Gazdaság

DÉLTÁV, DIGITEL – Vonalas fejlődés

A helyi távközlésre vonatkozó koncessziós előírás szerint 1997 végéig kínálati piacot kell teremteniük a szolgáltatóknak. A francia főtulajdonos Csongrádban, valamint Vác és Gödöllő térségében - a Déltáv Rt. és a Digitel 2002 Rt. esetében - eleget tett kötelezettségének.

Csongrád megyében 1995 márciusában vette át a Matávtól a Déltáv Rt. a szolgáltatást. A cég a Matel-csoport tagja, amelyhez a Vác és Gödöllő körzetében szolgáltató Digitel 2002 Rt. is tartozik. A fejlesztések nyomán a telefonvonalak száma 73 ezerről 131 ezerre emelkedik a megyében. Ma már belterületen száz lakásból több mint 70-ben van főállomás. Külterületen a telefonhálózat fejlesztése az év végével indul. Beruházásokra tavaly 7,7, idén 8,6 milliárd forintot költöttek. Az invesztíciókhoz az EBRD-től vettek fel 75 millió dollárnyi hitelt; a fennmaradó részt a tulajdonosok biztosítják, illetve a bevételekből fedezik. A Déltáv novembertől Internet-hozzáférést biztosít, jövő év elején pedig belép az ISDN-szolgáltatások piacára.

A Vác és Gödöllő térségében működő Digitel 2002 Rt. 65 településen már megteremtette a kínálati piacot. Míg 1995-ben 100 lakosra 8,5 vonal jutott, addig a fejlesztéseknek köszönhetően ez év végére ez a szám 32-re emelkedett. A koncesszió ideje alatt 2002-ig öszszesen 184 millió dollárt fordítanak fejlesztésekre – eddig 130 milliót fektettek be. Szolgáltatásaik körét folyamatos akciókkal bővítik – novembertől az ISDN és az Internet is ezek közt van. A kábeltelevíziózásról a jövő év elején döntenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik