Gazdaság

A SVÉD MAGYAR – Új papírokkal

E hét elején vette birtokba új irodáját Emri Gussi, aki augusztusban vált meg a Pannon GSM-től. Korábbi cégénél már távozása előtt egy évvel jelezte a tulajdonosoknak: nem hosszabbítja meg vezérigazgatói szerződését. Új megbízója a svéd Wallenberg-csoporthoz tartozó Stora fa- és papíripari cég, amely egyelőre kereskedőházat nyitott, de távlati terveiben egy új papírgyár építése is szerepel.

Hosszas tárgyalássorozat után, a svéd Stora tulajdonosai egy – ma még meg nem nevezett – hazai nagykereskedelmi vállalat megvásárlása mellett döntöttek. Az 1288-ban alapított svéd társaság gazdaságos működését három évszázadon át egy rézlelőhely biztosította. A bánya kimerülése után a cég – több kitérő után – belevágott a papírkészítésbe. Itt lett naggyá a Stora; az évente 19 millió köbméternyi fát felhasználó vállalkozás tavaly 1,56 milliárd svéd koronányi (1 korona 26 forint) adózott nyereséget ért el.

A Stora Hungária Kft. újdonsült ügyvezető igazgatója, Emri Gussi körülbelül 7 milliárd forintos éves árbevételre számít 1998-ban. Bizakodik a jövőben, mert maga mögött érzi a több mint 700 éves vállalat biztonságát, bár a poszt elvállalásáról inkább a befektetők felkészültsége győzte meg.

Emri Gussi nem először szegődött a Storához hasonlóan patinás svéd céghez: ilyen volt az Ikea is. Amikor elkészült az Örs vezér téri áruház, elégedetten vette tudomásul, hogy minden az eredeti elképzelések szerint halad. Miután a pénzügyek körül állandósult zűrzavart is sikerült megszüntetnie (Emri közgazdász feleségét ültette a könyvelésbe, s ez sikeres húzásnak bizonyult), ismét odébb állt. Akkor már háromnegyed éve működött a skandinávok és hollandok kezében lévő Pannon GSM mobiltelefon-társaság. A felelős vezetők itt – szemben a konkurenciával – mind külföldiek voltak. A cég tulajdonosai ezért olyan embert kerestek, aki megérti őket és megtalálja a hangot a helybéliekkel is. Így esett a választás az áruház-alapításban és bútoreladásban már bizonyító Emri Gussira.

A befektetők saját óvatosságuk csapdájába estek: azt tervezték, hogy az ezredfordulóra legfeljebb 150 ezres lesz az előfizetők tábora. Ehhez igazították beruházásaikat, a hitelfelvételeket, a dolgozói gárda növelését, a kiadásokat is. Nagyvonalúan kezelték ugyanakkor a hivatali, önkormányzati tárgyalásokat, emiatt csak nyögvenyelősen kaptak engedélyeket az adótorony-építéshez, s a vidéki terjeszkedés idején sem tudtak megfelelő áron földet vásárolni. A GSM hálózata így lassabban készült, mint a Westelé. Emri Gussi aztán lassan elérte, hogy a tulajdonosok lemondjanak a kőbe vésett elképzelésekről. Amikor a Pannon fennállásának második születésnapját ünnepelte, vidám volt, mint mindig, de azért alaposan megkopott a mosolya. A vállalaton belüli vitákról csak utólag beszél. Az ő dolga akkoriban nem a panaszkodás, hanem a siker tudatosítása volt. Megérte: a telefontársaságnak ma már több mint negyedmillió előfizetője van.

Jóllehet, a Wallenberg-vállalatcsoport fejvadászai csak néhány hónapja találtak rá, Emri Gussi immár felkészült papíripari szakértőként nyilatkozik. A legújabb kihívás megint felvillanyozza és irodájában – a praktikus irodabútorok és a mobil (s persze vezetékes) telefon társaságában – nagyra törő terveket szövöget: papírra veti a magyarországi Stora jövőbeni fejlődési íveit. Azt már tudja, hogy a nagykereskedés felfuttatásához néhány esztendő elég lesz. A gyárépítés azonban önmagában is legalább öt évig tart. Úgy látszik, ma már hosszabb távlatokban gondolkodik…

A 48 éves, budapesti születésű közgazdász családjával a forradalom bukása elől 1956-ban emigrált Svédországba. Emri Gyula iskolái végeztével egy nagy fa- és papíripari cégnél kapott állást. Keresztnevét senki sem tudta kimondani, ezért arra kérték, változtasson: így lesz Gussi a neve. Első munkahelyén főnöke úgy látta, alkalmazottai közül néhány képességeihez és energiáihoz mérten nincs eléggé leterhelve, ezért “kölcsönadta” őket különböző vállalatoknak. Emri az Ikeához került, ahol éppen a távlati terveket készítették. A realitásokba kapaszkodó álmodozásokban Emri Gussi már akkor is nagyon jó volt: ott ragadt. Aztán mikor a budapesti áruház gondolata megszületett, ő akart jönni. Onnan csábították át 1994-ben a Pannon GSM-hez, majd a Storához. Felesége és két gyermeke támogatta a döntést, hiszen mindannyiukat szoros szálak kötik új hazájukhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik