Év végi hajrában bíznak a biztosítók. Várakozásaik alap-ja az értékpapírtörvény, amely az értékpapír-letétkezelők számára előírja biztosítások – méghozzá káreseményenként legalább 50 millió forintos vagyonbiztosítás – megkötését. Mivel azonban ez utóbbi típus lényege nehezen körülírható, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet engedélye alapján a törvényi kötelezettség szakmai felelősségbiztosítás létesítésével is teljesíthető.
Apró szépséghiba, hogy ezen ág hirtelen meglódulásának a biztosítóknál egyelőre nincs jele. Mivel az efféle szerződések megkötését nyilván kevés letétkezelő hagyja az utolsó pillanatra, csak arra lehet gondolni, hogy java részük már efféle védőernyő alatt tevékenykedik.
A központi kötelezettségtől közvetve mégis a pénzügyi intézmények javát szolgáló biztosítások piacának nekiindulását várják. A Nagy-Britanniából eredő, bankok, brókerek, egyéb pénzügyi vállalkozások (akár jelzáloghitel-intézetek) számára kreált kockázati biztosítások immár jó néhány évtizede behálózzák a világot. Valamennyi pénz- és tőkepiaci szereplő önálló, testre szabott biztosítást kapott, melyek mostanság, sokadik generációjukat élve alakulnak át éppen újra: az egyre univerzálisabbá fejlődő társaságok számára úgynevezett pénzügyi intézményi kockázati biztosításokat fejlesztenek ki.
Ezzel szemben ha Magyarországon egy biztosítónak banki ügyfele van, annak főként hagyományos vagyonbiztosítással áll a rendelkezésére; a hitelintézet többnyire a vállalkozók számára összeállított csomagból válogathat. Így van ez például az ÁB-Aegon Általános Biztosítónál, ahol a banki ügyfél mindemellé bankkártyára és alkalmazotti hűtlenségre azért egyedileg biztosítást köthet.
Mindazonáltal a magyar piacon is feltűnik immár ez a bizonyos bankkockázati biztosítás, melynek terjedéséhez nyilván a rizikónak is jobban el kell “harapóznia”. Ugyanakkor a bankok és biztosítók uniós komformitási vágya is bizonyára nyitogatja e piac kapuit. Egyelőre azonban az efféle szerződések díjbevétele az ipari vagyonbiztosítási állományon belül alig éri el akár az egy százalékot is.
A bankkockázati biztosítás hét elemből tevődik össze. Ezek közül az első az alkalmazottak hűtlenségét, azaz azt igyekszik “kivédeni”, hogy a bank bármely dolgozója tisztességtelenül, csalárd módon jogtalan haszonra tegyen szert. Ha viszont a kár az alkalmazott gondatlanságából ered, akkor a biztosító nem fizet. Hogy ez így alakult, tulajdonképpen a legutóbbi idők fejleménye. A londoni biztosítási piac – mely hazánkban elsősorban az itt kötött bankkockázati biztosítások viszontbiztosítása révén “diktálja” szabályait – a Barings-bankház botránya nyomán határozott így (az ominózus ügyben érintett devizabróker a központ elől eltitkolt veszteségeit újabb ügyletekkel próbálta pótolni, mindhiába).
A bankoknál felmerülő kockázatok nagyon is jellemző csoportja a különféle okiratok és értékpapírok hamisítása. Manapság a károk döntő hányada világszerte ilyen. Egy gondot, a csekkhamisításét mindenesetre többé-kevésbé megúszhatják a magyar bankok, szemben például az Egyesült Államokban működő társaikkal. A kevéssé csekkesített hazai pénzügyi intézményeknél ez vélhetőleg sohasem éri el a bejelentett bűncselekményeken belül azt a közel 43 százalékos arányt, mely az FBI adatai szerint tavaly Amerikát jellemezte.
Hiába e jó hír, a hamisításnak marad még jó néhány más módja. A bankkockázati biztosítások okirat-hamisítási eleme mindazonáltal ez ellen is véd. Lehet hamis maga az okirat, vagy rajta az aláírás, módosíthatták azt csalárd módon, illetve kiderülhet, hogy elvesztették vagy ellopták – a biztosítás az ezek alapján eredő károkat fedezi. Ám csak akkor, ha az okiratot jóhiszeműen használták fel, s a hamisító nem a bank alkalmazottja. Ha viszont belsős – vagy egy vele összejátszó illető – követi el a visszaélést, úgy a hűtlenségi biztosítás van soron, már amennyiben mindez bebizonyítható. Ez a kérdés oly módon oldható meg, ha az ügyfél kérésére a fedezet a házon belül hamisított aláírásra is kiterjed. Az okirat-hamisítási biztosítás mindazonáltal nem védi a bankot azon veszteségekkel szemben, amit a hamis személyi igazolvánnyal jelentkező ügyfél okoz, jóllehet, a banki csalások jelentős hányadát éppen így követik el.
Külön elem kárpótolja a bankot viszont akkor, ha meghamisított értékpapír, például bankgarancia alapján jár el egy ügylet során, mondjuk azt fedezetként elfogadja (mint ahogy az számos alkalommal történt a kilencvenes évek elején). Azok az értékpapírok, amelyekről nem készül igazolás, ma már általában szintén e biztosítás védelmét élvezik, és a hamis valuta is “biztosítható”.
