Úgy tűnik, a tavalyi év utolsó hónapjában pesszimista hangulat lett úrrá a lakosságon. A háztartások már közel sem látták olyan derűsen akkori, illetve idei pénzügyi helyzetüket, mint tették azt novemberben. Ezzel egy időben romlott az ország gazdasági helyzetének megítélése is, noha az emberek úgy vélték: az áremelkedés mértéke erőteljesen csökkent, s ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog. A vásárlási kedv nem változott, bár a következő tizenkét hónapra vonatkozó válaszok korábbi optimista trendje megtorpant. Változatlan maradt ugyanakkor a vizsgált csoportok megtakarítási hajlandósága, s ugyanez mondható el a jövőbeli megtakarítási lehetőségekkel kapcsolatos reményeikről is. A munkanélküliek számának alakulására vonatkozó várakozások viszont – az elmúlt hónapoktól eltérően – kissé romlottak.
Általában véve elmondható, hogy a vizsgált lakossági csoportok egyike sem tekint növekvő optimizmussal a jövőbe. A legnagyobb mértékben a vezetők és a nyugdíjasok várakozásai romlottak: az ő hangulatukat tükröző index értéke 11, illetve 9 pontot esett.
