A mezőgazdasági áruforgalom – az ipartól eltérően – távol áll a szabad kereskedelemtől. Magyarországnak, bár a kvótákat sokszor nem tudja kihasználni, piacrajutási gondjai is vannak: az uniós agrárexport 12 százalékkal esett vissza az utóbbi egy évben. Hazánk egyébként az egyetlen társult tag, amely megtartotta a kereskedelmi aktívumot az unióval szemben. (A társulási szerződés megkötésétől kezdve az EU folyamatosan növelte kivitelét a tagjelölt országokba.) A mezőgazdaság uniós alkalmazkodása különösen nehéz feladatnak ígérkezik, mert nem tudni: a Közös Agrárpolitika 1992-ben megkezdődött reformja mikor vesz újabb lendületet. Az agráriumra különösen igaz az a megállapítás, hogy a csatlakozásra pályázó államok mozgó célpontra lőnek. Tény, hogy az unióban csökkennek az agrártámogatások, és irányultságuk az árakról a termelőkre helyeződik át. Arról azonban, hogy az új szabályozás az ezredfordulótól milyen mértékű liberalizációt enged majd meg, még csak találgatások láttak napvilágot. Egyelőre hatalmas a különbség az EU és Magyarország mezőgazdaságának támogatottsága között. (Az OECD adatai szerint az agrártámogatások aránya az ágazat összes termelési értékéhez képest az EU-ban több mint 40 százalékra rúg, míg hazánkban ez alig haladja meg a 10 százalékot.) Fekete Pál, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese szerint az agrárcsatlakozás kulcskérdése a belépti árak meghatározása lesz. Az EU átlagos árszintje ugyanis – éppen a magas szubvenciók miatt – jelenleg jóval magasabb az itteninél, bár termékenként igen nagyok a különbségek. Más kérdés, hogy a hazai inflációnak „köszönhetően” ezek a árrések egyre szűkülnek. Szakértők valószínűsítik: az ártámogatások kérdésében hazánk derogációs igénnyel lép majd fel a csatlakozási tárgyalásokon.
- 23:12 Női pólókapitány: Ennél többet nem tudott adni ez a csapat
- 21:55 Ezek a hatos lottó február 5-i nyerőszámai
- 21:54 Izomból kátyúzni kezdett Buda
- 21:26 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.05.
- 21:14 Nigériában kiszabadítottak 166 elhurcolt keresztényt
- 20:57 Levetítették a bíróságon a kispesti halálos gázolásról készült felvételt, amiben egy hétéves lány és apja halt meg
- 20:35 Családi teázás rég volt olyan kínos, mint Jim Jarmusch új filmjében
- 20:26 Agárdi Szilvia elmondta, létezik-e gyógymód a szembetegségére
- 19:59 Magyar Ügyvédi Kamara: Ez a rendelet közvetlen beavatkozást jelent a bíróságok független ítélkezési tevékenységébe
- 19:45 Ötméteresek döntöttek, Hollandia megvédte címét a női vízilabda Európa-bajnokságon
- 19:45 Trump: Orbán Viktor egy igazi barát, egy harcos, egy GYŐZTES, akit teljesen és totálisan támogatok az újraválasztásában
- 19:14 Rá sem ismerni a Hunyadi sztárjára – megvált hosszú szakállától Kádár L. Gellért
- 19:06 Kétfarkú Kutya Párt: nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a veszprémi kórházból passzivistánkat, másnap életmentő műtétet hajtottak végre rajta Ausztriában
- 19:04 Nagy Feró a Lázárinfón: Amit ő csinál ebben az országban, az hihetetlen. Olyan, mintha én csinálnám
- 19:00 Ő lett a legszebb kutya a világ legrangosabb kutyaszépségversenyén
- 11:40 „Van itt egy ötéves kisfiú, aki nem találja az apukáját. Azt mondta, ellopták a kocsijukat” – megrázó videó és hangfelvételek a sülysápi rémálomról
- 18:00 Kockázattá vált a párt kampányarca, de leszedheti-e a Fidesz Lázárt a sakktábláról?
- 17:29 Péntektől nem fogad látogatókat a székesfehérvári kórház
- 14:07 „Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
- 17:00 Megérkezett a jövő Magyarországra: A rendőrség egy ártatlan nőt gyanúsított az arcfelismerő rendszerük alapján egy plüssmackó ellopása miatt
- 12:55 Török Gábor közzétette, mekkora esélyt lát a választáson a különböző kimeneteleknek
- 20:57 Levetítették a bíróságon a kispesti halálos gázolásról készült felvételt, amiben egy hétéves lány és apja halt meg
- 13:08 Új pláza épül Budapest mellett, íme, a nyitás várható dátuma
- 16:33 Óriási mértékben ejtik Magyarországot a külföldi befektetők, friss kutatás érkezett
- 11:47 A Nagy Ő kiesője szerint „csalódás, mennyire nagyon sovány” Stohl András
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
