Gazdaság

ADATVÉDELMI AFFÉROK – Mobilsérelem

Elképzelhető, hogy a hazai mobiltelefon-társaságok szerződéskötési gyakorlata sérti az adatvédelmi törvény előírásait. Előfordul ugyanis, hogy az új magán-előfizetőktől akár három okmány bemutatását kéri a szolgáltató, ráadásul fénymásolatot is készít ezekről.

A Pannon GSM Rt. leendő előfizetője választhat: személyi igazolványa mellett útlevele, jogosítványa vagy bankkártyája közül melyik kettőt mutatja fel a vásárláskor. Ha a két utóbbi közül csak az egyikkel rendelkeznek, semmi baj, hiszen a cég elfogadja a kereseti igazolást vagy a kifizetett közüzemi számlát is. A Westel 900 Rt. hasonló gyakorlatot követ, azzal a különbséggel, hogy eggyel kevesebb dokumentumot kér. Mindezek tetejébe a cégek fénymásolatot készítenek a dokumentumokról. Ezenkívül aláíratnak egy nyilatkozatot, melyben az ügyfél hozzájárul ahhoz, hogy adatai valóságtartalmát egy másik cég ellenőrizze. A feltételek bármelyikének elutasítása a szerződéskötés megtagadását jelenti. Az eljárás kényes voltát bizonyítja, hogy a Büntető Törvénykönyv 177/A. paragrafusa alapján akár egyévi börtönbüntetéssel is sújtható a jogosulatlan adatkezelés (különleges adatok esetében pedig a büntetés két év is lehet).

Nem először kénytelen szembesülni ilyen panaszokkal Péntek Zoltán, az adatvédelmi biztos főmunkatársa. A személyi másolására vonatkozó kérdés mégis meglepte a szakértőt. Korábban ugyanis – panaszok vizsgálata alapján – úgy tűnt, rendeződött a probléma. A Pannon GSM nyár elején jelezte: nem lesz kötelező az előfizetéskor a személyi lemásolása. Arról viszont a hivatal is csak nemrégiben szerzett tudomást, hogy azóta már több okmány bemutatását és másolását is megkövetelik.

A szakértő ezt az eljárást az adatvédelmi törvénnyel ellentétesnek tartja. Az 1992-ben elfogadott jogszabály kimondja: személyes adatot kezelni meghatározott célból, s csak a szükséges mértékben lehet. A nyilvántartási törvény szerint a személyi igazolvány közhitelűen igazolja a polgár adatait. Ennek alapján a személyazonosság megállapításához egyéb igazolványok követelése túllép a szükséges mértéken, tehát jogszerűtlen. Másrészt indokolt esetben az igazolvány száma alapján bárki kérheti a személyi ellopásának, elvesztésének és érvényességének igazolását.

Vajon hová vezet, ha a “több igazolványt kérek” módszere tovább terjed – veti fel a kérdést Péntek Zoltán. Lehetséges, hogy a rendőr sem fogja elfogadni igazoltatáskor a személyit, vagy a határőr az útlevelet? Ugyanakkor a fénymásolás készítése további jogszabályi elő-írásokba ütközik. Ezzel ugyanis jogosulatlanul a cég birtokába kerülnek személyes, köztük különleges adatok. Természetesen önként bárki engedélyezheti okmányainak másolását, adatainak továbbítását, vagy akár nyilvánosságra hozatalát is. Ám ebben az esetben létezik egy “apró” megkötés. Az tudniillik, hogy az önkéntesség csak szabad elhatározáson alapulhat, s nem kapcsolódhat a szolgáltatás megtagadásához. Ha tehát a vásárló ellenzi több okmányának bemutatását, lemásolását, vagy újabb cég bevonását adatai ellenőrzésébe, a telefontársaság akkor sem zárkózhat el a szerződéskötéstől.

A Pannon illetékese szerint Európában általánosan ismert gyakorlatról van szó; eddig semmilyen kifogást sem hallott ügyfeleitől. Mindenki megértette, hogy ezzel a lépéssel kizárólag a tisztességes vevőket védik. Senki sem akarhatja, hogy igazolványa ellopása után még nagy összegű számlát is küldjenek a címére. A Westel 900 vásárlói megtagadhatják a személyi igazolvány és más okmányok lemásolását. A kópiákat kizárólag az előfizetői szerződés adatainak ellenőrzésére használják fel. A jelzett problémával kapcsolatban ez idáig egyetlen panasz sem érkezett a Westel 900-hez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik