A magyar bankok mennyiségi mutatói reálértéken csökkentek 1993 és 1996 között. Az AC elemzőinek ezen megállapítása aligha lep meg bárkit: akkoriban ugyanis a konszolidációt átélő hitelintézeti szektor aktivitásának növekedése nehezen tudott volna lépést tartani az esetenként évi 30 százalékot is meghaladó inflációval. Különösen, hogy a magyar bankpiac nyereséges és alacsony kockázatú részeinek megszerzésére törekvő külföldiek megjelenése is ezen időszakra tehető. Így kismértékben csökkent a vizsgált magyar bankok – OTP Bank, Kereskedelmi és Hitelbank (K&H), Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB), Közép-európai Nemzetközi Bank (CIB), ABN Amro (Magyar) Bank (volt MHB), valamint a Budapest Bank (BB) – piaci súlya, noha együttes részesedésük még ezzel együtt is a piac négyötödét tette ki.
Az inflációs ráta – a jelentős hitelezési veszteségek és a magas működési költségek mellett – mindenekelőtt az OTP Bank, a K&H és a BB tőkearányos megtérülését (ROE) kurtította meg, melyek reálértéken csak kevéssel maradtak pozitívak. A banki szolgáltatásokból származó eredmény ugyan egyre jelentősebb szerepet kapott, ám növekedési üteme egészen az elmúlt évig elmaradt a kamatnyereségek gyors gyarapodásától. Míg az általános üzleti tevékenységből származó jövedelmen belül a banki szolgáltatásból származó nyereség 18,33 százalék volt, addig ez az arány az összehasonlítás céljából kiválasztott uniós bankok (Deutsche Bank, Barclays, Societe Generale) esetében 32 százalékot tett ki.
A legnagyobb lakossági hitelintézet kivételével a bankok eszközeinek jelentős részét a hitelkihelyezések tették ki. Ám utóbbiak alig több mint 40 százalékos átlagos aránya jóval elmarad az optimális európai gyakorlatot megtestesítő bankok 57 százalékos mutatójától. A két érték közötti űr részben az infláció miatti magas kamatokkal, részben a hitelképes ügyfelek átmeneti hiányával magyarázható. Megfelelően biztonságos kihelyezés híján a bankok többsége eszközeinek nagyobb hányadát állampapírokba fektette: ez jelentette az elsődleges kamatozó forrást. A bankközi betétek elsősorban a CIB és az MKB számára számítottak fontos finanszírozási forrásnak, míg a legjelentősebb lakossági betétállományt (mintegy 40 százalékos részesedéssel) továbbra is az OTP Bank mutatta fel.
Az eszközök és források átlagkamatai – a lakossági és a bankközi betétek finanszírozási forrásokon belüli részesedésének függvényében – bankonként eltértek. A külkereskedelmet nagyobb arányban finanszírozó hitelintézetek (jelesül a CIB és az MKB) kihelyezési költségei mérsékeltebbek voltak, ami alacsonyabb átlagos eszközrátával párosult. A banki eszközök és források átlagkamatainak magas, összességében 5,95 százalékos különbözete ellensúlyozta a rendkívül magas működési költségeket.
Az AC elemzői szerint a kamatrés – az infláció folyamatos mérséklődésével és a versenyhelyzet további éleződésével – néhány éven belül várhatóan csökken. Ez azonban még bizonyosan arrébb van, tekintve, hogy a 2-3 százalék körüli rést a vizsgálatot végzők akkorra teszik, amikor Magyarország eléri az Európai Unió (EU) jelenlegi, mintegy 2 százalékos átlagos inflációs rátáját…
Néhány hatékonysági mutató vonatkozásában – a mintának tekintett három EU-s bankkal való összehasonlításban – a magyarok kifejezetten kedvező képet mutatnak. Mindazonáltal e mutatókat az általánosan alacsonyabb helyi költségszintek – elsősorban a jóval alacsonyabb alkalmazotti költségek – fényében kell értékelni. A vizsgált magyar bankok még az alacsony fizetési szint mellett is jóval magasabb, 4,58 százalékos működésiköltség/átlagoseszköz-arányokkal dolgoznak, mint a mintaként állított európaiak, ahol ez az érték 2,21 százalék. A magasabb működési költségek egyszersmind nagyobb (1,3 százalékkal szemben 3,98 százalékos) nyereségküszöbhöz “segítették” a hazaiakat.
A fentiekből egyenesen következik az igény a létszámcsökkentéssel és szerkezeti változásokkal párosuló, a produktivitást és a hatékonyságot növelő, gyors költségcsökkentési programok iránt. A kereskedelmi bankok között e tekintetben is jelentős eltérések mutatkoznak. A legkedvezőbb költségarányokat például 1996-ban a CIB Bank produkálta (lekörözte még az optimális gyakorlatot követőket is). Ezt az AC szakemberei részben azzal magyarázzák, hogy az év végéig még az ország egyetlen off-shore hitelintézeteként tevékenykedő banknak – jó néhány versenytársától eltérően – nem kellett megörökölnie egy hatalmas, bürokratikus szervezetet.
Az állami konszolidációs program, a hatékonyabb szabályozás és felügyelet következtében számottevően csökkent a behajthatatlan hitelek állománya. Míg itt a javulás egyértelmű, addig az optimálistól messze elmaradó hitelezési minőség továbbra is fejfájást okozhat a bankvezetőknek.
