A támogatással a magyar cégek nemzetközi versenyképességét és piaci esélyeit kívánjuk elősegíteni – indokolta Bobok György az IKIM minőségügyi kiadásait. A tárca a vállalatok tanúsításra kifizetett forintjainak felére ad vissza nem térítendő támogatást. A feltétel csupán az, hogy itt bejegyzett cégről legyen szó. Tavaly – félmilliárd forint összegre – 306 ilyen szerződést kötöttek, míg az idei első félévben 450 pályázóról született pozitív döntés, közel 700 millió forintos támogatás odaítéléséről. Ily módon a minisztérium a kereskedelemfejlesztési támogatásra fordított összegek egyharmadát költötte minőségtanúsításra. Hogy lesz-e folytatás, azaz támogatják-e az ISO 14000 telepítését is, azt még nem tudni. A lehetőség felmerült, döntés azonban még nincs. A tárcán kívül egyébként a megyei kamarák is dotálják a szabványosítást: egy-egy intézmény nagyjából évi 10-20 millió forintot költ erre a célra, amivel a cégek ilyetén kiadásainak 30 százalékát fedezik. Az a vállalat azonban, amelyik IKIM-támogatást kapott, nem juthat kamarai pénzhez, s ez fordítva is igaz. A támogatók közt szerepel az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság is, időnkénti pályázataival.
- 21:53 Érett a meglepetés, ám a DVTK kapusa hagyott egy labdát a hálóba hullani, amitől beindult a Fradi
- 21:48 Bödőcs Tibor: Ilyen könnyű választás előtt még nem álltam
- 21:40 „Mintha az elitben ledőlt volna néhány gát” - Árulkodó jelek a választás utolsó hetében
- 21:40 Minerva Intézet: rekordrészvétel és Tisza-győzelem várható vasárnap
- 21:15 A FIFA fityiszt mutatott Iránnak, nem kerülnek el a meccseik az Egyesült Államokból
- 21:06 A nap hírei - 2026. 04. 10.
- 20:45 Magyar Péter szerint balhékkal, bombariadókkal zavarhatják meg a választást
- 20:22 Válogatott játékosokkal indult be az ETO, lefocizta a Puskás Akadémiát
- 19:58 Orbán Viktor Székesfehérváron: „Nyilván ebben a városban is vannak tiszások, csak itt nem szokás elrontani mások örömét”
- 19:48 „Trump támogatása egy cseresznye lehetne a kampánytorta tetején” – Schultz Nóra szerint azonban tortasütéshez nem elég
- 19:44 Szabó Zsófi azt mondja, van a baráti körében ellenzéki, de a többségüknek „helyén van az eszük”
- 19:42 Felemás élmény lett az új Citadella, amivel a kormány minden eddiginél erősebb nyomot akart hagyni Budapesten
- 19:05 Vitézy: A MÁV egy füstölő mozdonnyal búcsúztatta el Lázár Jánost
- 18:52 Jól sikerült együtt lógni a Juventus játékosaival, új szerződést kapott az edző
- 18:18 Róna Dániel a V-napban: Olyan folyamat indulhatott el a társadalomban, mint a Tizenkét dühös ember című filmben
- 07:41 Orbán Viktor üzenete: Ez most nem a széthúzás, nem a harag és nem a gyűlölködés ideje
- 12:12 Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
- 10:04 Balogh Levente: Arról kell szavaznunk, hogy gyermekeink európaiként vagy pedig Európában kitaszítottként éljenek tovább
- 16:03 Meduza: Már megvan, hogyan adná el a Kreml a Fidesz vereségét
- 11:18 Balogh Levente a 24.hu-nak: Nem akarom megélni azt, hogy visszakerüljön a vasfüggöny
- 11:00 Ördög Nóráékat kidobták az Ázsia Expressz egyik forgatási helyszínéről
- 17:06 Székesfehérvári megyéspüspök Orbán esti fellépéséről: „A püspöki palotából szervezik, irányítják, védik az eseményt”
- 11:24 Magyar Péter üzenete: Arra kérjük a búcsúzó miniszterelnököt, hogy kellő higgadtsággal és méltósággal fogadja el majd a magyar nép ítéletét
- 09:20 Házkutatást tartottak a milliárdokat elnyelő Szabolcsi Alma Centrumban
- 17:13 Dióssy Klári először beszélt daganatos megbetegedéséről: „Banálisnak tűnő történet volt, ahogy észrevettem”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
