Gazdaság

HUMAN – A haza fogságában

A Human Oltóanyagtermelő és Gyógyszergyártó Rt. háromnegyedéves gyorsjelentése arra utal, hogy a cég továbbra sem tudta áttörni régóta ismert korlátait. A tőzsdei gyógyszergyártók közül leginkább ezt a társaságot sújtja a hazai piac szűkülése, miközben az export még mindig csak kis részét hozza az árbevételnek.

A Human Rt. megítélését jól mutatja a részvények árfolyamának alakulása: a papírok ismét a tavaly év végi 2750 forintos szint környékén forognak. Az idei árfolyamnyereség tehát teljesen eltűnőben van, miközben a BUX tavaly december óta mintegy 50 százalékkal emelkedett.

A társaság konszolidált árbevétele az első kilenc hónapban 12,4 milliárd forint volt – 28,6 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában. A növekedésben meghatározó szerepet játszott az exportárbevétel 85,5 százalékos bővülése, amely így elérte az 1,67 milliárd forintot. A kivitel viszont még így is az összárbevételnek csupán 13,5 százalékát tette ki (szemben például a Richter 71 százalékos arányával).

Az exportbevétel további növelését alapozhatja meg, hogy a társaság több termékének (infúzió- és szemcseppkészítmények) is megkezdte a törzskönyveztetését néhány közép- és kelet-európai országban, ami persze nem megy egyik napról a másikra. A belföldi eladások további korlátja ugyanakkor, hogy a cég által gyártott készítmények fő vásárlói az igen rossz pénzügyi helyzetben – helyenként fizetésképtelenséggel küszködő – kórházak. Az a veszély talán nem fenyeget, hogy az így felhalmozott követeléseket le kellene írni, a késedelmes fizetések viszont problémákat okozhatnak. A helyzetet jól jellemzi, hogy a Human vevőkövetelései egy év alatt 1,48 milliárd forintról 2,76 milliárd forintra nőttek. Ezt a társaság, úgy tűnik, igyekszik áthárítani a szállítókra: a velük szembeni kötelezettségek ugyanis időközben 1,62 milliárd forintról 2,74 milliárd forintra emelkedtek.

A Human üzemi eredménye az első háromnegyed évben 544 millió forintot tett ki, ami csak 2,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ennek fő oka, hogy az értékesítés közvetlen és közvetett költségei az árbevételt meghaladó mértékben – 30,3, illetve 30,8 százalékkal – emelkedtek. A vállalat adózás előtti eredménye (amely az adókedvezmény miatt megegyezik az adózottal) csak annak köszönhetően nőtt 21,9 százalékkal (674 millió forintra), hogy a pénzügyi eredmények a tavalyi 70 millió forintról 233 millió forintra emelkedtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik