója volt. Salgótarjánban hidegen hengerelt acéllemezből tavaly 12,1 százalékkal több készült, mint 1996-ban. Ezzel szemben a melegen hengerelt acélcsövek termelése visszaesett: a vevőkör szűkült, az újabb piacok megszerzésére tett lépések pedig csekély sikerrel jártak.
Az ágazatban dolgozó cégeket érzékenyen érintette az energia, az alapanyagok és a munkaerő árának emelkedése is, így a vaskohászati termékekből belföldön képtelenek voltak a korábbinál többet eladni. A verseny éleződése miatt a cégek nem tudták kihasználni a közútijármű-gyártás fellendüléséből adódó lehetőségeket sem, így tavaly a vaskohászat összes értékesítésének nettó árbevétele csupán 19,9 százalékkal nőtt. A termékek fő piaca belföldön továbbra is a gép- és berendezésgyártás, valamint az építőipar.
Az elképzelések szerint a vaskohászat versenyképességének növelésében – a termékszerkezet erőteljes korszerűsítésén kívül – szerepet kell játszania a minőségbiztosítási rendszerek továbbfejlesztésének, ami a környezetvédelmi intézkedések mellett az EU-csatlakozás miatt is fontos. Ehhez azonban további jelentős fejlesztésekre és beruházásokra lesz szükség.
Az ágazat legeredményesebb vállalatcsoportja, a Dunaferr tavaly 200 milliárd forintos nettó árbevételt ért el – ez 32 százalékkal haladta meg az 1996-ost. Az elmúlt évet illetően decemberben még 8,6 milliárd forintnyi adózás előtti eredménnyel számoló cég egyik fő erénye, hogy ki tudta használni a piac 1996 vége óta tartó lassú növekedését. Tavaly 2,5 milliárdos beruházással új panelradiátor-gyárat hoztak létre, s emellett átépítették a nagykohót. Ez utóbbira együttesen 5 milliárd forintot, az elmaradt infrastrukturális fejlesztésekre pedig 2 milliárdot költöttek. Ezek hatására – Horváth István elnök-vezérigazgató szerint – a termelésből származó nyereség az idén megháromszorozódhat.
A forint folyamatos leértékelődése ellenére is teljesítette tavalyi üzleti tervét a Csepeli Fémmű Rt. Az előzetes adatok 15 milliós adózás előtti nyereséget és 18,5 milliárdos forgalmat mutatnak. Mint Simon Gyula közgazdasági osztályvezetőtől megtudtuk, a közvetve a Magyar Fejlesztési Bank Rt. tulajdonában lévő társaság 1989 óta lényegében változatlan mennyiségű, évi 41-42 ezer tonnányi terméket értékesít. Főként úgynevezett félgyártmányokat, réz- és rézötvözet csöveket, rudakat, huzalokat és szalagokat, s emellett 6-7 ezer tonnányi, a fő profilba nem tartozó acélszalagot adtak el. A feldolgozóipar privatizációja és a kereskedelem liberalizációja azonban a vetélytársakat erősítette, így ezzel párhuzamosan csökkent a fémmű belpiaci súlya: a cég piaci részesedése nyolc év alatt 97-ről 30-40 százalékra zsugorodott. A tendencia ellensúlyozására növelték a kivitelt, amelynek részaránya az idén akár a cég eladásainak 60 százalékára is emelkedhet. Ennek hátterében részben az áll, hogy a jelek szerint a Magyar Kábel Művek egy olcsóbb lengyel szállítót választ a jövőben.
A piacvédelem teljes hiánya a fémmű illetékese szerint megmutatkozik a nem megfelelően ellenőrzött fémhulladék- kivitelben is. A cég színesfém alapanyag-szükségletének mintegy harmadát kitevő hulladékot belföldön szerzik be. Ez egyre nehézkesebb, mivel az érintetteknek jobban megéri azt feldolgozatlanul exportálni, mint belföldön feldolgozni vagy eladni. A csepeliek nem tartanak az EU-csatlakozástól, mert – mint Simon Gyula fogalmaz – a színesfém félgyártmány-kereskedelem teljes hazai liberalizálása és a piacvédelem hiánya megedzette a társaságot.
Közelről érintheti viszont az integráció az Alcoa-Köfém Könnyűfémmű Kft.-t, amely nyersanyag-szükségletének döntő hányadát orosz-ukrán forrásból szerzi be, az alapanyagból gyártott termékek 90 százalékát pedig Nyugat-Európában értékesíti. Az export értéke – tudtuk meg Furulyás Ferenctől, a társaság PR-menedzserétől – tavaly meghaladta a 250 millió dollárt, a belföldi eladásoké pedig az 50 milliót. (A Figyelő úgy értesült, hogy a teljes privatizáció utáni első évet, tehát 1996-ot még egymilliárdos veszteséggel záró cég ma már nyereséges.) Az amerikai anyavállalat, a pittsburghi Aluminium Company of America (Alcoa) egyfajta kelet-nyugati hídfőállásnak tekinti magyar befektetését. Miután az EU-csatlakozás után közösségi vámokkal és szabályokkal kell számolni, a kft. vezetése komoly figyelmet szentel arra, hogy felmérje: a várható változások milyen hatást gyakorolnak majd a beszerzési feltételekre. A buzgalom érthető, hiszen a szóban forgó társaság bonyolítja le hazánk teljes könnyűfém-kivitelének több mint 70 százalékát.
Az anyavállalat – amely 1993-ban szerzett többségi, 1996 júliusától pedig 100 százalékos tulajdont a cégben – ez idáig összesen 200 millió dollárt fektetett be Magyarországon. Az Alcoa a privatizáció óta korszerűsítette a termelést, s jelentős környezetvédelmi beruházásokat hajtott végre. Furulyás Ferenc szerint deklaráltan stratégiai befektetőről van szó, amely a jövőben is bővíteni akarja itteni tevékenységét. (Jelenleg az Alcoa a könnyűfémműn kívül három kisebb – kábelköteg és tekercs-, kupak-, valamint keréktárcsagyártó – cégben érdekelt.) Az Alcoa-Köfém alaptevékenysége négy üzemben folyik, s ennek megfelelő a gyártmányszerkezet is: öntöde, hideg-meleg hengerlés, présmű, illetve készáru-termékrészleg.
Az elmúlt év végére befejeződött alumíniumipari privatizáció során hazai befektetők is szereztek tulajdont, s az Alcoa mellett két belföldi csoport vált meghatározóvá az ágazatban: a szocialista párthoz közel állónak tartott Altus Rt., illetve a Tolnay Lajos nevével fémjelzett Magyar Alumínium (Mal) Rt. (Mint ismeretes, Tolnay a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, s egykoron a Dimag Rt. első embere volt.) Az Altus érdekeltségébe tartozik a Balassagyarmati Fémipari Kft., a Motim Rt. és a Bakonyi Bauxitbánya Kft. egy része. Ez utóbbi másik része a Mal Rt.-é, amely cég emellett az Inotai Alumínium Kft.-ben és a Kőbányai Könnyűfémmű Kft.-ben szerzett tulajdont. Az Altushoz tartozó Motimban a termelésből származó nettó árbevétel tavaly meghaladta a 10 milliárd forintot, adózott eredményét pedig 800 milliósra becsülik. Balassagyarmaton – ahol az utóbbi időben a lapradiátorok váltak slágertermékké – tavaly 1,3 milliárdos nettó árbevétel mellett közel 20 milliós adózott eredményt értek el. Az export aránya ott a termelésben 85 százalékos: a kivitel fő iránya Németország és Ausztria, ahová elsősorban építőipari állványokat szállítanak.
A Mal-csoport az 1996-os 14,5 milliárdos árbevételt tavaly 30 milliárdra növelte, miközben korábbi 759 millió forintos eredménye egymilliárdra ugrott. Az idei első negyedévben belépő, félmilliárdos beruházással létesülő új öntődében – és a Mal Rt. ausztriai homoköntödéjében – legalább ezer tonna járműipari öntvény készül, amelyet egyenesen németországi autógyárakba szállítanak.
Külföldi kézben van viszont a Győrben két éve létrehozott VAW Alumíniumtechnika Kft., amely például az Opel autók motorjaihoz készít hengerfejeket. A cég tavalyi első teljes termelési évében a nettó árbevétel meghaladta az 5 milliárd forintot; az idén összesen 400 ezer hengerfej kerül ki a győri öntődéből.
A legkorszerűbb alumíniumöntödék egyébiránt rendre külföldi kézben vannak, míg a vas- és acél-, valamint a színesfém-öntödék többsége magyar magántulajdonba került. A privatizáció 1994-ben fejeződött be. Havasi László, a Magyar Öntészeti Szövetség ügyvezető főtitkára szerint a technológiák megoszlása nem rossz, hiszen alig tér el a nyugat-európaitól: a nyomásos alumíniumöntvények aránya 55 százalék körül van, míg a többi jobbára kokilla-öntvény. Ami a jövőt illeti, a vasöntvények gyártása stagnál, az acélöntvényeké viszont – a világtermelésben tapasztalható tendenciákkal egyezően – tovább csökken. A korszerű precíziós öntödék lehetőségei ugyanakkor bővülnek, s folyamatosan nő a járműipar által igényelt cinköntvények iránti kereslet is. A szigorodó környezetvédelmi előírások és az alapanyag-beszerzési gondok mellett a főtitkár a szakképzést jelölte meg a jövő egyik legfőbb problémájaként. Úgy látja: vészesen fogy a hozzáértő szakmunkások és mérnökök tábora, s utánpótlás pedig alig van. A korszerű dunántúli öntödék már most bajban vannak, mert nem találnak megfelelő munkaerőt; ezen a helyzeten tehát mindenképpen változtatni kell.
Az öntvénygyártásra, a fémgyártásra és a fémfeldolgozásra is igaz: a piac erősen átrendeződik az öreg kontinensen. A vasalapú, alárendelt minőségű, illetve az élőmunka-igényes egyedi és kissorozatú öntvények előállítása kelet felé tolódik, a korszerű nagysorozatú gyártás pedig nyugaton fejlődik. Alighanem eljött tehát az idő a váltásra ebben az ágazatban is.
