Gazdaság

SZJA-BEVALLÁSOK – Lerovó csomag

Január 20-ig fejezi be az adóhatóság a több mint 2,9 millió személyi jövedelemadó (szja) bevallási egységcsomag kiküldését - tudtuk meg Kovács Istvántól, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (Apeh) illetékesétől.

Tavaly mintegy 2,4 millió szja-bevallást juttatott el az adóhatóság az adóalanyoknak. A jelentős növekedés oka főleg az, hogy az idén a mezőgazdasági őstermelőknek is küldenek nyomtatványt. Ebben az évben egyébként ötfajta csomagot alakítottak ki: az egyik csak szja-bevallást tartalmaz; a másikat a “normál” egyéni vállalkozóknak juttatják el; a harmadikat azon őstermelők kapják, akik egyben egyéni vállalkozók is; a negyediket a nem egyéni vállalkozó őstermelőknek kell kitölteniük; míg az ötödik az áfás magánszemélyeknek szól. Az egységcsomagot térítésmentesen kapják meg azok a magánszemélyek, akik már adóbevallást készítettek az adóhatóságnak vagy valamilyen befizetést teljesítettek.

Az szja-bevallási egységcsomag része az a nyilatkozat is, amelyen a magánszemély rendelkezhet adója kétszer egy százalékáról. Az egyik egy százalékot – az elmúlt évhez hasonlóan – a civil szervezeteknek ajánlhatja fel, a másikat pedig (idén először) az egyházaknak.

Ebben az évben a március 20-i határidőig 2,3-2,4 millió egyéni szja-bevallás benyújtására számít Kovács István, s 2,0-2,1 millió közé teszi azoknak a számát, akiknek a munkáltató készíti el ezt a bevallását. Vagyis közel 4,5 millió állampolgárnak nyílik lehetősége nyilatkozni adója kétszer egy százalékáról.

A korábbi évektől eltérően már január első munkanapja óta kapható a bejelentkezési és az adatmódosító bizonylat is a társas vállalkozók részére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik