Gazdaság

LTO KONTRA MATÁV – Díjharc

Igazságtalannak találja a távolsági hívások összekapcsolási díjának megosztását a Magyarországi Helyi Koncessziós Társaságok Szövetsége (LTO). Szerintük ugyanis a jövő évben életbe lépő szabályozás tovább erősíti a Matáv gazdasági erőfölényét, és ellehetetleníti a helyi társaságok működését. Utóbbi cég visszautasítja a vádakat.

A hírközlési tárca szeptemberi, távközlési tarifákat szabályozó rendelete értelmében a távolsági hívások jövő évi, átlagosan 24,8 forintos díjából 8,52 forint a Matávot illeti, míg a hívást fogadó, indító helyi társaságok a fennmaradó 16,28 forinton osztoznak (Figyelő, 1997/47. szám). Fellegi Tamás, a Matáv kormányzati kapcsolataiért és szabályozási ügyeiért felelős igazgatójának értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy cége – mint monopolhelyzetben lévő távolsági szolgáltató – átlagosan 8,14 forintot fizet a helyi cégeknek az általuk nyújtott összekapcsolási szolgáltatásért. A helyiek viszont keveslik az őket megillető részt, ellenben sokallják azt a 8,52 forintot, amelyet a Matáv kér tőlük a szolgáltatási területükről induló távolsági hívások továbbításáért. Fellegi szerint a helyi társaságok már így is percenként egy forinttal kapnak többet, mint az idén.

A szövetség azonban elégedetlen, s minimum 3,5 forintos emelést tartana szükségesnek és elfogadhatónak. Tagjai úgy látják: az új díjrendelet jövőre mintegy 16 milliárd forinttal rövidíti meg a helyi társaságokat (10 milliárdról a helyi összekapcsolási díjak, 6 milliárdról pedig a tarifakiegyenlítés miatt kell lemondaniuk). Erősen fájlalják, hogy bevételeik 33 százalékát a Matáv kasszájába kell befizetniük, holott Nyugat-Európában ez az arány csak 15 százalék. Ezen felbuzdulva a helyi társaságok – piaci erőfölénnyel való visszaélésre hivatkozva – már be is panaszolták a Matávot a Gazdasági Versenyhivatalnál és az Európai Bizottság versenyjogi igazgatóságán. A Versenyhivatal azonban időközben már elutasította a szövetség panaszát, mert úgy találta, hogy a távolsági szolgáltató semmi olyat nem tett, amely ellentmondana a koncessziós szerződésben foglaltaknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik