Már több tízezren egyenlítik ki Magyarországon tankolási számláikat kifejezetten a benzinkutaknál történő vásárlásra kigondolt üzemanyagkártyákkal. Lassacskán valamennyi, kisebb-nagyobb kúthálózattal rendelkező társaság kibocsát a saját neve alatt plasztiklapot. Mi több, a forgalmazók egymás közti szerződései révén egyes társaságoknál beindult a kölcsönös kártyaelfogadás is – azaz nem kizárólag a saját logójukkal ellátott kártyával fizethet az ügyfél, megfelel a szomszédváré is.
Jóllehet, az utóbbi években jelentősen megugrott az efféle kártyák száma, a benzinkutak forgalmából ezen fizetési módnak még nem sikerült jelentős hányadot “kiszakítania”. Egyes társaságoknál egyelőre százalékokban sem mérhető az így bonyolított forgalom, igaz, másoknál már a kutak kiskereskedelmi értékesítésének több mint egytizede történik ily módon. A piacra újonnan belépők mindenesetre abban reménykednek, hogy már a közeljövőben a készpénzes fizetések 20-30 százalékát kártyára tudják terelni.
A mai kártyák túlnyomó része vállalati ügyfelek belföldi használatára kibocsátott, kredit, azaz hitelkártya típusú (mely heti, havi elszámolással utólagos fizetést tesz lehetővé) és mágnescsíkos. Mindazonáltal van már a piacon kifejezetten magánszemélyeknek szóló és olyan is, ami forint alapú, de külföldön is felhasználható. Ugyancsak létezik debit, azaz betéti kártya (ilyen jelenleg a magánszemélyeknek kibocsátott benzinkártya), de forog mágnescsíkot nélkülöző chipkártya is.
A különféle típusok e pazar tárházával mindazonáltal elsősorban a nagy üzemanyagfelhasználó társaságokat kívánják behálózni a forgalmazók. Ezzel gyorsabb tankolást ígérnek, hiszen a számlázás ideje jócskán lerövidül, mint ahogyan az üzemanyagköltségek nyilvántartása és elszámolása is egyszerűsödik. A vállalati kártyabirtokosok fizetési fedezete ugyanakkor általában sokkal alaposabban felmérhető és “kézzelfoghatóbb” is, mint a magánszemélyeké. Ez pedig, kiváltképp a kredit-jellegű kártyáknál elsődleges szempont. A szerződés megkötése előtt a majdani kártyabirtokost mindenesetre alapos bonitásvizsgálatnak vetik alá, s ennek alapján állapítják meg, hogy kérnek-e óvadékot vagy bármiféle garanciát a cégtől. Minthogy e kártyák használatakor a vásárló utólag fizet, a forgalmazók gyakran előleggel is igyekeznek magukat bebiztosítani. Ennek a mértéke az ügyfél és a forgalmazó kilététől függ, számítására nincs általános szabály. A kalkuláció egyik kiindulópontja nyilván az üzemanyagvétel várható mértéke, ugyanakkor azt is jócskán figyelembe veszik, mikor lett kártyás partnerré az illető ügyfél. A kezdeti, ismerkedési időszakban az előleg nagyon is borsos lehet, miután azonban a kliens rendszeres törlesztőnek bizonyul, a kártya valóban az utólagos fizetés eszközévé válik.
A hitelezett időszakra – minthogy korántsem banki ügyletekről van szó – a kártyakibocsátó az üzemanyag árán túl semmi egyebet nem számít fel. De ugyanígy, a betéti kártya sem egy bankszámla “frontvonala”, így a chipen nyilvántartott összeg csak ki- és befizetések következtében változik. Azt tehát, hogy az ügyfél rajta pénzt parkoltat, az üzemanyag-forgalmazó nem honorálja.
Banki kártyaszámla áll viszont az ING Bank Duna üzemanyagkártyája mögött, mely az egyetlen kifejezetten e célra kreált banki termék a piacon. Ilyet két heti várható kifizetésnek megfelelő összeggel indíthat el az ügyfél, a számlán szereplő pénz a látra szóló betéteknek megfelelően, 3 százalékon kamatozik. Ha pedig az ügyfél túlköltekezett, akkor a kényszerhitelre 44 százalékos kamatot kell fizetnie, amelyet a bank 6 százalékos késedelmi kamattal is megspékel.
Az üzemanyagkártyák hazai története egyébként a Shellnél indult: a társaság 6 esztendővel ezelőtt lépett euroShell kártyájával a színre. Ez továbbra is az egyetlen olyan forintalapú termék, amely nemzetközi forgalomban is használható. Kártyáinak jelenleg négy típusa van forgalomban: az első kizárólag gázolaj tankolására alkalmas, a második már valamennyi üzemanyagfajta vásárlására használható. A harmadik kártya birtokosának ezen felül arra is van lehetősége, hogy annak kontójára tankoláson kívül alkatrészeket is vásárolhasson, sőt az autómosás árát is ráterhelheti. A negyedik plasztiklap pedig minden, a benzinkútnál kapható árucikk megvásárlására “kész”. Ugyanakkor mind a négy kártyára igaz, hogy birtokosuk azok segítségével kiegyenlítheti a hazai autópályadíjakat, sőt még az Ausztriában használatos matricákat is megvásárolhatja. Emellett a Shell-kártyásoknak segélykérés esetén nem kell kiszállási díjat fizetnie az Autohome autósegély-szolgálatnak.
A cég ötödik ilyen terméke, a Shell Smart névre keresztelt változat, mely az előbbiekkel ellentétben nem tartozik a klasszikus üzemanyagkártya kategóriába. Ez valójában egy pontgyűjtő kártya, amelynek birtokosa bizonyos mennyiségű benzin vásárlása után kedvezményhez jut.
A Mol kártyái ilyesmire ugyan nem jogosítanak, igaz, a kártyás ügyfelek az üzemanyaghoz úgynevezett Mol-listás áron juthatnak (a cég az egyes időszakokra “rögzíti” a benzin árát, amelyet ily módon a piaci változások nem érintenek). A társaság az üzemanyagkártyát kibocsátó benzinkutak közül másodikként, négy évvel ezelőtt szállt ringbe. Mára, legalábbis a kibocsátott kártyák számát illetően, a hazai piac vezetőjévé nőtte ki magát, ami a legnagyobb hazai hálózattal rendelkező forgalmazó lévén, nem is csoda. Plasztiklapocskáinak száma mára meghaladja az 50 ezret (a Shell éppen a napokban ünnepelte a 20 ezredik kártya kibocsátását). Ebbéli gyarapodásán azonban kétségtelenül sokat lendített az az akció, melynek során a Mol 14 ezer saját alkalmazottját látta el kártyával, mégpedig ingyen. A társaság az üzemanyagkártyáit egyébként elsősorban a nagy járműállománnyal és előzetes vizsgálatok alapján megbízhatónak ítélt pénzügyi fedezettel rendelkező cégeknek ajánlja. E forintalapú mágneskártyákat a birtokosaik egyelőre csak itthon használhatják, ám a cég már folytat tárgyalásokat arról, hogy a jövőben például a szomszédos országokban is találjanak elfogadóhelyet.
A Mol-kártyák első generációja az úgynevezett off-line rendszerű termékek sorába tartozott: a gépkocsikat rendszámuk alapján azonosították, a kártya pedig tankolásra, illetve autómosásra jogosította az autósokat. Az idén nyáron bevezetett on-line kártyáknál viszont az azonosításra már személyes azonosítót (PIN-kódot) használnak. Összesen ötféle plasztiklap közül választhat az ügyfél, amelyek – a Shelléhez hasonlóan – bizonyos fokozatokat jelölnek, pusztán gázolaj tankolásától a Mol boltjaiban történő vásárlásig.
Az Aral “csupán” három kártyát bocsátott ki, amelyek egymástól a felhasználói körben térnek el. Az üzemanyagkártyák piacán három éve feltűnt társaság külön forint- és devizaalapú terméket kínál a vállalkozásoknak, és – a benzinkártya-kibocsátók között egyedüliként – magánszemélyekre is szabott egy plasztiklapot. Az Aral Chipcard névre hallgató kártya – merthogy a mágnescsíkos üzemanyagkártyák világába ez a társaság memóriachippel lépett – másodpercre pontosan rögzíti a pénzmozgásokat. Mágnescsíkos társaival szemben ez a megoldás a PIN-kód segítésével lényegesen biztonságosabb – hangsúlyozzák az Aralnál -, ugyanis képtelenség hamisítani.
A Private Chipcard abban is egyedi, hogy a többi, hitelkártyaként működő termék között ez az egyetlen betéti kártya. E tulajdonságából következően birtokosának mindenekelőtt bizonyos összeget kell befizetnie a számlájára. A lehetséges minimum 10 ezer forint, a kártyán lévő összeg pedig a későbbiekben soha nem apadhat ezer forint alá. Amennyiben a kártyát ellopják vagy birtokosa egyszerűen elhagyja, a letiltás, illetve az újabb plasztiklap nem kerül többletpénzbe. Chipes pénztárcája azért laposabb lesz, de csupán ezer forinttal. (Amennyiben ugyanis a kártya eltűnését és az utoljára rajta szereplő összeget bejelenti, újat kap, de olyat, amin ezer forinttal kevesebb lesz.)