A szerződésnek ugyanakkor része egy átfogó vagyonbiztosítás is. Ez azokat a károkat fedezi, amelyek vagyontárgyak eltűnéséből keletkeznek – feltéve, hogy azoknak “rejtélyes és megmagyarázhatatlan módon” kel lába. A biztosítás kiterjed azokra a telephelyekre is, amelyeket ugyan az illető bank őriz, kezel, de más tulajdonában állnak. Bankok esetében a biztosított vagyontárgy természetesen nagyban különbözik az ipari vagyonbiztosítással védett “objektumoktól”. Itt kiváltképp készpénzről, aranyrudakról, egyéb nemesfémekről, értékpapírokról van szó.
Utóbbiak szállítására is kiterjed a biztosítás. Ez alapesetben azokra a kockázatokra nyújt fedezetet, amelyek a vagyontárgyakra akkor leselkednek, amikor azok az alkalmazottnál, páncélautóban vagy egy biztonsági cég felügyelete alatt vannak. Köthető azonban effajta szerződés más elismert szállítási módszerekre (így például ajánlott, légi- vagy éppen hajópostai küldeményekre) is. Ezek a rizikók azonban sokszor ki is kerülhetnek a bankkockázati biztosításból, vagy ha nem, ez a szerződés kiegészítő fedezetet is nyújthat. Így van ez, ha a banknak például olyan szállító társasággal van szerződése, melynek szolgáltatásaiban ez a biztosítás is benne foglaltatik.
A bankkockázati biztosítás alaphelyzetben még egy részből áll, mely betörés, rablás, sőt, a szándékos rongálás esetén a bank irodáiban és berendezési tárgyaiban esett károkat téríti meg. Ez a konstrukció – az általában a vagyonbiztosításban foglalt – tűzkárra viszont nem fizet.
Mindezeken túl általában az ügylethez kapcsolhatók extra fedezetek is: ezek speciális területei pedig az utazási csekkek, a bankkártyák és a széfszolgáltatás. Az utóbbi esetében a kárt a biztosító állja, ha a széf tartalma eltűnik, illetve víz, robbanás vagy egyéb katasztrófa folytán megsérül. (Önmagában a bankkockázati biztosítás az ügyfelek banki széfjében elhelyezett vagyontárgyakra nem terjed ki, kivéve, ha az azokban esett kár valamely alkalmazott számlája írható.)
Korántsem elterjedt, de egynémely cég immár a bankokkal szemben elkövetett számítógépes bűncselekmények ellen is hajlandó biztosítani. (A számítástechnikai és távközlési eszközök használatának kockázataira először az angliai Lloyd’s Underwriters dolgozott ki biztosítást, melyhez hasonló aztán az Egyesült Államokban is meghonosodott.) A hagyományos bankkockázati biztosítás a számítógép révén keletkező károkból csak a banki alkalmazott hibájából eredőket fedezi. Az efféle bűncselekményekkel kapcsolatos konstrukcióktól a biztosítók döntő többsége ma nálunk nagyon is irtózik, igaz, egyelőre a bankok sem igen támasztanak efféle igényt. Az első banki számítógépes csalást a rendőrség tavaly regisztrálta, s most sem tart nyilván többet fél tucatnál. Ezen bűncselekmények várható gyarapodása azonban lassan bizonyára keresletet gerjeszt. Ilyen megoldásra ma meglehetősen szűk körben, a bankkockázati biztosítás kiegészítőjeként van lehetőség, a Garanciánál és a Hungáriánál. Az utóbbinál azonban ez a szolgáltatás a közeljövőben már “csomagban” is megjelenik: a hagyományos bankkockázati biztosítást, a számítógépes bűncselekmények elleni biztosítást és a vezető tisztségviselők szakmai felelősségbiztosítását boronálják majd egybe.
Mindkét biztosító a Lloyd’s által kidolgozott kötvényt magyarította, s egyaránt tízféle bűncselekményre kínálnak fedezetet. A biztosító igyekszik lefedni azokat a kockázatokat, amelyek a bankot számítógépes rendszerein, valamint ügyfél-kommunikációs és elektronikus pénzátutalási szisztémáin éri, a csalárdul bevitt és a módosított elektronikus adatok révén. A hamis elektronikus megbízásokból eredő károk, az elektronikus adatok elvesztése vagy sérülése, az ügyfél által küldött, de szándékosan megváltoztatott, illetve a nem a biztosított által postázott adatok, megbízások okozta károk ellen biztosít e termék akkor is, ha például a pénzátutalást telefonon kezdeményezték. Ezenkívül magában foglalja a hamisított telefax elleni biztosítást, valamint azt is, ha az adatokat számítógépes vírus “emésztette fel”. (Ez utóbbi azonban csak arra az esetre vonatkozik, ha a vírus aljas szándékok útján került a rendszerbe, márpedig ennek bizonyítása nem könnyű feladat.)
Mindezen elemekből a bank maga válogatja össze a szükségesnek vélt összetevőket. Ám némelykor – hiába a biztosító előzetes, sokszor bankot riasztóan részletes kérdőíve és a viszontbiztosító által kiválasztott kockázatelemző cég felmérése – egyes kockázati elemek kimaradnak a szerződésből. Ennek egyik lehetséges oka az, hogy a többnyire angolszász (s mostanság időnként német) viszontbiztosító kívánalmai magyarországi törvényekre gyakorta lefordíthatatlanok. Az esetek többségében mindazonáltal sikerül különféle záradékok útján “leképezni” az itteni szerződésbe az angol piacot. Bár előfordul, hogy a viszontbiztosítótól az illető kockázatra a társaság nem kap fedezetet; ilyenkor arra általában legalább egy nagyságrenddel alacsonyabb limitet szabnak.
