Gazdaság

AH: KONCESSZIÓS REMÉNYEK

A hírközlés-politikai koncepció január második felére várható elfogadása előtt nem lesz döntés az Antenna Hungária (AH) Rt. privatizációjáról – tájékoztatta lapunkat Bölcskei Imre, a hírközlési tárca helyettes államtitkára azután, hogy november végén megkezdődött e kérdésben a tárcaközi egyeztetés. Ennek témája elsősorban az AH távközlésben betöltendő szerepe. Egy korábbi határozat szerint valamely szakmai vagy pénzügyi befektető, illetve csoport a cég 25 százalékos részvénycsomagját szerezheti majd meg. Az új résztulajdonosnak később opcióban felajánlható a teljes részvénycsomag 50 százalék mínusz egy szavazatnyi hányada. Az AH értékét nyilván növelné, ha megkapná a rádióbázison működő távközlési tevékenységek koncessziós jogát. Ez a – becslések alapján évi 50-70 milliárd forint bevételt garantáló – kormányzati távközlést illetően lenne fontos. A cég bevételeinek 90-95 százalékát korábban az MTV, illetve a Magyar Rádió befizetései jelentették. Ez az arány tavaly 70 százalék alá csökkent. A távközlési tevékenységek az idén 13 milliárd forintot, jövőre 15 milliárdot hoznak. Főként ennek köszönhetően a cég mai, 18 milliárdos vagyona 2002-ben, a távközlési liberalizáció indulásának évében – Máté István AH-vezérigazgató szerint – elérheti a 100 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik