Gazdaság

Jönnek a csehszlovákok

(Figyelő, 1997/41. szám)

Meglepő cikk jelent meg a Figyelőben az acélipari versenyről, amelynek állításai szerint az olcsó és ellenőrizhetetlen import további beáramlásával a magyar kohászat egésze lehetetlenülhet el, mert senki sem védi a hazai gyártók érdekeit. Sőt, az ipar irányító szervezetei külföldi érdekeket szolgálnak. A cikk apropóját egy cseh tőkével létrejött hazai kereskedőcég megalapítása és a Diósgyőri Acélművek (DAM) privatizációja adta. Nos, nyílt gazdasági rendszerünkben aligha kifogásolható kereskedő cégek alapítása, a DAM-ot pedig a kassaiak mégsem vették meg.

Az sem igaz, hogy a magyar vas- és acélipar egésze lenne veszélyben. A Dunaferr korábbi nyilatkozata szerint a tavalyi évet a cég 1,8 milliárd forint adózás előtti nyereséggel zárta, ami ellensúlyozta a borsodi régió kohászatának veszteségeit. Az egész hazai vas- és acélipar adózás előtti nyeresége tavaly 3,5 milliárd forint, vesztesége pedig 2,6 milliárd forint volt, amiből 900 milliós pozitív szaldó adódik.

Az igazság az, hogy az egyéb kormányzati támogatások mellett ez az egyetlen olyan iparág, amely 1993 óta importkorlátozásokat élvez: a jelenlegi piacvédelmi intézkedés immáron sorrendben a hatodik. Persze a piacvédelemnek összhangban kell lennie az ország nemzetközi kötelezettségeivel. Ez egyben magyar exportőri érdek. A kérelmet közgazdasági és jogi szempontból alaposan vizsgálni kell. Ilyen vizsgálat eredményeként a jövő év közepéig 22 vámtarifaszámra (ebből 10 négyszámjegyes mélységű, azaz teljes körű) korlátoztuk a FÁK-országokból jövő importot. Csehországgal, Szlovákiával és Romániával szemben is elrendeltük az import megfigyelését, ami bizonyos képet ad a behozatali szándékokról. A behozni szándékozott mennyiségekről a vas- és acélipari egyesülés is tájékozódhat.

A vámemelési lehetőségeknek nemzetközi megállapodások szabnak korlátot. Dömpingvizsgálatot ugyan lehetne folytatni, de az érdekeltek eddig szívesebben alapozták igényüket a piacvédelmi rendeletre.

Téves az a szemrehányás, amely szerint nálunk nem kerül fél évre zárlat alá a dömpingvámmal érintett, ha felmentik is. Ilyen lehetőség az EU-ban sincs, ezzel szemben a dömpingvizsgálat során az ideiglenes vám fél évre nálunk is kivethető. Ha a végleges vám kivetésének feltételeit a vizsgálat nem igazolja, az ilyen ideiglenes vámot is vissza kell téríteni.

Nem állítható tehát, hogy a hazai kohászati vertikum nem élvezne évek óta védelmet, azonban megfelelő koncepciók és fejlesztések hiánya miatt versenyképességét sajnos nem sikerült megfelelő szintre hozni, ami lehet hogy nehezíti a megfelelő privatizációs partner kiválasztását is.

A nyilatkozók észrevételezik, hogy az ipari és kereskedelmi tárca rendre elveti más irányú javaslataikat is. Ezzel nem értünk egyet. Támogatunk minden olyan kezdeményezést, amelyet megfelelően kidolgoztak és elfogadható érvekkel kellőképpen alátámasztottak.

BOJTOR SÁNDOR, IKIM PIACVÉDELMI OSZTÁLY

Ajánlott videó

Olvasói sztorik