Alaptevékenységét tekintve változatlanul “jól muzsikál” a győri székhelyű Graboplast Rt. A lakásbelső-piacon a regionális multi szerepkörére pályázó társaság az év első kilenc hónapjában 14,2 milliárd forintos árbevétel mellett 2,1 milliárdos adózott eredményt ért el.
A bázisidőszakot – az elmúlt év akvizíciói után is egyértelműen kapacitáskorlátos padló és tapéta üzletágak miatt – forintban is csupán 24 százalékkal felülmúló árbevételben tovább növekedett az exportpiacok szerepe. A Grabo termeléséből 9,1 milliárd forint értékű áru talált a külpiacokon – elsősorban a FÁK-országokban – vevőre. A csupán minimális mértékben bővülő árbevétel mellett egyértelműen javult a csoport jövedelmezősége: az 1,8 milliárd forint feletti üzemi eredmény 18,1 százalékos árbevétel-arányos jövedelmezőséget jelent. (Ez az iparági átlagot és a Graboplast korábbi teljesítményét is jócskán felülmúlja.)
A cég az idei akvizíciókkal, valamint az 1998 végén induló (négy méter széles PVC-padlókat gyártó) üzem beállításával feltehetően tartani tudja üzemi eredményének emelkedő trendjét.
Más lehet a helyzet a csoport pénzügyi eredményességével: a félévkor még 60 millió forint alatti mutató szeptember végére 560 millió forint fölé emelkedett. Az ugrás ugyanakkor egyszeri lépéseket takar (így a Lentex-részesedés eladásán, illetve a saját részvények értékesítésén elért árfolyamnyereséget, valamint a kamatarbitrázs-ügyletek hasznát).
A sikeres őszi tőkeemeléssel a társaság mintegy 10 milliárd forintnyi friss tőkéhez jutott. Ez szolgál majd forrásul a fenti PVC-padló beruházáshoz, a szlovéniai Juteks többségének várható megszerzéséhez (a cégben a Grabo jelenleg 24,99 százalékot birtokol), több más üzletág fejlesztéséhez, valamint a tervezett – és a Rába-privatizációba való beszállással reflektorfénybe került – kockázatitőke-társaság megalapításához.
A tőkeemelésből befolyt összeg egy ideig feltehetően pótolja majd a harmadik negyedév egyszeri pénzügyi eredményét, ám – mint azt a csoport menedzsmentje egyértelműen közölte – a Graboplast a későbbiekben is az alaptevékenységére kíván koncentrálni. Ez pedig azt jelenti, hogy a méretét eddig vállalatfelvásárlásokkal, majd azok feljavításával növelő Graboplast új útra lépett. A szlovéniai céggel egy modern, jelentős piacokkal rendelkező, a Graboplastnak korábban is szállító versenytársat vásárol meg a csoport, mely így összesen évi közel 30 millió négyzetméteres PVC-padló termeléssel jelentkezhet majd a régióban; az új nagyságrend pedig bizonyosan új versenytársakat is hoz majd a Graboplast életébe.
GRABOPLAST
MAGYAR SZÁMVITELI ELVEK SZERINT KONSZOLIDÁLT, EZER FORINT
Eredménykimutatás
Mérleg |
1996. IX. 30. |
1997. IX. 30. |
Befektetett eszk. |
3 994 208 |
6 421 152 |
Forgóeszközök |
10 851 146 |
12 891 398 |
Saját tőke |
9 305 328 |
12 115 068 |
Jegyzett tőke |
4 128 851 |
4 252 721 |
Céltartalékok |
246 815 |
265 563 |
Hosszú lej. köt. |
184 902 |
278 225 |
Rövid lej. köt. |
5 095 079 |
6 961 698 |
Mérlegfőösszeg |
15 188 879 |
19 926 103
|
Belf. ért. árbevétele |
4 727 156 |
5 092 600 |
Exportért. árbevétele |
6 754 946 |
9 124 579 |
Nettó árbevétel |
11 482 102 |
14 217 179 |
Egyéb bevételek |
196 546 |
382 619 |
Ért. közvetlen költségei |
6 900 154 |
7 856 612 |
Ért. közvetett költségei |
3 247 527 |
4 448 186 |
Egyéb ráfordítások |
406 177 |
476 529 |
Üzemi eredmény |
1 124 790 |
1 818 471 |
Pénzügyi eredmény |
-148 576 |
566 574 |
Rendkívüli eredmény |
74 372 |
190 408 |
Adózás előtti eredm. |
1 050 586 |
2 575 453 |
Adózott eredmény |
868 018 |
2 103 628
|
Mérleg |
1996. IX. 30. |
1997. IX. 30. |
Befektetett eszk. |
3 994 208 |
6 421 152 |
Forgóeszközök |
10 851 146 |
12 891 398 |
Saját tőke |
9 305 328 |
12 115 068 |
Jegyzett tőke |
4 128 851 |
4 252 721 |
Céltartalékok |
246 815 |
265 563 |
Hosszú lej. köt. |
184 902 |
278 225 |
Rövid lej. köt. |
5 095 079 |
6 961 698 |
Mérlegfőösszeg |
15 188 879 |
19 926 103
|
Belf. ért. árbevétele |
4 727 156 |
5 092 600 |
Exportért. árbevétele |
6 754 946 |
9 124 579 |
Nettó árbevétel |
11 482 102 |
14 217 179 |
Egyéb bevételek |
196 546 |
382 619 |
Ért. közvetlen költségei |
6 900 154 |
7 856 612 |
Ért. közvetett költségei |
3 247 527 |
4 448 186 |
Egyéb ráfordítások |
406 177 |
476 529 |
Üzemi eredmény |
1 124 790 |
1 818 471 |
Pénzügyi eredmény |
-148 576 |
566 574 |
Rendkívüli eredmény |
74 372 |
190 408 |
Adózás előtti eredm. |
1 050 586 |
2 575 453 |
Adózott eredmény |
868 018 |
2 103 628
|
Mérleg |
1996. IX. 30. |
1997. IX. 30. |
Befektetett eszk. |
3 994 208 |
6 421 152 |
Forgóeszközök |
10 851 146 |
12 891 398 |
Saját tőke |
9 305 328 |
12 115 068 |
Jegyzett tőke |
4 128 851 |
4 252 721 |
Céltartalékok |
246 815 |
265 563 |
Hosszú lej. köt. |
184 902 |
278 225 |
Rövid lej. köt. |
5 095 079 |
6 961 698 |
Mérlegfőösszeg |
15 188 879 |
19 926 103
|
Belf. ért. árbevétele |
4 727 156 |
5 092 600 |
Exportért. árbevétele |
6 754 946 |
9 124 579 |
Nettó árbevétel |
11 482 102 |
14 217 179 |
Egyéb bevételek |
196 546 |
382 619 |
Ért. közvetlen költségei |
6 900 154 |
7 856 612 |
Ért. közvetett költségei |
3 247 527 |
4 448 186 |
Egyéb ráfordítások |
406 177 |
476 529 |
Üzemi eredmény |
1 124 790 |
1 818 471 |
Pénzügyi eredmény |
-148 576 |
566 574 |
Rendkívüli eredmény |
74 372 |
190 408 |
Adózás előtti eredm. |
1 050 586 |
2 575 453 |
Adózott eredmény |
868 018 |
2 103 628
|
Mérleg |
1996. IX. 30. |
1997. IX. 30. |
Befektetett eszk. |
3 994 208 |
6 421 152 |
Forgóeszközök |
10 851 146 |
12 891 398 |
Saját tőke |
9 305 328 |
12 115 068 |
Jegyzett tőke |
4 128 851 |
4 252 721 |
Céltartalékok |
246 815 |
265 563 |
Hosszú lej. köt. |
184 902 |
278 225 |
Rövid lej. köt. |
5 095 079 |
6 961 698 |
Mérlegfőösszeg |
15 188 879 |
19 926 103
|
Belf. ért. árbevétele |
4 727 156 |
5 092 600 |
Exportért. árbevétele |
6 754 946 |
9 124 579 |
Nettó árbevétel |
11 482 102 |
14 217 179 |
Egyéb bevételek |
196 546 |
382 619 |
Ért. közvetlen költségei |
6 900 154 |
7 856 612 |
Ért. közvetett költségei |
3 247 527 |
4 448 186 |
Egyéb ráfordítások |
406 177 |
476 529 |
Üzemi eredmény |
1 124 790 |
1 818 471 |
Pénzügyi eredmény |
-148 576 |
566 574 |
Rendkívüli eredmény |
74 372 |
190 408 |
Adózás előtti eredm. |
1 050 586 |
2 575 453 |
Adózott eredmény |
868 018 |
2 103 628
|
Mérleg |
1996. IX. 30. |
1997. IX. 30. |
Befektetett eszk. |
3 994 208 |
6 421 152 |
Forgóeszközök |
10 851 146 |
12 891 398 |
Saját tőke |
9 305 328 |
12 115 068 |
Jegyzett tőke |
4 128 851 |
4 252 721 |
Céltartalékok |
246 815 |
265 563 |
Hosszú lej. köt. |
184 902 |
278 225 |
Rövid lej. köt. |
5 095 079 |
6 961 698 |
Mérlegfőösszeg |
15 188 879 |
19 926 103
|
Belf. ért. árbevétele |
4 727 156 |
5 092 600 |
Exportért. árbevétele |
6 754 946 |
9 124 579 |
Nettó árbevétel |
11 482 102 |
14 217 179 |
Egyéb bevételek |
196 546 |
382 619 |
Ért. közvetlen költségei |
6 900 154 |
7 856 612 |
Ért. közvetett költségei |
3 247 527 |
4 448 186 |
Egyéb ráfordítások |
406 177 |
476 529 |
Üzemi eredmény |
1 124 790 |
1 818 471 |
Pénzügyi eredmény |
-148 576 |
566 574 |
Rendkívüli eredmény |
74 372 |
190 408 |
Adózás előtti eredm. |
1 050 586 |
2 575 453 |
Adózott eredmény |
868 018 |
2 103 628
|