A kártyaszerződés megkötésekor az ügyfélnek módjában áll megválasztani, hogy az üzemanyag-vásárlás mellett milyen más szolgáltatások vagy árucikkek megvételét kívánja arról fedezni. Az igénybe vehető szolgáltatások köre szerint az Aral-kártyáknak ugyancsak öt típusa van forgalomban. A legegyszerűbb csak tankolásra ad lehetőséget, míg a legösszetettebbel a töltőállomásokon minden megvásárolható. Az árakból pedig még kedvezményt is nyújt a társaság, 2-2,5 százalék erejéig. (Hogy mekkorát, az nem a vásárolt áruk, szolgáltatások értékének, hanem a kártyára befizetett összeg nagyságának a függvénye.)
Az Aral Company Chipcardot, ahogy azt neve is mutatja, vállalatok számára ajánlják, mégpedig főként azon nagyobb cégeknek, amelyek legalább öt gépjárművel rendelkeznek. Végül azok a vállalatok, amelyek nemzetközi fuvarozással is foglalkoznak, devizaalapú Aral Routex Cardról szóló szerződést köthetnek. Ez a kártya Európa 26 országában, több mint 13 ezer töltőállomáson érvényes, az Aral, a BP, az Italiana Petrol, a Mobil és a Statoil ásványolaj-forgalmazó társaságok kútjainál.
Az OMV forintalapú, csupán belföldi használatra szóló terméke több mint két éve jelent meg. Jövőre viszont olyan kártyával is előrukkolnak majd, amely már a nemzetközi forgalmat is “bírja”. A cég a kártyáit olyan vállalkozások számára adja, amelyek évente legalább 10 ezer liternyi üzemanyagot fogyasztanak. Ez a limit azonban nem egy kártyára értendő, hanem az egész társaságra összességében, függetlenül a kiadott plasztiklapok számától. Ez a kártya is hitel-jellegű, így az egyszeri alkalommal teljesíthető vásárlások felső határa adott: legfeljebb 99 999 forint lehet. Egy hétre vonatkoztatva a felső plafon 200 ezer forint – ebben, a többi üzemanyag-forgalmazótól eltérően, az OMV tehát nem egyedi elbírálásra alapoz.
A legifjabb üzemanyagkártya-kibocsátó az Agip januárban bevezetett bronzkártyája csak tankolásra alkalmas. A bővebb palettájú ezüst-, illetve a minden szolgáltatásra kiterjedő arany-kártyák kibocsátása még egy kicsit várat magára, ám a tervek szerint az Agip még az idén e két utóbbit is bevezeti. A kártyák itt is személyazonosító PIN-kóddal vannak ellátva, ám a vásárló választhat: névre szóló, rendszámról azonosított vagy a kettő kombinációjára épülő kártyát óhajt-e kiváltani. Az Agip Flotta-kártya névre keresztelt plasztiklapja belföldön használható; a külföldi Agip-kutaknál ma még csak a devizaalapú PAN Europe nevű kártyákkal lehet fizetni.
Az Esso – bár kártyával eddig is rendelkezett – decemberben új, forintalapú Esso Cardot bocsát ki magáncégek és nagyobb társaságok számára egyaránt. A cég fogyasztási minimum korlátot nem szab; kártyáihoz alapos bonitásvizsgálatot tervez, kártyanyitási díjat viszont nem. Lesz ugyanakkor használati díj, amelyet a cég a tervek szerint egyéni megállapodás szerint kér az ügyfeleitől. Az Esso Card iránt valószínűleg érdeklődni fognak azok a cégek is, amelyeknek a gépjárművei gyakrabban járják a külföldi utakat (azt a társaság valamennyi európai töltőállomásán elfogadják majd). Az Esso Card alkalmas lesz tankolásra a Shell nemzetközi hálózatában is, így mintegy 18 ezerre növelve az elfogadóhelyek számát szerte a kontinensen. Emellett Európa 18 országában lehet majd vele fizetni a Breakdown hálózat autómentő szolgáltatásaiért.
A majdani kibocsátók közül a British Petrol idén decemberben szándékszik belépni az üzemanyag-kártyák piacára. A jelenlegi tervek szerint a kredit típusú kártyát minden bizonnyal BP Plus Magyarországnak fogják hívni, s főként a vállalati ügyfeleknek szól majd. S hogy az 1998-as év elejére is jusson új benzinkártya, hátra vannak még a Total készülő plasztiklapocskái. A társaság – az Aralhoz hasonlóan – a magánügyfelek részére debit, a cégek számára kredit chipkártyát tervez. Ezeket várhatóan klubkártya is kíséri majd, amellyel – hasonlóan a Shell Smart-hoz – pontokat lehet gyűjteni.
