A hajdan egyetlen vállalatcsoportba tartozó, egységesen irányított alumíniumágazat magánosítására vonatkozó állami koncepciók alakulásában három szakasz különíthető el. Az eredeti elképzelések stratégiailag fontosként kezelték az iparágat, ezért csupán a társaság kisebbségi részét kívánták eladni – erre azonban nem mutatkozott érdeklődés. A holding egyben tartásának merev álláspontját 1992 után kezdték feladni az illetékesek, így lehetővé vált egyes társaságok többségi tulajdonrészének értékesítése. Végül az 1995-ös privatizációs törvény által gerjesztett eladási hullám elérte a Hungalut is: a fő cél immár a teljes értékesítés lett.
Legelőször a Székesfehérvári Könnyűfémmű talált gazdára: az Alcoa 1995-ben még csak a részvények 50 százalékát és a többséget jelentő egy szavazatot vette meg, majd a következő évben az időközben nyereségessé vált társaság maradékát is felvásárolta. A Hungalu vezetése ekkor úgy gondolta, hogy a megmaradt cégeket egyben viszi tőzsdére. Mivel azonban bebizonyosodott, hogy a kormány nem ad több pénzt az alumíniumiparnak, a Hungalu részenkénti eladása következett. Az ágazat életképes társaságainak nagyobbik része két hazai befektetőcsoporthoz – a Tolnay Lajos iparkamarai elnök nevével fémjelzett Mal Rt.-hez, illetve a Gyurcsány Ferenc többségi tulajdonában lévő Altus Rt.-hez – került. Az új tulajdonosoknak garanciát kellett vállalniuk a környezetvédelmi károk elhárítására, az adósságok egy részének visszafizetésére, a fejlesztések végrehajtására és a munkaerő jó részének megtartására.
A Hungalu részenkénti eladása összesen 6,2 milliárd forintos bevételt hozott. A privatizáció – a költségeket, az adósságok egy részének átvállalását és egyéb kiadásokat is leszámítva – idén várhatóan 200-300 millió forintos nyereséggel zárul majd.
