Sem itthon, sem a nemzetközi szakirodalomban nem foglalkoztak idáig mélyebben azzal, hogy a közép- és kelet-európai országok mezőgazdasági szerkezete beilleszthető-e az EU agrárrendszerébe. Az unió e témára vonatkozó álláspontját mindössze három dokumentum (a Fehér Könyv, a két évvel ezelőtti madridi csúcstalálkozóra készített Stratégiai Taulmány, illetve az Európai Bizottság idén nyáron nyilvánosságra hozott véleménye hazánk uniós jelentkezéséről) érinti, ám ezek gyakorlatilag nem foglalkoznak azokkal a nyilvánvaló és lényeges különbségekkel, amelyek ma léteznek Magyarország és az EU agrárszerkezete között (a bizottsági vélemény legfontosabb megállapítása, hogy a magyar mezőgazdaság a csatlakozás során nem jelent problémát). Mivel a hazai mezőgazdaság nem konform az unióéval, a strukturális különbségek gátolhatják integrációs törekvéseinket. Itt persze nem arról van szó, hogy emiatt nem vesznek fel bennünket a közösségbe. A csatlakozás után azonban könnyen szembe kerülhetünk azzal a kedvezőtlen helyzettel, hogy a jelenlegi agrárszerkezet mellett csak korlátozottan részesülhetünk a Közös Agrárpolitika (CAP) által nyújtott támogatásokból. Ennek igazolására elég röviden áttekinteni az agrártámogatások főbb jogcímeit és a hozzájutás kritériumait.
A fontosabb támogatásokat némi leegyszerűsítéssel agrárpiaciakra és strukturálisokra lehet osztani. Az agrárközgazdászok szinte a kezdetektől fogva bírálták a CAP rendszerét, különösen a piaci ártámogatásokat és az exportdotációkat, mivel azok – a célokkal ellentétesen – elsősorban a nagyobb méretű, egyébként is jó helyzetben lévő üzemeknek kedveznek. Az ártámogatások ugyanis a megtermelt mennyiségekhez kapcsolódnak, ezért aki többet termel, az nagyobb támogatáshoz jut. E problémával a CAP irányítói is szembesültek. Így például már a nyolcvanas évek közepén elfogadott memorandum megállapítja, hogy a kis, családi gazdaságok jövedelmi problémáit a korábbiaknál hatékonyabban és szisztematikusabban kell figyelembe venni.
Az 1992-es CAP-reformot megalapozó bizottsági dokumentumok is jól érzékelték az ártámogatásokkal kapcsolatos gondokat. A háttérként szolgáló jelentés is megállapítja, hogy a támogatások zöme a nagyobb intenzív farmokra koncentrálódik: az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alap által nyújtott szubvenciók négyötödét a farmok egyötöde kapja. Ez a rendszer nem veszi megfelelő módon figyelembe a kis és közepes nagyságú családi farmok többségének jövedelmi helyzetét.
Nehéz olyan adminisztratív fékeket beépíteni, amelyek hatékonyan tudják kezelni a fent jelzett problémát. A leggyakoribb megoldás, ha a támogatások maximumát gazdaságokhoz vagy gazdálkodókhoz kötik, ezt azonban könnyen ki lehet játszani: egy nagyobb háztartás például egyszerűen a családtagokat külön-külön bejelenti mint gazdálkodókat, vagy mint önálló gazdasági üzemeket. Ennek ellenére az EU néhány részpiacon igyekszik a kisebb termelőket pozitívan diszkriminálni. Például a CAP-reform központi elemének számító területpihentetési program hatálya nem vonatkozik a kisebb termelőkre. (Kistermelőnek az a farmer minősül, akinek a földje legfeljebb 92 tonna gabona előállítására alkalmas.) Az olívaolaj, a kecske és a juh piacán meghatározott mennyiség fölött a támogatás degresszíven csökken.
A mezőgazdasági struktúrák hatékonyságának javításáról szóló legújabb, 950/97. számú rendelet tartalmazza a legfontosabb támogatási jogcímeket. A beruházási támogatásokhoz olyan mezőgazdasági vállalkozások juthatnak hozzá, ahol a gazdálkodó főfoglalkozású; megfelelő szakértelemmel rendelkezik; tervezetet nyújt be vállalkozása fejlesztésére és vállalja egyszerűsített könyvelés vezetését. Támogatást kaphatnak továbbá azok a részfoglalkozású farmerek, akinek teljes jövedelme legalább 50 százalékban farmból, erdőgazdálkodásból, turizmusból, kisiparból vagy a vidék fenntartását szolgáló tevékenységből származik. A részfoglalkozású gazdálkodó teljes jövedelmének legalább 25 százalékban a farmból kell származnia, a nem mezőgazdasági tevékenységére fordított idő pedig nem haladhatja meg a farmer teljes munkaidejének a felét. A támogatási programokat azokra a mezőgazdasági vállalkozásokra kell korlátozni, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a referenciajövedelem 1,2-szeresét. (Utóbbit úgy kell meghatározni, hogy az ne lépje túl a körzet nem mezőgazdasági munkát végző dolgozóinak átlagbérét.)
A tagállamok a támogatási programokat a családi jellegű vállalkozásokra korlátozhatják. Főfoglalkozásúnak az számít, akinél az agrárvállalkozásból származó jövedelem az összjövedelemnek legalább a fele, és a nem vállalkozásban eltöltött munkaidőnek kevesebb a teljes munkaidő felénél. A tagállamoknak a jogi személyek esetében a fenti feltételeket külön meg kell fogalmazniuk. A beruházási támogatások ugyanakkor vonatkozhatnak meghatározott gazdaságokra vagy azok csoportosulásaira. Utóbbiak részére a támogatás akkor adható, ha a tagoknak legalább a kétharmada főfoglalkozású, megfelelő szakértelemmel rendelkezik, s tervezetet nyújt be vállalkozása fejlesztésére. A korábban említett mennyiségi plafonokat meg kell szorozni a csoporthoz tartozó gazdaságok számával, ám ezek a felső határok nem léphetik túl a 200 tehenet, illetve a gazdaságonkénti támogatás maximumaként meghatározott összeg négyszeresét. A tagállamok külön határozzák meg azokat a feltételeket, amelyeket a csoportosan működő gazdaságoknak teljesíteniük kell. Ezek: jogi formájuk, tevékenységük minimális időtartama (ez nem lehet kevesebb 6 évnél), tőkéjük szerkezete, a tagoknak a vezetésben való részvétele.
A beruházási támogatásokhoz való hozzájutásnak tehát szigorú feltételei vannak. Ha ezeket a kritériumokat hazai környezetben alkalmaznánk, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a magyar mezőgazdasági üzemek döntő része nem kaphatna támogatást. A kisgazdaságok jelentős hányada ugyanis nem tesz eleget a könyvviteli és a szakképzettségi feltételeknek. A nagyüzemek viszont a csoportos vállalkozásokra hozott azon feltételnek nem felelnek meg, hogy a tagok kétharmadának főfoglalkozású gazdálkodónak kell lenni.
A beruházási támogatást meg lehet tagadni, vagy korlátozni lehet, ha az érintett beruházás növeli a gazdaság piac által nem fedett termelését. A tejtermeléssel kapcsolatos beruházások esetén nem lehet megadni a támogatást, ha annak nyomán a termelés meghaladja a referenciamennyiséget, (kivéve, ha egy utólagos referenciát meg nem ítéltek). A támogatás nem adható olyan beruházásokhoz, amelyek célja a sertésférőhelyek növekedése. Az ezen ágazatban végrehajtott beruházások esetében a támogatás odaítélésének feltétele, hogy a sertések által elfogyasztott takarmány legalább 35 százalékát a vállalkozáson belül kell megtermelni. A szarvasmarha ágazatban megvalósuló beruházási támogatásokat is szigorú adminisztratív kritériumok teljesülése esetén adják csak.
A CAP középpontjában mindig a családi farmok álltak, hiszen most is és a belátható jövőben is ezek adják az EU agrárszerkezetének meghatározó elemét. Ezt a tendenciát tovább erősítheti, hogy a három legutóbb felvett tagállam is hasonló szerkezetű mezőgazdasággal rendelkezik. Ugyanakkor tény, hogy az unió korábbi bővülései során egy ország sem jelentkezett olyan duális agrárgazdasággal, amelyben az ipari farmok jellemzőivel bíró nagyüzemek domináltak. Eddig az EU nem fogalmazott meg egyértelmű csatlakozási kritériumokat a kívánatos agrárstruktúrákat illetően. A jelenlegi szabályozásból kiindulva azonban látnivalóan egyre fontosabb cél, hogy a különböző címeken juttatott támogatások elsősorban az arra rászorulókat segítsék. Ennek érdekében az egyes szubvencióknak különböző értékekhez kapcsolódó felső korlátai vannak. Ettől az alapelvtől valószínűsíthetően a későbbiekben sem fog eltérni a CAP. A reform jelenlegi iránya alapján egyébként a jövőben valószínűleg tovább csökken az agrártámogatásokon belül az árszubvenciók szerepe, folytatódik azok leválasztása a termelés mennyiségétől. Másfelől növekszik a strukturális programok jelentősége. Ez súlyosan érinthet bennünket, mivel az ártámogatások mennyiséghez kapcsolt rendszere elsősorban a nagyobb üzemeket kedvezményezi. A magyar agrárpolitikának ezért a csatlakozásig hátralévő időben főként azokat az eszközöket kell átvennie, ahol reális esély van a későbbiekben pótlólagos források bevonására. Határozott struktúrapolitikát kell tehát folytatni – olyat, amely elsősorban a termelés hatékonyságát szolgálja. A jelenlegi gyakorlattal szemben csökkenteni kell a jövedelemtranszfer típusú támogatásokat, és a piaci folyamatok tranzakciós költségeit mérséklő szubvenciókat kell bevezetni. A támogatások hatókörébe hangsúlyozottan be kell vonni a családi gazdaságokat.
A feladat az, hogy az uniós struktúrapolitikai eszközöket beépítsük a hazai agrárpolitika eszköztárába. Ilyenek például a mezőgazdasági beruházások, a kezdő fiatal gazdálkodók, valamint a technológiai és gazdasági jellegű továbbképzés támogatása, a farmok könyvelésének bevezetésére ösztönző szubvenciók, az értékesítés és a feldolgozás területén történő fejlesztések segítése, termelői csoportok létrehozásának ösztönzése az értékesítés hatékonyságának növelése érdekében. Ugyanakkor a hazai agrárpolitika információs és adminisztrációs rendszerét sürgősen tovább kell fejleszteni, hogy képesek legyünk a CAP támogatási rendszerének adminisztrációs befogadására is. Ezek elengedhetetlen előfeltételei annak, hogy a későbbiekben bekapcsolódhassunk az unió által részfinanszírozott strukturális programokba.
(A szerző az MTA Közgazdaságtudományi Intézet főmunkatársa)
