Kulcsfontosságú, hogy a hazai nagy- és középvállalatok megismerjék a kutatóhálózat és az egyetemi tanszékek erőtartalékait; az egymásra találást segítheti, ha a cégek vezetői ösztöndíjakat, illetve nevesített díjakat alapítanak a termelési területükön munkálkodó kutatóknak – fogalmaz Glatz Ferenc. Szerinte a legutóbb vizsgált időszakban – 1992 és 1995 között – csupán a vállalatok 16 százaléka állt kapcsolatban egyetemekkel, a valamely kutatóintézettel együttműködő cégek aránya pedig a 8 százalékot sem haladta meg. Ezt a világviszonylatban is elképesztően rossz arányt egyrészt a piaci igények megismerésével lehetne javítani. Másrészt olyan központi kezdeményezésekre lenne szükség, amelyek nem csak K+F ráfordítások növelésére ösztönöznék a vállalatokat, de arra is, hogy megrendeléseket adjanak a tőlük független kutatóhelyeknek.
Ami a felhívást illeti, egyáltalán nem valamiféle szponzori kapcsolatra gondoltam – hangsúlyozza az MTA elnöke. A kutatási ösztöndíjakban is megnyilvánuló együttműködés előnyei kölcsönösek. Az adományozónak ez a kapcsolatrendszer a társadalmi elfogadtatás lehetőségét ígéri (és persze bővülő profitot is), a kutatóknak pedig alkalmat ad a piaci kihívások feltérképezésére, amelyek számukra sem lehetnek közömbösek.
Magyarországon – az előző rendszer ideológiája, illetve a korábbi idők “gonosz földesúr” képzetei miatt – még mindig nagyon erős a vállalkozásellenesség. Nem a sikeres vállalkozók, hanem a Ludas Matyihoz hasonló figurák a népi hősök. Ha egy vállalat támogatja a hazai kutatást, azzal reprezentálja a társadalom felé: szükség van a tőke és a tudomány kapcsolatára; a tőke nem ellenség, hanem az előrelépés eszköze.
Glatz Ferenc szerint a vállalati szektort megcélzó kezdeményezés egy olyan átfogó tudomány-politikai koncepció része, amely jelentősen átalakítaná a kutatás-finanszírozás jelenlegi arányait. A három létező finanszírozási modell közül az állami támogatásra épülő, szovjet típusú megoldás megbukott. Az Egyesült Államokban szinte mindent a nagy cégek finanszíroznak, csak piacképes kutatás működik (s nem is rosszul, hiszen még a leggazdagabb országokból is el tudja “szívni” a kutatókat). Nyugat-Európa ugyanakkor a vegyes finanszírozásra esküszik, s egy hasonló szisztéma kialakításán dolgoznak idehaza is. Ebben a háromlépcsős modellben az alapfinanszírozás – telephely, működési költségek biztosítása – az állam dolga. A feladat-finanszírozásban (s természetesen a célok kijelölésében) már a vállalatoknak is komoly szerep jut, s végül a projektfinanszírozás (vagyis a kutatói ötletek kidolgozásának támogatása) a különféle alapokra marad. A “magyar modell” ma még teljesen kusza: a vállalati pénzek aránya kicsi, az alapoktól (OTKA, KMüFA) kapott pénzt pedig – kényszerűségből – gyakran a villanyszámla kifizetésére költik. Pillanatnyilag egyetlen műhely (a Papíripari Kutatóintézet) fenntartásában kapnak döntő szerepet a piaci megbízások.
A vállalatvezetőkhöz intézett felhívás első eredményei Glatz Ferenc elmondása szerint már megmutatkoznak – több cég is fantáziát látott a javaslatban. Az “első fecske” az immár amerikai kézben lévő Pharmavit magyar elnöke volt, aki tíz éven át összesen 250 ezer dollárnyi pénzt ajánlott fel a Bolyai-díjat elnyerő tudósok támogatására. A Shell vezetőjével megállapodtak, hogy a cég a magyar kémiai és fizikai kutatóintézetekből menedzsereket és kutatókat küldhet a világ négy pontján felállított K+F bázisaira. A MÁV a vasúti mellékszárnyak jövőjének kutatására alapított ösztöndíjat.
Bármilyen kezdeményezés kevés, ha nem egészítik ki állami adókedvezmények – állítja az MTA elnöke. A kormány azt ígérte, hogy a következő évben részletesen megtárgyalja a kutatás-finanszírozás közvetett lehetőségeit. Ha életben akarják tartani a még megmaradt természettudományos kutatóbázist, erre az egyik lehetőség a vállalkozók K+F célú kedvezményezettsége.
Az MTA a kezdeményezésen túl a kapcsolatteremtésben is szerepet vállal. A szerveződő akadémiai klub támogatói közé a 200 legnagyobb cég vezetője is meghívást kap; ha időnként együtt kávéznak a kutatási menedzsment tagjaival, talán könnyebben találnak majd közös témát.
