Több szempontból is gyakorlati jelentőséggel bír, hogy a jövedelemnövekedés hol “csapódik le”, s milyen arányban eredményezi a fogyasztás, illetve a megtakarítások bővülését. Egyfelől: a fogyasztási kedv alakulása befolyásolja, hogy a még mindig viszonylag szűk bázisú – néhány, főleg exportra termelő alágazat kiemelkedő teljesítményét tükröző – növekedés milyen ütemben “terjed szét” a nemzetgazdaság egészére. Másfelől: a fogyasztás értelemszerűen a fizetési mérleg alakulásának lényeges tényezője, így ha a jövedelemnövekedés egyoldalúan ennek bővülése felé hat, az adott esetben a túlfűtöttség veszélyét idézi fel, és korrekciós lépéseket kényszeríthet ki.
Mármost 1997-et illetően annak a meghökkentő jelenségnek lehetünk a tanúi, hogy a jövedelemnövekedés sem a fogyasztás, sem pedig a megtakarítás előzetes adataiban – pontosabban az ezeket közelítő statisztikákban: a kiskereskedelemre, illetve a pénzügyi megtakarítások állományának változására vonatkozó számokban – nem jelent meg. Márpedig a képződött jövedelmeket vagy elfogyasztják vagy megtakarítják – egyéb lehetőség nincs. Vagyis az elérhető adatok ellentmondanak egymásnak.
A kérdés gazdaságpolitikai jelentősége miatt korántsem mindegy, hogy hol keressük az ellentmondás feloldását, mely számokat tekint-jük félrevezetőnek vagy korrigálandónak.
A háztartások megtakarítási aktivitásáról a vizsgált időszak állománynövekedésének, azaz a “folyó megtakarításnak” a bázisidőszakihoz viszonyított nagysága mond a legtöbbet. Ennek reálértéke az év folyamán csökkent. Különösen az első negyedévi teljesítmény mutatkozik halványnak, de a háztartások megtakarítási kedve általában igen változékony volt az előző év megfelelő periódusaihoz viszonyítva, és a megtakarítás éves szinten el sem fogja érni a tavalyi évit: az első tizenegy hónap előzetes adatai 7 százalékos csökkenést mutatnak (lásd a fenti grafikont).
A fentiek szerint – legalábbis éves szinten – a csökkenő megtakarítások növekvő reáljövedelemmel párosultak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérésének eredménye szerint az első félévben mintegy 2 százalékkal nőtt a reáljövedelem, míg az éves becslések 1 és 3 százalék közé esnek. A pénzügyi megtakarítások csökkenése mellett – forintértékben – legalább ekkora fogyasztásnövekedésnek kellett bekövetkeznie. A kiskereskedelmi adatok azonban ennek a bővülésnek nyomát sem mutatják, sőt, egészen júniusig visszaesést jeleznek. Az első 10 hónap összesítése még mindig 2,1 százalékos csökkenést mutat 1996 megfelelő időszakához viszonyítva. Ebben áll a korábban felvetett ellentmondás.
A következő feladvánnyal állunk szemben: 2 százalékos reáljövedelem-növekedést feltételezve, ha a kiskereskedelmi adatok által jelzett tendenciát alapul véve éves szinten a fogyasztás 0-1 százalékos csökkenésére számítunk, akkor a megtakarításnak 12-14 százalékkal kell nőnie; ha a pénzügyi megtakarítások adatait alapul véve éves szinten a megtakarítás 5-7 százalékos mérséklődését feltételezzük, akkor a fogyasztásnak 2,8-3,2 százalékkal kell nőnie; de még ha – a kiskereskedelmi adatokat többé-kevésbé zárójelbe téve – a fogyasztásnak mondjuk 1,5-2,1 százalékos bővülését vetítjük is előre, akkor ebből a megtakarítás csupán 0-1 százalékos, a jelzettnél számottevően kisebb csökkenése következne.
Melyik statisztika rossz?
A rejtély feloldását általában a kiskereskedelmi adatok megbízhatatlanságában vélik megtalálni. A viszonylag magas mintavételi hibát a KSH is jelzi, de a pontatlanság a forgalom gyakori részleges eltitkolása miatt is valószínűsíthető. Felvethető továbbá, hogy – a szolgáltatások súlyának megugrása következtében – a kiskereskedelmi forgalom a teljes fogyasztás csökkenő (jelenleg 60 százalék körüli) hányadát fedi csak le. Torzító hatása lehet annak is, hogy a piacokon nem üzlethelyiségben árusítók, valamint az 1 millió forintnál alacsonyabb éves forgalmat lebonyolító kereskedők nem szerepelnek a mintában.
Ugyanakkor az eltérés elég jelentős ahhoz, hogy más tényezők közrejátszását is fontolóra vegyük. Ez különösen az év első felére igaz: az első öt hónapban 6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom, miközben a pénzügyi megtakarítások június végéig 11,7 százalékkal estek vissza. Ha utóbbi adatokat helyesnek tételezzük fel, a fogyasztásnak körülbelül 4 százalékkal növekednie kellett volna ebben a periódusban. A jelzett 6 százalékos visszaesés és a megtakarítási adatokból következő (egyébként senki által sem állított) 4 százalékos növekedés közti eltérés túl drasztikusnak tűnik ahhoz, hogy azt kizárólag a fenti pontatlanságnak tulajdonítsuk. A magyarázat keresésekor érdemes tehát figyelembe venni azokat a tényezőket is, amelyek a pénzügyi megtakarítások adataival kapcsolatosan ébreszthetnek kételyeket.
Mielőtt azonban ezeket áttekintenénk, tisztázni kell a pénzügyi megtakarítások helyét a jövedelmek felhasználásának számbavételében. Először is, a megtakarítás nem azonos a pénzügyi megtakarítással (avagy “a háztartások hitelnyújtásával”) – tartalmazza ugyanis a felhalmozást vagy háztartási beruházást is (amely az ingatlanberuházásokat és a háztáji gazdaságok invesztícióit foglalja magában). Ez utóbbiról azonban az 1997-es év vonatkozásában egyelőre szinte semmilyen adattal nem rendelkezünk. A dolgot tovább nehezíti, hogy a háztartások úgynevezett tőketranszfereket (leginkább lakástámogatásokat) is kapnak az államtól, amelyek megjelenhetnek akár a nettó pénzügyi megtakarításokban, akár a felhalmozásban, de nem minősülnek jövedelemnek: azaz nem számolhatók bele a végső megtakarítási adatba. Az összes pénzügyi megtakarításból tehát egyrészt ki kell vonni a tőketranszfert, másrészt hozzá kell adni a háztartási beruházást (felhalmozást) ahhoz, hogy a végső megtakarítási számhoz eljussunk.
A meglévő pénzügyi megtakarítási adatokból tehát a voltaképpeni megtakarításokra csak fenntartásokkal lehet következtetni, hisz azok nagyjából úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a kiskereskedelmi forgalom és a háztartások összes fogyasztása: az előbbi az utóbbinak körülbelül 60 százaléka. Elvileg így előfordulhat, hogy a háztartások összes megtakarításai nőttek, miközben a pénzügyi megtakarítások adatai többé-kevésbé helyesek, feltéve, hogy a felhalmozás megfelelő mértékben emelkedett. Csakhogy a pénzügyi megtakarítások 7 százalékos csökkenése mellett ez a felhalmozásnak legalább 12 százalékos bővülését feltételezi.
A felhalmozásról nemigen található közvetlen adat. A lakásberuházásoknál még bizonyos támpontot jelenthet az elkészült lakások száma és még egy-két hasonló szám, ezek azonban nem utalnak az ez irányú kiadások reálértékének jelentős megugrására. Így, még ha tompítva is, az ellentmondás továbbra is fennáll: ha a pénzügyi megtakarítások adatai helyesek, akkor a háztartások megtakarítása általában is minden bizonnyal csökkent, miközben a fogyasztás valószínűleg csakugyan nem nőtt együtt a jövedelemmel.
Változó szerkezet
Rátérve a pénzügyi megtakarítási adatokkal kapcsolatos problémákra, azok jórészt a megtakarítások szerkezetének változásaival állnak összefüggésben (erről lásd grafikonunkat). A szerkezeti változások – részben abból kifolyólag, hogy az idevágó számokat előállító Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszeren belüli mozgásokra, illetve az értékpapír-forgalomra vonatkozó (részleges) adatokra van utalva – alkalmasint a megtakarítások csökkenéseként jelenhettek meg.
A szerkezeti változásokon belül az egyik jellegzetes tendencia a devizabetétek részesedésének szinte folyamatos csökkenése. Ez nem új jelenség, viszont 1997-ben – főleg az év első felében – speciális számbavételi problémákat okozhatott. Ha a betétekről kivont devizát a háztartások nem változtatják át például forintbetétté vagy banki értékpapírrá, hanem azt készpénzként maguknál tartják, akkor az MNB azt feltételezi, hogy a szóban forgó összeget elköltötték (méghozzá külföldön). Ez az elvi lehetőség gyakorlatilag is fontossá válhatott az elmúlt év elején, a Postabank-pánikot követően. Valószínű, hogy az ennek nyomán támadt bizonytalanság miatt – legalább részben – éppen a fenti forgatókönyv szerint zajlottak az események: a kivont deviza nem öltötte nyomon követhető megtakarítás formáját, tehát eltűnt az MNB nyilvántartása számára.
Egy másik jellemzője az 1997-es évnek a nem banki értékpapírok részarányának számottevő növekedése (ismét csak főként az első félévben). Csakhogy – szemben a kamatozó papírok és a betétek kamatával – ezek zöménél az árfolyamnyereségét nem adják hozzá a megtakarításállomány növekményéhez; valójában ez nem számít jövedelemnek sem, csak vagyonnövekedésnek. Tehát a nem kamatozó értékpapírok térnyerése a kamatozó megtakarítási formákkal szemben önmagában is a megtakarításállomány bővülésének bizonyos lassulását okozza. Ezen értékpapírok állományának a követése egyébként is komoly nehézségekbe ütközik, és a rájuk vonatkozó számokat az MNB becsült adatként közli.
A harmadik számbavételi probléma a kisvállalkozói betéteket érinti. Itt valójában nem is a pénzügyi megtakarítások mérésével, hanem a kisvállalkozók teljes megtakarításának nyomon követésével kapcsolatban merülhetnek fel kételyek. Tavaly jelentősen élénkült a beruházási aktivitás. Ez nagy valószínűséggel igaz a kisvállalkozói szektorra, vagy annak egy jelentős részére is. Ha viszont ez így van, akkor a keletkező új megtakarítások egyre kisebb arányban jelennek meg a pénzügyi beruházások (kisvállalkozói betétek) állományának bővülésében. Ráadásul az év első felében néhány hónapon keresztül stagnált, esetenként kissé csökkent is a kisvállalkozói betétek nominális állománya. Megeshet, hogy e kör pénzügyi megtakarításainak megtorpanását automatikusan a fogyasztás növekedéseként értelmezik, holott a mögött valószínűleg a megtakarításoknak egy másfajta formája felé történő elmozdulás volt.
Lehetséges magyarázatok
A probléma statisztikai oldalát illetően a fentiekből az szűrhető le, hogy a kiskereskedelmi forgalom és a pénzügyi megtakarítás adatait egyaránt óvatosan kell kezelni, a háztartási beruházások vonatkozásában pedig találgatásokra vagyunk utalva. Ennélfogva valószínűleg nem érdemes az adatok között felmerülő ellentmondást egyoldalúan a kiskereskedelmi adatok hasznavehetetlenségének tulajdonítani. Ebből természetesen még mindig jókora variációs lehetőség adódik. Lehetséges, hogy a pénzügyi megtakarítások ténylegesen valamelyest csökkentek vagy stagnáltak, amit részben a háztartási beruházások bizonyos élénkülése, részben pedig 2-3 százalékos fogyasztásnövekedés ellensúlyozott. Az is megeshetett, hogy inkább a fogyasztás stagnált éves szinten (vagyis a kiskereskedelmi adatok nem állnak olyan messze az igazságtól), és a lakosság, valamint a kisvállalkozók beruházásai mellett a pénzügyi megtakarítások is nőttek valamennyire. A számbavételi problémák felvillantása tehát láthatólag inkább bővítette a lehetséges válaszok körét, semmint közelebb vitt volna az egyértelmű válaszhoz.
Adódik persze a kérdés, hogy – túl a statisztikai megfontolásokon – milyen tartalmi kijelentés tehető a jövedelmek felhasználásának elmúlt évi alakulásáról. Nos, biztosat nem lehet mondani. Lehet érvelni amellett, hogy a reáljövedelem növekedése főleg a fogyasztás élénkülésében csapódik le, hiszen a korábban elhalasztott fogyasztást az emberek most igyekeznek bepótolni. Ez az érvelés azonban problematikus. Köztudomású, hogy a keresetek jelenlegi növekedése nagyon differenciált, méghozzá a magas keresetűek javára: a tavalyi első három negyedévben a szellemi foglalkozásúak nettó keresete végig jelentősen nagyobb arányban nőtt a fizikai dolgozókénál. Továbbá a társadalmi jövedelmek reálértéke (a nyugdíjat leszámítva) kisebb-nagyobb ütemben tovább csökken. Általánosságban: a szegényebb rétegek leszakadása tovább folytatódik, esetenként nem csak relatív értelemben. Ha viszont a jövedelemnövekedés nagy része a jobb módúaknál jelentkezik, akkor elhalasztott fogyasztásról nem nagyon lehet szó, hiszen az ő esetükben eddig sem kellett különösebben takarékoskodni ahhoz, hogy erőteljesen növeljék megtakarításaikat – azok éppen ezért gyarapodhattak az elmúlt években. Így nem világos, hogy a mostani jövedelemnövekedés miért járna a fogyasztás nagyarányú bővülésével és a megtakarítások lanyhulásával. A fogyasztás várhatóan annál inkább erősödik majd, minél inkább lendületet vesz a reáljövedelem-növekedés az alacsonyabb jövedelműeknél, de a megtakarításnak ekkor sem kell komolyan visszaesnie, hiszen abban ezek a rétegek eddig sem jártak élen. Ennek alapján valószínűbbnek látszik, hogy a megtakarítási kedv nem gyengült a jövedelemnövekedéssel párhuzamosan; ennél reálisabb feltevés, hogy a megtakarítási formák változása, illetve ezek tökéletlen számbavétele által keltett látszattal van dolgunk.
(A szerző a Konjunktúra és Piackutató Intézet munkatársa)
